Önszántából lett kopasz a házasság első látásra sztárja: Peti így nézett ki hajjal, és elárulta, miért vált meg tőle!
Peti elárulta, miért borotválta le a fejét
A Házasság első látásra új évadában Anna és Peti kapcsolata sokakat meglepett. Bár a műsor elején kiderült, hogy Anna nem rajong a kopasz férfiakért, mégsem ez lett a kapcsolatuk akadálya. Férje ugyanis nem kényszerből, hanem tudatos döntésből vált meg a hajától – és most elárulta, mi áll a döntés hátterében.
Peti évekkel ezelőtt határozta el, hogy megszabadul a hajától, és azóta sem bánta meg. „2019-ben volt az első ominózus hajvágás, és két fő okból: az első és legfontosabb, hogy mivel számomra ezek a külső dolgok annyira nem mérvadóak, ezért nem volt prioritás a fodrászhoz járás” – mesélte Peti a Budapest Eye-nak.
Mint mondta, a döntés mögött egyszerre álltak gyakorlati és pénzügyi szempontok is. „Én már a húszas éveim elején is nagyon elfoglalt voltam, ezért egyszerűen nem tudtam a fodrászok fix időpontjaihoz igazítani az életemet, minden más előrébb volt a fontossági sorrendemben. Ez volt a fő ok.
A másik pedig rém egyszerű matek volt! Ha Peti évi egy hajvágógépet használ el, ami ötödannyiba kerül, mint az éves hajvágása, akkor gazdaságos-e Peti számára, hogy amúgy nő a haja (elég gyorsan, mert erős és sűrű haja van)? Persze, hogy gazdaságos!
Így lettem én kopasz. Amikor kipróbáltam, sokkal jobban tetszett, mint a haj!”
A valóságshow szereplője szerint azonban a kopaszság nem jelent egyszerűséget, sőt, rengeteg odafigyelést igényel. „Az emberek talán azt gondolják, hogy ez nem igényes, pedig sokkal-sokkal több vele a meló! Nekem kb. három-négy naponta, háromlépcsős hajvágás van, hogy emberi formája legyen a buksimnak. Hajvágógép, aztán fejborotva-gép, majd kéziborotva – ez a menetrend.
Ha pedig olyan helyre megyek, akkor még egy negyedik lépcső is becsúszik: egy másik kisgép, ami tényleg simára dobja az egészet. Szóval kopasznak lenni nagy feladat, ha az embernek amúgy rengeteg haja lenne.”
