Ha egyszer “nem káptalan”, akkor nem ártana azzal tisztában lennünk, hogy egyáltalán mit jelent az a szó: káptalan.
Ők a katolikus püspöki kar mellett működő tanácsadó testület volt, de így hívták a tagokat is.
Meg persze úgy, hogy kanonokok. Így ugye már ismerős?
Ám hiába a püspökök melletti élet, szegények voltak, és igencsak nagy kötöttségben éltek. Semmi mással nem foglalkoztak eleinte, csak a vallással. Egész nap ájtatatoskodtak. És ezt az egész napot úgy kell elképzelni, hogy már kora hajnalban felkeltek és későn feküdtek. Viszont ahhoz, hogy a vallással tudjanak foglalkozni – írástudónak is kellett lenni.
A változás az ezerkétszázas évektől jött el. Innentől lettek még megbecsültebb emberek, és lett életminőségük is jobb.
Ez azért történhetett meg, hisz tudós emberek voltak a kor szintjén, írástudók, ami nagy szónak számított, ezért a kor egyfajta hivatalnokai lettek, mint manapság a közjegyzők, vagy ügyvédek. Itt-ott hasonló feladatokat láttak el.
Mivel más nem tudta, ezért ők írták meg a szükséges szerződéseket, és más hivatalos okmányokat, ők jegyezték le a végrendeleteket, szerződéseket, és mivel az emberek nem olyan körülmények között laktak, hogy ezeket a papírokat biztonsággal meg is őrizhessék – tűz, árvíz, háború, egér, patkány – ezért azok megőrzését, raktározását is vállalták.
Ráadásul mivel ismerték a betűket, és értettek a hivatalos ügyekhez – felvilágosítással is szolgáltak, a nép pedig elismerte, hogy több van a fejükben jóval, mint az átlagembernek.
A “Nem káptalan a fejem” mondás is ennek állít emléket.
Fotó: Fortepan/Fortepan
