Ne csak a hagymás vérre vagy a kakashere pörköltre gondolj: a cukrozott túró és a zsíros kenyér ugyanez a kategória.
Még ha hallottál is róla, hogy a magyaroknak vannak mások által furának tartott étkezési szokásaik, valahogy nehéz észrevenni: hiszen olyan finom a zsíros kenyér lila hagymával, a mákos tészta, vagy éppen a pacal meg a vese-velő – mi lenne ezekben fura…. Azonban a magyar gasztronómiával és étkezési kultúrával akár csak futólag megismerkedő külföldieknek sok esetben már korántsem ilyen egyszerű legyinteni a jellegzetes magyar ételekre, alapanyagokra, elkészítési módokra vagy étkezési szokásokra. Íme, néhány példa.
1. Ha főzöl, szinte mindegy, mit csinálsz, a kiindulás: zsiradék+hagyma
Külföldiekkel albérletező magyarok egységes tapasztalata a csodálkozás, hogy „már megint olajon (esetleg zsíron) pirítod a hagymát?”. Nekünk talán fel sem tűnik, de tényleg nagyon sok ételünknek ez a kiindulási alapja, és nem csak a pörkölteknek, raguknak, hanem leveseknek, sőt, főzelékeknek is.
2. Paprika nélkül megnézhetnéd magad
Sok magyar fogásnak elengedhetetlen alapanyaga a friss paprika: gondolj csak a lecsóra, de a darált (Erős Pista, Édes Anna, és megszámlálhatatlan mennyiségű klónjaik), és főleg az őrölt, piros, vagy jobb esetben inkább vörös fűszerpaprika nélkül sem gulyás, sem pörkölt, sem paprikás krumpli nem létezhet. Hogy csak a legfontosabbakat említsük. Tehát külső szemmel nézve valóban túltenghet a magyar konyhában a paprika. Szóval van abban valami, hogy a magyar konyha a zsír-hagyma-paprika szentháromságán nyugszik – de legalábbis tényleg alapvető gerincét adja ez a három alapanyag.
3. Szinte mindenbe tejfölt teszel
A magyarok túlburjánzó tejfölimádata azonnal szembe tűnik egy külföldinek. Először is megszámlálhatatlan étel van, amelyek szerves része a tejföl, de ezen a nem kevés fogáson kívül is kerül majdnem mindenbe, „csak úgy”. Legyen az csirkepaprikás, lángos, zöldbableves – de egy jó tejfölös kenyeret hagymával ki nem nyomott már be vacsorára? A túrós tésztára vagy a vagy túrós palacsintára is nélkülözhetetlen – ez utóbbival el is érkeztünk a következő ponthoz.
4. Túró, ráadásul édesen?!
A tejfölhöz hasonlóan a jellegzetes rögös, sovány túró is nemzeti sajátosság, ehhez hasonló a Kárpát-medencén kívül nemigen van. Szóval ennek a fajta túrónak az öncélú, előre megfontolt szándékkal történő és folytatólagosan elkövetett fogyasztása már önmagában is gyanús. De semmi ahhoz képest, amikor a túróba cukor kerül, sőt, esetleg egy kis csoki is része lesz a fogásnak, mint a Túró Rudinál.
5. Belsőségek orrba-szájba: pacal, vese-velő – sőt: kakashere pörkölt!
Egy disztingvált nyugati számára az állatok ehető részei kb. a comb vagy esetleg a szárny magasságában érnek véget. Már a nagyi által előszeretettel a levesbe főzött csirkelábbal vagy zúzával is ki lehet kergetni a legtöbbjüket a világból – pedig mi ez egy jó kis vese-velőhöz, vagy kakashere pörkölthöz képest! Természetesen a körömpörkölt vagy épp a kocsonya, és a benne lévő disznóköröm is ebbe a körbe tartozik, és a zúzapörkölt sem hagyható ki a felsorolásból.
6. Megeszed a szilárd, tömbösített zsírt – mindegy, hogy kenyérre kened, vagy szalonnának nevezed, és kockákra darabolva teszed a szádba
A szalonnát – baconként – tőlünk nyugatabbra is ismerik, de az, hogy a gyakorlatilag teljesen húsmentes, 100% zsírból álló fehér szalonnát is képes vagy jó étvággyal elfogyasztani, sok külföldinek megmagyarázhatatlan rejtély. A vastagon megkent zsíros kenyér és a disznótepertő ezen semmit sem segít, sőt.
7. A disznótorok válogatott finomságai: hagymás vér, véres hurka, disznósajt
Külön pontot érdemelnek a disznóvágáshoz kapcsolódó, illetve disznótoros ételek. Már maga a disznóvágás is elég rémisztő, barbár szokásnak tűnhet sok finom lelkű külföldinek, de ha kiderül, milyen fogások kerülnek az asztalra, garantált a sokk. Vannak, akik a hagymás vér létét is kétségbe vonják…
8. Mindenhez kenyeret eszel. Még a kenyérhez is.
Az egy dolog, hogy bár rendszerint minden főételnek van „normális” körete, azért sokszor választ helyette a magyar ember egy karéj kenyeret. (Vannak olyan szélsőséges egyedek is, akik a tészta vagy a galuska mellé is képesek még pluszban kenyeret is fogyasztani – de ez már tényleg extrém példa). Viszont az, hogy egy leves mellé, vagy egy, nyugati szemmel köretnek minősülő ételhez (pl. párolt, vagy sült zöldségek) hogy képes valaki kenyeret enni, megmagyarázhatatlannak tűnik egy külföldinek.
9. Mákos tészta, a drogos mumus
A mák tőlünk nyugatabbra szinte tabu az étkezésben, ugyanis a növény neve teljesen összefonódott a benne lévő ópiummal, illetve az ebből előállítható heroinnal. Így hát jó, ha díszítésként megpörgetik vele például némely péksütemények „hátát” – de ennyi a maximum. Szegény külföldieknek fogalmuk sincs, hogy maga a mák nem rejt ilyen veszélyeket, így aztán elkerekedett szemmel veszik tudomásul, hogy ilyen extrém magyar étel is létezik…
10. A rengeteg leves: különösen a hideg, édes, rózsaszínesek
Általában is elmondható, hogy a magyar egy „leveses” népség: sok országhoz viszonyítva jóval több fogy itt ezekből a fogásokból. Ez még rendben is van, de amikor első fogásként, a megszokott forró, sós leves helyén egy hideg, rózsaszínű folyadékot szolgálnak fel, ami ráadásul édes, az nem csoda, ha megütközést kelt. A menüsor végén, desszertként még valamennyire meg lehetne érteni…
A „külföldiek” kifejezés persze nagyon általános, mi most leginkább a nyugati országokból idetévedt turistákat, diákokat értjük alatta. Ráadásul közöttük is vannak nagyon nyitott és rugalmas, befogadó szellemiségű érdeklődők, akik meglepően nyitottak a magyar gasztronómiára. Ahogyan a magyarok között is van nem kevés, aki például egy vese-velőt vagy egy kakastöke pörköltet nem kóstolna meg a világ minden kincséért sem. Az összeállítás tehát szubjektív, ennek figyelembe vételével olvassátok!
