Menü Bezárás

„37 éves vagyok, és még mindig a szüleimmel élek – mások szerint túl idős vagyok ehhez”

Egy 37 éves nő nyíltan beszélt arról, milyen negatív reakciókat kap, amikor elmondja az embereknek, hogy még mindig a szüleivel él, de azt is hozzátette, hogy egyáltalán nem érdekli mások véleménye, és számára jelenleg ez a legmegfelelőbb megoldás.

Lindsey Jane Gordon beutazta a világot, majd visszaköltözött a szüleihez, és egyelőre nem is tervez elköltözni. Lindsey saját maga mesélte el a történetét a közösségi médiában, elmondta, hogy 18 évesen egyetemre ment, és kiköltözött otthonról, hogy teljes legyen az élmény.

„2008-ban végeztem a jogi karon, ami nyilvánvalóan elég rossz év volt a diplomaszerzéshez” – mondta, a gazdasági válságra utalva.

A következő évben a nagy-britanniai származású Lindsey három hónapos kalandra indult, körbeutazta Ausztráliát és Új-Zélandot.

Ezután Franciaországba költözött, mivel ott kapott munkát egy brit sí szervezetnél, és négy évig dolgozott egymás után a nyári és a téli szezonokban egyaránt. Később azonban újabb változásra vágyott.

„2009-ben annyira megszerettem Sydney-t, hogy 2013-ban úgy döntöttem, odaköltözöm” – magyarázta.

Miután azonban komplikációk adódtak a vízumával, 2014-ben hazatért az Egyesült Királyságba, és egy londoni bankban kezdett el dolgozni. Három évvel később, 2017-ben azonban ismét elkapta az utazási láz, és Szingapúrba utazott.

Amikor aztán 2020-ban kitört a világjárvány, átértékelte az életét, és úgy döntött, hazaköltözik a szüleihez.

„Sosem terveztem a szüleimmel élni, de mivel még mindig egyedülálló vagyok, egyszerűen nem sietek egyedül elköltözni sehova, még akkor sem, ha megengedhetem magamnak” – vallotta be.

„Szóval azért maradok itthon, mert ezt akarom, és ez elég indok.”

Lindsey egy új TikTok videóban azt is elárulta, hogy sokan nem értenek egyet a döntésével, és úgy gondolják, túl idős ahhoz, hogy még mindig a szüleivel éljen, őt azonban egyáltalán nem érdekli a kritika, és szerinte mindenkinek úgy kellene élnie, ahogy akar.