Tojásleves, grízes és mákos tészta, káposztás cvekedli, paradicsomos káposzta, tocsogó pörköltszaft, piskótakocka – generációk gasztronómiai ízlését formálta az iskolai menza, amivel olcsón jól lakott mindenki és persze a süteménynél már ritkán jutott repeta.
Jóllakottság és költséghatékonyság – a hetvenes-nyolcvanas évek iskolai menzájának két legfőbb jelszava. Rengeteg krumpli és tészta, zöldségből borsó és káposzta, péntekenként esetleg rántott hús – a konyhán lényegében semmiből nem sajnálták a pirospaprikát és a zsírt sem, mégis szívesen álltunk sorba repetáért.
Levesek közül a tojásleves és a lebbencs volt a heti menü gyakori szereplője, akadt olykor borsóleves, bár csipetke és répa sem mindig azonos arányban jutott a tányérokba. Ma már tudjuk, a gulyáslevest sem annyi hússal illik tálalni, mint amilyet akkoriban ettünk, de a fűszerezés – főleg a felejthetetlen levesporos alap – miatt jólesett megenni. A gyakran híg húslevesben ugyancsak inkább a bors és a sok cérnametélt dominált, az azonosíthatatlan hozzávalók miatt nem véletlenül ragasztották a „Mindent bele” kifejezést ezekre az előételekre. A rengeteg befőttel készült gyümölcsleves – magosan is – finom volt, bár a legtöbbször érthetetlen módon meleg.
Ma már a grízes és mákos tésztát sem soroljuk igazán az egészséges ételek közé, mégis gyakran került a tányérra az iskolai menzákon, előbbi baracklekvárral – a lekvár persze gondosan a tányér közepére, egyetlen kanállal odakenve. A hetvenes években a fehérjeszükséglet biztosítására hivatott főtt marhahús is gyakori volt, ehhez is meggymártás dukált, a sebtiben pucolt és készült főtt krumplit nemritkán héjdarabokkal találtuk. Egészen megszoktuk azt is, ha a lencsefőzelékben haraptunk rá apró kődarabokra.
A már említett spórolás jegyében az amúgy igen kedvelt tejbegríz legjobb részből kaptuk a legkevesebbet: a kakaóporból. Ugyancsak csokiszószból jutott kevesebb a szintén népszerű piskótakockához, Minimális kakaóval, annál több liszttel és cukorral készült, a sütemény felét pedig már kénytelenek voltunk szárazon fogyasztani.
Szinte ünnepnapnak számított, amikor víz helyett egy kis – rostos, de vizezett – ivólét, többnyire félpohárnyit kortyolhattunk az ebédhez, de abból aztán nem lehetett repetát kérni.
