Repüljünk vissza a nyolcvanas évek elejére! Képzelj el egy veretes bútorokkal berendezett szobát, amiben ott állt egy vaskos ágy, két fotel, olvasóasztalka, a ház asszonyának míves tükör, előtte kis asztallal, rajta púderral és hullámcsatokkal. Két nagy, sötétbarna szekrénnyel, aminek az ajtaja itt-ott már karcos. Zöld csempével kirakott cserépkályha a szoba sarkán. Ez a szoba volt “a szoba”, amit egész évben használtak, mert a másikat télen nem fűtötték – az volt a “hideg szoba”.
Nagyszüleim házában járok a képzeletemben ismét. Látom az ágy felett az óriási könyvespolc rendszert, ami roskadozott a könyvektől. Itt-ott faragott váza dobta fel a könyvek monotonságát.
A nagyapám olvasószemüvege mellett az ágyon hevert az aznapi Népszabadság, a sarokban kis asztalon álló tévé tetején az RTV magazin mindig az aznapi rádió- és televízió műsornál volt kinyitva. Nagyanyám fésülködőasztalán ott hevert a Nők Lapja, amiben gyerekként mindig elolvastam a heti mesét.
Ebben a miliőben mi mást tehetett az unoka, mint ő is olvasgatott. Ez a bejegyzés arról szól, mit is olvastunk mi, a nyolcvanas évek gyermekei.
Amikor még nagyon picik voltunk, voltak kihajtogatós könyveink. Imádtuk, mert az óriási kép mellett a szöveg rövid volt, a könyvnek pedig lehetett rágni a szélét, mert olyan vastag, kartonpapír szerű lapra nyomtatták – egészen addig, amíg rám nem förmedt a nagyapám, hogy vigyázzak rá. A szülők is szerették, a felolvasható mese nem volt hosszú, ám a gyerek elidőzött a képeket nézegetve.
Neked is megvolt a Tücsök meg a hangyák?
Nagymama esténként egy nagyon viseltes gyerekkönyvből olvasott fel esti mesét. Már anyámnak is abból olvasott, vigyázott is rá rendesen, de látszódott, hogy több generációt kísért végig a könyv. Vlagyimir Szutyejev Vidám mesék volt a könyv címe. Tudom, biztos vagyok abban, hogy ez a könyv nálatok is megvolt. (Feljegyzés a jövő hétre: antikváriumba menni, megvenni a könyvet!)
Kispipi és kisréce – ez volt a kedvenc mesém. Emlékszel? Nézzük meg együtt:
Újabb könyv, ami nagy kedvenc volt: Varga Katalin, Mosó Masa Mosodája. Valld be, amikor már neked lettek gyerekeid és először kimostad a kedvenc plüssállataikat, neked is eszedbe jutott ebből a könyvből a lajhár, akit kimosott Mosó Masa.
Milyen boldog gyerekkor is volt az, amikor megtudtuk, hogy ki lopta el az almát, de rögtön rájöttünk a bűnös kilétére, ugye? Vagy amikor megnézhettük, hogyan jár szolfézsra a kis sárkány, sőt, azt is megtudtuk, hová mennek nyaralni a kesztyű lakói.
Volt a polcon Gőgös Gúnár Gedeonunk is, szintén Varga Katalin tollából. A zöld borítójú, vagy a kék.
Óvodásként mi is kaptunk újságot az újságosbódéból, igaz, nem járt hozzá ajándék kisvasút, világítós toll, vagy falra ragadó pókember, ráadásul ez az egyféle volt kapható: Dörmögő Dömötörnek hívták.
Közepén bábszínház melléklettel.
24 oldal
Amikor iskolások lettünk, ismét lett pár új kedvencünk. Ezek minden családnál megvoltak és minden gyerek olvasta. Előbb azért még el kellett búcsúznunk Vackortól az óvodából, hogy aztán elkísérjük őt az Első bébe. Kormos István meséjét te is szeretted, ugye?
És vállalom, az égvilágon mindent az Ablak-Zsiráfból tudtam meg. Például azt is, kicsoda a tanuló, mert amúgy honnan tudtuk volna.
Az ABC-t pedig egyenesen Móra Ferenc tollából tanultuk:
Amikor már folyékonyan tudtam olvasni, anyámtól sorozatban kaptam könyveket, Janikovszky Évával nem lehetett mellétrafálnia. Rongyossá olvastam ezt a könyvét, mert velük mindig történt valami, én meg úgy éreztem gyerekként, hogy velem meg soha semmi:
A. A. Milne Micimackója is ott volt a könyvespolcunkon, de azt annyira nem szerettük, mert valljuk be, béna volt a borítója:
És titokban vettem a Hahota magazint, mert anyám – aki tanár volt, most nyugdíjas – a világ egyik legnagyobb főbűnének tartotta az ilyesmi badarságokra pénzt kiadni. De szerintem a mai napig idézek vicceket a Hahota magazinból.
Neked melyik volt meg?
Tízéves voltam, amikor anyámtól megkaptam az első és egyetlen felvilágosító könyvet. Ez a mai napig megvan, a volt szobám őrzi a könyvet anyám lakásában. A Sehány éves kislány. Istenem, micsoda izgalmat okozott lapozgatni és elolvasni ezt a könyvet. Újra és újra.
Tizenhárom és háromnegyed évesen pedig megkaptam én is Sue Townsend klasszikusát, amiben annyira, de annyira drukkoltam Adrian Molenak, hogy végre összejöjjön Pandorával:
Remélem tetszett ez a kis időutazás és felhozott egy csomó emléket benned is.
