Menü Bezárás

16 híresség, akinek az eredeti foglalkozását csak kevesen ismerik

A magyar és a külföldi hírességek között is bőven találni olyanokat, akik nem egyből színészként, zenészként, vagy műsorvezetőként kezdték a pályafutásukat. Mielőtt rivaldafénybe kerültek volna, ők is kitanultak egy civil szakmát, hiszen nem vehették biztosra, hogy sikerül befutniuk a szórakoztatóiparban, illetve addig is meg kellett élniük valamiből, míg elérték az álmaikat. Ez kinek hamar, kinek pedig csak viszonylag későn jött össze. Így aztán van, aki egy percet sem dolgozott a civil foglalkozásának megfelelő területen, míg mások hosszú évekig tevékenykedtek benne.

• Mucsi Zoltán – Géplakatos

Mucsi Zoltán gyerekként még focistának készült. Később a szakmunkásképzőben géplakatos végzettséget szerzett. Mielőtt színésznek állt volna, a Hajógyárban és a MÁV-nál is dolgozott géplakatosként.

• Majka – Villanyszerelő

Majka, azaz Majoros Péter villanyszerelőnek tanult, de soha nem dolgozott ebben a szakmában. Sőt, saját bevallása szerint már nagyon megbánta, hogy akkoriban nem tanult tovább, hogy leérettségizhessen és aztán diplomát szerezzen.

• Bruce Willis – Magánnyomozó

Bruce Willis fiatalon sok munkát kipróbált. Dolgozott biztonsági őrként, taxisofőrként és kocsmai blues zenészként is. Később magánnyomozóként tevékenykedett New Jerseyben, de nem volt túl sikeres benne.

• Mayim Bialik – Neurológus

Az Agymenők című sorozatban tudóst alakító hölgy a valóságban is a tudományok világa felé vette az irányt. 2007-ben doktori címet szerezett idegtudományból.

• Harrison Ford – Ács

Harrison Fordnak évekig nem sikerült az áttörés színészként, ezért kitanulta az ács mesterséget, hogy eltarthassa a családját.

• Bradley Cooper – Irodalom tanár

Bradley Cooper a Másnaposok című filmben is tanárt alakított, ahogyan a civil szakmája is tanár.

• Lisa Kudrow – Biológus

A Jóbarátok című sorozat bohókás Phoebe-je a való életben biológus diplomával rendelkezik.

• Matt LeBlanc – Asztalos

Matt LeBlanc-t is a Jóbarátok című sorozatban ismerhette meg a világ. A nagyapjának bútorgyártó cége volt, ahol Matt kitanulta az asztalos mesterséget, és egy ideig ágyakat készített a nagyapja gyárában, mielőtt New Yorkba költözött volna, hogy színész lehessen.

• Pierce Brosnan – Tűznyelő

Pierce Brosnan a színészkedés előtt három évig lépett fel tűznyelőként Anglia egyik legismertebb cirkuszában.

• Kanye West – Bolti eladó

A zenei karrierje előtt eladóként kezdett el dolgozni egy ruhaüzletben, ahol egy idő után előléptették üzletvezetőnek.

• Horváth Éva – Közgazdász és mérlegképes könyvelő

Horváth Éva közgazdász diplomát szerzett és elvégzett egy mérlegképes könyvelő képzést is arra az esetre, ha a média világában nem találná meg a számításait.

• Steve Buscemi – Tűzoltó

A színész fiatalon tűzoltóként dolgozott New Yorkban. A 9/11-i terrortámadás után egy időre visszatért a tűzoltósághoz, hogy önkéntesként segítse a volt kollégáit.

• Dexter Holland – Molekuláris biológus

A The Offspring punk rock együttes frontembere doktori címet szerzett molekuláris biológiából.

• Clint Eastwood – Vizimentő

Clint Eastwood fiatalon volt sofőr és rakodómunkás is, de vizimentőként is tevékenykedett.

• Natalie Portman – Pszichológus

Natalie Portman több idegen nyelven is beszél, és a Harvard Egyetemen diplomázott pszichológusként.

• Korda György – Vegyipari technikus

Vegyipari technikumot végzett, később pedig a Kábelgyárban dolgozott.

via