Napjaink „szindrómája”, hogy túl gyorsan ítélkezünk bizonyos emberek felett, még mielőtt lehetőséget adnánk nekik arra, hogy észérvekkel védekezzenek. Talán a legtöbb rágalom és megszégyenítés az édesanyákat illeti – a különböző szülői szokásaik ugyanis heves vitákat szoktak kiváltani főként a tapasztaltabb, mindent tudó anyukák körében, akik nem vonakodnak ringbe szállni a saját igazukért.
A szülői magatartást nem lehet sablonra húzni. Mindenki úgy teljesíti, ahogy helyesnek látja. Könnyű ítélkezni a másik felett, de az igazság az, hogy senki sem ismeri a teljes képet. Egy anyuka ezt túlságosan is jól tudja.
Rachel Butcher ugyanis rengeteg kritikát és rosszmájú megjegyzést kapott, amikor megosztotta a nagyvilággal, hogy babapórázt alkalmaz az örökbefogadott kisfiánál. Az egyik ilyen esetnél Rachel elsírta magát, ezért úgy döntött, egy videóban magyarázatot ad a praktikájára.
„A fiunknak több energiája és gyorsasága van, mint egy átlagos 21 hónapos gyereknek. Az amúgy is durván kezdődő gyógyszerkezelésén kívül alig tudunk valamit a biológiai családjáról és a genetikájáról. Szóval lehet, hogy csak olyan tapasztalatokból kifolyólag is hiperaktívabb, amiről nem tudok” – kezdett bele a nő.
Bevallotta, ő maga is olyan személy volt, aki rosszallóan nézte a többi anyukát, aki pórázra kötötte a totyogóját. Csodálkozott azon, hogy nem képes egy szülő kontrollálni a saját gyermekét. De, amióta ő maga is anya lett, rá kellett döbbennie, hogy ez a feladat sokkal nehezebb, mint azt az ember gondolná.
„A gyermekem gyorsabban fut, mint én. A méheltávolításomból származó heg miatt néha nehezemre esik futni, hogy lépést tartsak vele. Azt is megjegyzem, a műtétem előtt versenyszerűen és napi szinten futottam. Szóval ez nem a lustaság miatt van. A gyermekem azt is utálja, ha be van zárva, legyen szó autósülésről, etetőszékről, babakocsiról – vagy, ami sokkoló, bevásárlókocsiról. A pórázt gyakrabban használom, mint kellene, mert hihetetlenül nehéz néha egyedül elmenni vele” – folytatta az anyuka.
Rachel azt is elárulta, ment már haza sírva a gyermeksétáltatásból, mert kénytelen volt elhagynia a boltokat, ahová egyébként be szeretett volna térni, csak mert a fia „összeomlott”. A gyermek hisztije miatt, hogy megfosztották őt a szabadságától, Rachel szintén kapott hideget is, meleget is, és egyszerűen már nem bírja ezt a sok rosszindulatot.
A nő megjegyezte, amikor először mentek ki a pórázzal sétálni, a kisfia „CSODÁLATOSAN csinálta. BOLDOG volt, nevetett, mosolygott, és igen, futott, de közel volt hozzá”. Természetesen Rachel akkor sem mentesült a szúrós pillantások alól, de továbbállt.
„Nem tudom, hogy a nők miért érzik szükségét annak, hogy olyan gyakran ítélkezzenek és megszégyenítsék az anyákat. Ami a te gyerekednek jó, az nem feltétlenül jó az enyémnek” – érvelt az anya.
„A fiam most már majdnem három éves, és még mindig fut – mintha teljes erőből sprintelne” – tette hozzá Rachel, aki azt is elmondta, különböző terápiákra is rendszeresen eljárnak, dolgoznak a gyerek bizonyos fejlődési elmaradásain, de a fia jól fejlődik, és semmi probléma nincs vele. „Jegyezd meg a nevét, egy nap futó lesz belőle!” – szögezte le némi cinizmussal az anya.
Rosszalló pillantások és ítélkező megjegyzések ide vagy oda, mégsicsak egy szakember véleménye az, ami tiszta vizet önthet a pohárba – dr. Adam Spanier, a Marylandi Egyetem orvosi karának gyermekgyógyász professzora pedig úgy vélekedik, „ez egy személyes döntés”.
Hatékony eszköz egy olyan gyerek számára, „aki hajlamos elkóborolni, aki fejlődési elmaradással küzd, és akinek impulzuskontroll problémái vannak”, azonban ő személy szerint nem támogatja a póráz használatát, ugyanis „a gyermek életkorától függően pszichológiai stressz is előfordulhat” miatta – figyelmeztet a gyerekgyógyász. Hozzátette, ha mégis pórázt használunk, válasszuk a biztonságos hátizsák-típust, mellyel elkerülhető a fulladásveszély.
