Életünk során gesztusok, arckifejezések tömkelegét “tanuljuk” meg. Ezek a megnyilvánulások a belső énünkből, érzelmeinkből fakadnak. És már egész fiatalon kialakulnak, csak meg kell figyelni egy kisbabát, hogy miként viselkedik, ha foglalkoznak vele, és miként, ha nem figyelnek oda rá. Ha a gyerek fáradt, nyűgös, és az anya nem törődik vele, szinte azonnal duzzogni, sírni kezd, de ha ölbe veszik, beszélnek hozzá, érzelmileg biztonságban fogja érezni magát, és megnyugszik. Ez jelenti a legerősebb köteleket szülő és gyermeke között, ezt hívjuk kötődésnek.
A kötődés elméletét John Bowlbey-nak, és társának, Mary Ainsworth-nak köszönhetjük, ami arról szól, hogy miként alakul ki a gyerek és a felnőtt kapcsolata, mikor jön létre a kötődés az esetlen csecsemő és a szülő között, ami a kisbaba életben maradási esélyének záloga.
Hogyan reagál a kisbaba, mikor az anya nem figyel rá?
Fontos hangsúlyozni azt is, ha túlélésről beszélünk, hogy az emberek világában az élelem, a fizikai biztonság, a víz, a meleg öltözéken túl a túlélés szempontjából még érzelmi biztonságra is szükség van, hiszen bizonyított az a tény, hogy egy kisbaba, annak ellenére, hogy minden alapvető létszükséglethez hozzájut, minimális szeretet és lelki törődés nélkül nem képes életben maradni.
Az alábbi videóban megfigyelhetjük, hogy a kisbaba, aki még csak alig 1 éves, mennyire fejlett módon reagál a szülők viselkedésére. A videó első felében azt látni, amint az édesanya a szokásához híven játszik, foglalkozik a kisbabájával, aki ezt viszonozza is, huncutkodik, nevet, gügyög. Azonban mikor az anya rezzenéstelen arccal bámul a kicsire, nem reagálva a gyerek gesztusaira, kacagására, a kisbaba megérzi a változást, próbál tenni ellene, igyekszik mozgással, hangjelzésekkel magára irányítani az anya figyelmét, de látván, hogy ez nem vezet eredményre, először ordítással, majd sírással reagál rá, jelezvén, hogy nem érzi jól magát, hiszen nem tudja, hogy miért nem foglalkoznak vele.
Donald Winnicott pszichológus meggyőződése, hogy minden kisbabának szüksége van egy, vagy több primer kapcsolatra egy felnőttel, akihez kötődhet, vagy akitől, jó értelembe véve: függhet. És ez a személynek állandó módon ott kell lennie a babával, főleg, mikor a kicsi rosszkedvű. Ez a kötődési kapcsolat azért fontos, mert később felnőtt korban képesek leszünk megtalálni a saját lelki nyugalmunkat, biztonságunkat, és elhisszük magunkról, hogy fantasztikusak vagyunk, még a kritikus helyzetekben is.
A szeretet kifejezése, a törődés, a bizalom megerősítése állandó munkát igényel. Időnként ki kell mondanunk a varázs-szót: “szeretlek”. Ez azért nehéz, mert generációkra visszamenőleg az érzelmek kifejezését gyengeségnek tartották, és aki gyenge volt, azzal szemben “támadást” lehetett indítani. De ha nem kezdjük kifejezni az őszinte szeretetünket, akkor a következő generáció is hiányos lelki biztonsággal fog elindulni az életben.
Akik gyerekkorukban nem részesültek ebben a fajta kötődésben, azok felnőtt korukban is úgy fognak viselkedni, mint a videóban szereplő kisbaba, akit nem vesz figyelembe az édesanyja. Először igyekeznek mindent megtenni, hogy felhívják magukra a figyelmet, majd ha ez nem jön be, akkor dühösek, majd szomorúak lesznek.
Következtetés
Ha figyelembe vennénk az elmúlt századokban az érzelmi intelligencia fejlődését, és azt egy sejthez hasonlítanánk, akkor nagy valószínűséggel az a sejt már elrákosodott volna. Ezért a megelőzés érdekében, legyünk kedvesek mindenkivel, és szeressük a legközelebbi hozzátartozóinkat, embertársainkat.
