Amikor megszületett az első gyerekünk, a férjem nagyon boldog volt. Mivel a szüleim távol élnek, anyósom mindenben segíteni akart. Főzött, mosott, hogy minél több időm maradjon a gyerekre. Már csak azt vettem észre, hogy minden nap nálunk van.
Örültem neki, hogy segít, de egy idő után azt vettem észre, hogy lassan átveszi a feleség szerepet. A férjem sokat dolgozott, volt, hogy csak este 8 körül ért haza. Anyósom általában megvárta, amíg hazaér a fia, vagy ha nem, akkor telefonon hívta.
Egy idő után már semmiről nem kérdeztek meg, a férjemmel beszélte meg, hogy mit főz, ő ment vásárolni, ő takarított, ő választotta ki, hogy milyen tisztítószerre van szükségünk. A gyerek már 3 hónapos volt, amikor megköszöntem a segítségét és elmondtam, hogy el tudom vezetni a háztartást, nem kell ilyen gyakran jönnie, megoldjuk.
“Nekem ez nem fáradtság, pihenj csak, így legalább van időd a gyerekre.” Persze továbbra is minden nap nálunk volt és mindent ő akart csinálni. Amikor a férjemnek elpanaszoltam, hogy szerintem túl sokat van nálunk és nélküle is képesek lennénk megoldani a dolgainkat, megsértődött.
“Édesanyám csak jót akar, neked akar segíteni és ez a köszönet?”
Anyósommal megbeszélték, biztosan szülés után depresszióm van, csak ez lehet a gond. Az idő telt, én pedig nagyon rosszul viseltem ezt a helyzetet.
Akármit is mondtam, mindig azt a választ kaptam, hogy örüljek neki, hogy van időm a gyerekre, más hálás lenne ha lenne segítsége.
A gyerek már 5 hónapos volt, anyósom még mindig örömmel járt hozzánk. A férjemmel egyre többet vitatkoztunk, egyre többször mondta, hogy hálátlan vagyok és az édesanyja csak segíteni akar. Már nem éreztem jól magam otthon.
Egy nap mikor anyósom újra túlbuzgón bevásárolt, majd főzni akart, közöltem vele, hogy ideje hazamennie. A mi családunk, majd én gondoskodok róluk. A fiáról 2 évig gondoskodtam, amíg nem született meg a gyerekünk, most is menni fog.
Elment, a fiát sírva hívta fel, hogy elmondja, milyen kegyetlen is a menye. A férjem mikor hazajött mérges volt, hogy miért bántottam meg ennyire az édesanyját. Elmondtam neki, hogy nem bírom tovább, válasszon az édesanyjával szeretne élni, vagy velem és a gyerekével?
2 napig szinte hozzám se szólt, de látta, hogy mire hazaér a lakás tiszta, főtt étel várja, a gyerek nyugodt és én is boldog vagyok. Végre megértette, hogy nem bejárónőre van szükségünk, csak egy kis szeretetre.
