Úgyhogy érdemes menni gyűjteni. Egy kis kirándulással is felér…
A bodzát már gyerekkoromban is gyűjtöttük.
És nagyi is gyűjtötte gyerekkorában. Magát a virágzatát is, aztán később nyár közepén a termését is.
A virágból frissen ivólé, és szörp lett, egy részét megszárítottuk abból télen tea lett főzve. Ha megfáztunk, vagy fájt a torkunk, esetleg influenzásak voltunk, akkor kaptunk belőle.
De nagyi naponta fogyasztotta, mert renyhe volt a bélműködése. Időnként a fürdővizébe is tett, mert állítólag jó az ízületekre.
Egy biztos, hogy gyulladásokra jó hatással van, sőt még a szemet is nyugtatja, ha teájával borogatjuk.
Nagyi amúgy ezt használta torokgyulladáskor is, ezzel gargalizált. Akkor még nem tudtam mit csinál, csak azt láttam hogy hátrahajtja a fejét, és olyan furcsa hangokat adott ki, és közben nem volt szabad hozzá szólni, nehogy félrenyelje.
A bodzából persze nem csak teát lehet készíteni, hanem szörpöt, és lekvárt is. Nem magjával együtt, azt ki kell belőle szűrni, mert nem jó. Kinyomták a levét, s azt használták, a magját, héját pedig kidobták. Nagyon finom szörp és lekvár lett belőle, s mivel kék színű, ezért vastartalma is jelentős, tehát vérképző.
Lekvárt úgy főzünk mindenből, hogy egy liternyi gyümölcsléhez adunk nagyjából 60-70 dkg cukrot, egy kis citromsót, és főzzük, hogy sűrűsödjön. Aztán üvegbe töltjük, lezárjuk, és meleg dunsztba tesszük.
Mindenesetre ennek a növénynek nagyon sok jó tulajdonsága van, tartalmaz A, B-vitaminokat, C-vitamint…
A lényeg: érdemes fogyasztani. Most virágzik éppen, érdemes szedni.
Egyre figyeljünk, ne legyen bogaras, ne legyen tetves.
Fentebb írtam az ivólét. Ha egyetlen darab akár friss, akár száraz virágzatot egy üvegnyi, vagy kancsónyi limonádéba rakunk – nagyon finom innivalót készíthetünk.
