Néhány évtizeddel ezelőtt még más világ volt.
Az emberek nem nagyon szedegettek pluszban vitaminokat, táplálékkiegészítőket pedig éppen nem.
Ha valakinek kellett egy kis vitamint utánpótlás, akkor ott volt a C-vitamin, a sárga drazsé, meg a Polyvitaplex, ebből két fajta volt, a 8 és 10. Az egyikben 8 féle vitamin volt, a másik komplexebb, 10 félét tartalmazó volt. Ezt “írták fel” az orvosok a betegségből lábadozóknak.
Általánosságban ezeket ismertük, és nem volt benne horrorisztikusan hatalmas adag, pusztán egyetlen napi átlagos mennyiség volt egy szemben, a mai tabletták mennyiségének töredéke.
Mint ahogy manapság is előfordul – régebben még többször, hogy a gyerek vagy akár a felnőtt vérszegény lett, ilyenkor plusz bevitelre volt szükség.
Kisbabánál – akinek még a foga sem nagyon jött ki, ezért aztán minden rágcsálni valót örömmel fogad, sok esetben kifőzött kapukulcsot adtak a kezébe, azt rágta, próbálgatta. Így egyben a rágóka is meg volt, meg a vaspótlás is.
Nagyobb korban elővettek új szegeket, lemosták, és egy almába beleszúrták. Egy nap múlva kihúzták a szegeket, és az alma már fogyasztható lett.
Aztán ott volt a szeder, a feketeribiszke, meg az ezekből készült szörp. Adták gyereknek, felnőttnek.
Fekete, kék színű gyümölcsökből készült a vasbor, ami szintén ezen állapotot volt hivatott korrigálni.
Nem kell szörnyülködni, csak színe miatt hívták bornak, amúgy semmi alkoholt nem tartalmazott, viszont rengeteg vasat és C-vitamint.
A céklát is főzték ilyenkor nagyban, meg akár meghámozva is kezébe adták a gyereknek: had majszolgassa.
Úgy tartották, hogy a vörös húsok is jók ilyenkor, ez már persze a felnőtteknek.
És volt még egy csodaszer: a vörösbor. Egy pohárral ittak belőle naponta, állítólag kiváló gyógyír erre a “kórra”.
Van persze aki azt mondja, hogy pusztán étvágygerjesztő hatása miatt volt hatásos, mások váltig állítják, hogy eleve a benne lévő ásványi anyagok…
Végtére is mindegy, hisz az eredmény volt a lényeg: búcsút mondhattak a karikás szemnek, fáradtságnak, sápadtságnak, fehér körmöknek.
