Egy nap a tanár arra kérte a diákokat, hogy írják le egy lapra azoknak az embereknek a nevét, akiket gyűlölnek. Miután a diákok befejezték, a tanár arra kérte őket, hogy másnap hozzanak egy zacskó paradicsomot, annyit, amennyi nevet a lapjukra felírtak.
Egyes gyerekek két paradicsomot hoztak, míg mások hármat, ötöt, de volt aki tízet is.
A tanár arra kérte a diákokat, hogy két héten át mindig cipeljék magukkal a paradicsomokat. Csupán két nap telt el, amikor a diákok arra kezdtek el panaszkodni, hogy a paradicsomok fura szagot kezdenek árasztani.
Sok diáknak nehezére esett magával cipelni a paradicsomokat, mert azoknak egyre inkább kezdtek erőteljes bűzt árasztani.
Egy hét elteltével a tanár összehívta a diákokat, hogy meghallgassa a panaszukat.
„Mindezek nagyon hasonlítanak arra, amit a szívetekben hordtok, amikor nem szerettek, gyűlöltök egy embert. A gyűlölet felzabálja a lelket és megbetegíti az embert.” – mondta a tanár.
„Ha nem tudjátok elviselni az egy hetes paradicsomok bűzét gondoljátok el milyen „aromája” van a keserűségeteknek és gyűlöleteteknek, amit nap mint nap a szívetekben hordtok?!
A szív egy csodálatos kert, amit időnként meg kell tisztítani a gaztól, ami azt jelenti, hogy meg kell bocsájtanunk azoknak, akik megbántottak minket. Ezzel pedig a jó dolgoknak teremtetek helyet.” – fogalmazott a tanár.
