Cameron Diaz egyszer azt nyilatkozta, hogy nem azért lesz családja és gyermekei, mert elvárják tőle. Aztán megházasodott és 47 éves korában megszületett az első babája. Vissza is vonult a színjátszástól. Más nagy sztárok, mint Celine Dion és Freddie Prinze Jr. is úgy döntöttek, hogy jobb otthon a gyerekekkel, mint a rajongók kereszttüzében.
Hoztunk pár hírességet nektek, akik a családot választották a karrier helyett.
Cameron Diaz
2014-ben forgatta utolsó filmjét az Annie-t. Majd feleségül vették és 2020-ban megszülte az első lányát, Raddix-ot. Azt mondta, hogy már elképzelni sem tudja, hogy anyaként visszatérjen a filmek világába. “Szeretek anya lenni. Ez életem legjobb, legjobb, legjobb része”. Szerencsés vagyok!
![](https://erdekessegek.net/wp-content/uploads/2021/10/10-hiresseg-aki-a-csaladot-valasztotta-a-karrier-helyett_615c000fa27d3.png)
Demi Moore
Bruce Willistől való válása és az anyja halála után úgy döntött, hogy tart egy kis szünetet Hollywoodban. A lányai nevelésére szeretett volna összpontosítani. Az Inside Out című könyvében azt írta, hogy “anyának lenni olyan, mintha természetesnek érezné magát, természetesen jónak…”
![](https://erdekessegek.net/wp-content/uploads/2021/10/10-hiresseg-aki-a-csaladot-valasztotta-a-karrier-helyett_615c00106544b.png)
Jennifer Garner
Egyszer valaki gúnyosan megjegyezte instagramon a színésznő egyik posztja alatt, hogy “Hogy hívod azt a filmsztárt, aki nem készít filmet?” Erre a színésznő nagyon frappáns választ adott. “Anyának!”. Most, hogy a gyerekei nagyobbak lettek, újra elkezdett filmezni.
![](https://erdekessegek.net/wp-content/uploads/2021/10/10-hiresseg-aki-a-csaladot-valasztotta-a-karrier-helyett_615c001138c0a.png)
Rick Moranis
A 90-es években rendkívül népszerű volt. A Drágám! A kölykök összementek, Flinstones és a Szellemírtók című filmekből ismerhetjük. Otthagyta Hollywood-ot, hogy felnevelje 2 gyermekét, miután a felesége elhunyt rákos megbetegedésben. Egyetlen szülő révén megállapította, hogy nem lehet színészkedni és gyereket nevelni egyszerre. Végül rájött, hogy nem is hiányzik neki Hollywood.
![](https://erdekessegek.net/wp-content/uploads/2021/10/10-hiresseg-aki-a-csaladot-valasztotta-a-karrier-helyett_615c00120cfce.png)
Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr.
Hatalmas tinisztárok voltak a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején. A “Tudom mit tettél tavaly nyáron” című film forgatásán ismerkedtek meg, majd a Scooby-Doo filmekben játszottak együtt. Freddie 2008 óta egyáltalán nem jelent meg a nagy képernyőn. “Szeretek fő állású apa lenni” – állítja. Alapvetően nyugdíjasnak vallja magát.
![](https://erdekessegek.net/wp-content/uploads/2021/10/10-hiresseg-aki-a-csaladot-valasztotta-a-karrier-helyett_615c001268b9f.png)
Julia Roberts
2002-ben Dany Moderrel kötött házassága óta Julia Roberts számára a család az első. “Boldog vagyok otthon és végre igazán kiteljesedtem.” Néha elvállal egy-egy szerepet, de a gyermekei menetrendjéhez igazítja a munkát.
![](https://erdekessegek.net/wp-content/uploads/2021/10/10-hiresseg-aki-a-csaladot-valasztotta-a-karrier-helyett_615c00132290a.png)
Chris O’Donell
Egy igazi tini szívtipró volt. Egy asszony illata, A három testőr, Batman & Robin. Annak ellenére, hogy a hírnév csúcsán állt, nem tudta elképzelni, hogy ne nősüljön meg. Mára 5 gyermekes apa, de az NCIS: Los Angelesben még próbálkozik a köztudatban maradni.
![](https://erdekessegek.net/wp-content/uploads/2021/10/10-hiresseg-aki-a-csaladot-valasztotta-a-karrier-helyett_615c001454525.png)
Jessica Biel
Kétség kívül a világ egyik leggyönyörűbb színésznője. Férje Justin Timberlake és van két közös gyermekük. Azt hiszem, hogy joggal irigykedhetünk rájuk. Jessica élete már egyértelműen a gyermekei körül forog.
![](https://erdekessegek.net/wp-content/uploads/2021/10/10-hiresseg-aki-a-csaladot-valasztotta-a-karrier-helyett_615c0014b6e63.png)
Dave Chapelle
A humorista egy 50 millió dolláros szerződést bontott fel, amikor 2005-ben abbahagyta a Chapelle’s Show-t. Úgy érezte, hogy a reflektorfény kizárja a családteremtés lehetőségét. Azóta 3 gyermekes apa.
![](https://erdekessegek.net/wp-content/uploads/2021/10/10-hiresseg-aki-a-csaladot-valasztotta-a-karrier-helyett_615c00151f441.png)
Celine Dion
A híres énekesnő 2000 és 2002 között felfüggesztette a karrierjét, hogy a férjéről gondoskodjon, akinél torokrákot diagnosztizáltak. Ezt 2014-ben is megismételte, hogy a gyermekeire és a beteg férjére összpontosítson, aki sajnálatos módon 2016-ban elhunyt. “Erőm és energiám minden egyes grammját a férjem gyógyulásának akarom szentelni , és ehhez fontos, hogy az időt neki és gyermekeinknek szenteljem.”
![](https://erdekessegek.net/wp-content/uploads/2021/10/10-hiresseg-aki-a-csaladot-valasztotta-a-karrier-helyett_615c0015765f9.png)