Megható és elgondolkodtató levél egy anyától, akit elszomorít, hogy a gyermeke számára teher lett.
Gyermekem,
Ma megértettem, hogy már nem vagyok az aki voltam a számodra, nem érzem azt, hogy az anyád vagyok azt érzem, hogy egy teher vagyok a számodra. Ma meglepődtem azon, hogy az anya csak addig anya ameddig a gyereknek szüksége van rá, de amikor nekem van szükségem rád, akkor csak tehet vagyok.
Valamikor én voltam az akinek a karjaiban menedéket és megértést kerestél. Én voltam az akit a legjobban szerettél, az egyedüli személy akiben megbíztál, az egyetlen akire szükséged volt.
Amikor az anyád voltam akkor félelemmel a szemedben kérdezted meg tőlem azt, hogy el foglak e hagyni valamikor. Virágokat, pillangót és színes házakat rajzoltál nekem és megígérted, hogy amikor nagy leszel vigyázni fogsz rám ugyanúgy, ahogyan én vigyáztam rád ahányszor csak beteg voltál. Megsimogattad az arcomat a kicsi kezeiddel és azt mondtad, hogy szeretsz engem.
Eltitkolnám ma is a betegségemet és nem terhelnélek a bajaimmal, de megöregedtem, már nincs erőm, nem tudom, hogyan viseljem el egyedül minden fájdalmam. Hosszú éveken át eltitkoltam előled a bánatomat, megkíméltelek a gondjaimtól, nem akartam, hogy tudd már nem bírom, nagyon félek.
Azt akartam, hogy biztonságban érezd magad, nem akartam, hogy ismerd a felnőttek gondjait, akartam, hogy örülj a gyermekkorodnak, a fiatalságodnak majd pedig a családodnak.
Eltitkoltam előled a fájdalmaimat, a bánatomat mert tudtam azt, hogy egy napon eljön a te időd, lesz külön életed. Amikor látom, milyen az, hogy a saját gyereked számára teher vagy, akkor imádkozom azért, hogy legyél egészséges és ne legyél rászorulva a gyerekeid segítségére, ne érezd azt amit most én érzek.
Az az érzés, hogy teher vagy annak a személynek akit a legjobban szeretsz, akinek életet adtál, akiért képes lennél az életedet odaadni, több fájdalmat és keserűséget okoz mint bármilyen betegség. Úgy tűnik, hogy az öregkor és a betegség nem csak az erődet és a nyugalmadat veszi el, hanem magányossá is válsz ezen a világon.
Bocsásd meg nekem azt, hogy sírok, de senki nem készített fel arra amit ma érzek. Nem volt időm megszokni azt a gondolatot, hogy egy napon már nem leszek más csak teher a számodra. Bocsásd meg, hogy sírtam előtted, hogy menedéket kerestem a házadban, hogy a lelkemet a lábad elé tettem. Bocsásd meg nekem gyermekem azt, hogy már nem tudok az lenni aki voltam valamikor.
Örökké tartó szeretettel, az édesanyád.
