Menü Bezárás

„Anyám elhagyott, amikor még gyerek voltam. Végig őt hibáztattam, de most már ismerem a történet másik oldalát is”

Vannak történetek, melyek mindannyiunk számára tanulságosak lehetnek. Hajlamosak vagyunk véleményt alkotni, ítélkezni mások felett pusztán az alapján, ahogy ők viselkedtek velünk. Talán nem is akarjuk látni az okokat, melyek e cselekedetek mögött állnak. De igenis előfordul, hogy a látszat csal – ezzel kellett szembesülnie egy fiatal nőnek, Jane-nek is, aki egész életében gyűlölte az anyját, amiért az még kisbabakorában eltűnt az életéből.

„Életem minden problémájáért anyámat okoltam, aki elhagyott engem és apámat, amikor még csak kilenc hónapos voltam. Amikor visszatért hozzánk, és mindent meg akart magyarázni, nem engedtem közel magamhoz, mert meg voltam győződve arról, hogy számára nem vagyok kívánatos gyermek. Hogyan fogadhattam volna tárt karokkal, majdnem két évtized után? A visszatérése azonban sok mindenre rávilágított, és egy fontos, fájdalmas, de felszabadító leckét tanított meg nekem”indította a történetét Jane.

A lány épp, hogy betöltötte a 18-at, amikor az édesanyja, Laurie visszatért az életébe. Jane-t az apja és az apai nagyszülei nevelték fel, mindenüket feláldozva, hogy tisztességes körülményeket biztosítsanak számára. „Egész életemben ez a nő csak egy árnyék volt az életemben, hiszen tudtam a létezéséről, de soha nem volt köztünk semmilyen kapcsolat. Azt hittem, túl vagyok az elhagyatottság érzésén, és soha többé nem fogok visszatérni ehhez a fájdalmas témához. Az élet azonban meglepett, és visszahozta anyámat” – folytatta Jane.

A lány szülei 18 évesek voltak, amikor Jane megszületett. Laurie egy gazdag családból származott, hatalmas álmokkal. Emiatt Jane mindig is úgy gondolta, számára az a kisváros, amit ő és az apja otthonnak hívott, egy porfészek, nulla lehetőséggel – „feltételeztem, hogy ez volt az oka annak, hogy magyarázat nélkül elhagyott minket” – vélekedett a lány.

Laurie mindig is a saját útját járta, karriert épített, híres író lett, de távol a családjától és a gyermekétől. Jane számára pedig egyértelmű volt, ők nem részei az anyja nagyvilági életének. „Aztán a semmiből felbukkant Laurie, és megváltoztatta a tényeket. Ott állt az ajtónkban, a szeme tele volt könnyel. Nem hittem el, hogy a megbánás könnyei voltak” – idézte fel a találkozás emlékét Jane.

Laurie sírva kért bocsánatot az elmúlt évekért, és próbált mindent megmagyarázni, de elutasításba ütközött. „Apám csak megrázta a fejét, a gesztusa hangosabban beszélt, mint az elutasító szavak. Ott álltam mellette, és számtalan érzelem futott át rajtam, köztük düh, zavarodottság és a kétségbeesett vágy, hogy megértsem, miért” – vallotta Jane.

Az édesanya nem adta fel, kitartóan próbált kapcsolatba lépni az elhagyott családjával, leveleket küldött, telefonált, de ez csak még erősebb ellenszenvet váltott ki Jane-ben iránta. Egy héttel később, titokzatos csomag érkezett. „Elment… Belehalt a betegségébe. Ideje kinyitni a csomagot” – ez az üzenet állt rajta. Jane szíve ezer darabra tört, amikor megtudta, az anyja meghalt anélkül, hogy esélyt adott volna neki bevallani az igazat…

Időbe telt, míg a lány készen állt arra, hogy kinyissa a dobozt. „A csomagban egy regényt és egy halom papírt találtunk. A könyv borítóján egy fiatal lány volt a csillagos ég alatt. Rólam szólt a történet, vagy inkább nekem szólt. A nő, aki a világra hozott, írt nekem egy könyvet, még ha nem is volt része az életemnek. Egy olyan életről szólt, amelyet a döntéseim és a rajtam kívül álló körülmények tönkretettek. Megtudtam az elmúlt néhány év eseményei mögött rejlő igazságot… és már sajnáltam, hogy fogadtam vissza, amikor az ajtónk előtt állt. Ő is ugyanannyit szenvedett, mint mi” – döbbent rá Jane.

Egy levél is lapult a dobozban, amit Laurie a lányának címzett. Ez állt benne:

„Szeretett lányom…

Tudom, hogy ez soha nem fogja igazolni, hogy miért mentem el, de szeretném, ha tudnád, hogy nem azért tettem, mert úgy gondoltam, hogy apád kevésbé férfi, vagy hogy teher lennél. A családom a vagyonával és az elvárásaival olyan életre kényszerített, amit soha nem akartam. Sajnos, úgy éreztem, hogy tehetetlen vagyok, hogy visszautasítsam.

A szüleim befolyása és hatalma miatt, mivel akkor még csak gyerek voltam, nyomást gyakoroltak rám, hogy valaki mással legyek… egy olyan férfival, akit méltónak éreztek a családhoz és hozzám, valakivel, akinek státusza és befolyása volt.

Akkoriban nem értettem, hogy azt tették, amit a legjobbnak gondoltak számomra, mert még gyerek voltam, képtelen a legjobb döntések meghozatalára. Végül belenyugodtam abba, amit ők akartak, és hozzámentem a másik férfihoz, amikor már kicsit idősebb voltam. Mivel befolyásos ember volt, segített abban, hogy megtaláljam az utamat szerzőként.

Nem sok, de valami a szívemből a te szívednek. Tudom, hogy ez nem kárpótol mindazokért az évekért, amikben hiányoztam és hiányozni fogok neked, de remélem, hogy segít neked, és megkönnyíti apád életét. Még egy dolgot kívánok. Tudjátok mindketten, hogy szerettelek, szeretlek és szeretni foglak titeket örökké!

Egy olyan nőtől, aki azt kívánja, bárcsak hamarabb látta volna meg a fényt,

a szerető édesanyád,

Laurie.”

A könyv nemcsak egy regény volt, hanem minden részletét tartalmazta annak a vallomásnak és bocsánatkérésnek, amit Jane nem engedett meg Laurie számára, hogy személyesen is elmondjon.

„Ez volt az utolsó ajándéka, a felbecsülhetetlen értékű örökség, amit rám hagyott. A történetünk bestseller lett, és sokak szívét megérintette, akik azokban a fájdalmas sorokban magukra ismerhettek. Sok családot szakított szét ilyen módon a szülők azon vágya, hogy gyermekeiket az általuk megfelelőnek tartott partnerhez adják férjhez” – vélekedett Jane, aki az anyja megtakarításait is megörökölte.

Hozzátette, „a csomag, amit kaptam, óriási segítség volt számomra. Nemcsak abban, hogy megismerjem anyukámat, hanem megnyitotta az utat a megértés, a gyógyulás és a megbocsátás felé. Bár soha nem kapta meg az ölelésemet, szeretném hinni, hogy a lelke most békében van, és hogy érzi, megbocsátottam neki”.