Amíg kórházban feküdtem, az anyósom úgy döntött, hogy a születésnapját a mi házunkban ünnepli meg, Negyven vendéget hívott meg, és a piszkos tányérokat, a rendetlenséget rám hagyta, hogy én takarítsam el mindent: Dühös voltam, és elhatároztam, hogy bosszút állok 😲😢
Amikor sürgősséggel kórházba vittek vakbélgyanúval, nem gondoltam volna, hogy mindez műtéttel és három nap infúzióval, fájdalomcsillapítókkal végződik.
A műtét után az orvos szigorúan figyelmeztetett: semmi fizikai megerőltetés, nem szabad nehezet emelni, nem szabad sokáig állni, nehogy a varratok felszakadjanak. Csak arra vágytam, hogy hazamehessek, lefeküdjek a saját ágyamba, és végre megpihenjek. De amit láttam, amikor kinyitottam az ajtót, teljesen ledöbbentett.
Piszkos cipőnyomok mindenütt a padlón, a nappaliban összegyűrt szalvéták, üres üvegek, feldöntött poharak. A konyhában egy halom mosatlan edény, az asztalon megszáradt ételmaradékok, ragadós padló, alkohol szaga mindenütt.
Úgy nézett ki, mintha egy hurrikán söpört volna végig a házon. Csak álltam ott döbbenten, míg meg nem láttam egy képeslapot a hűtőn: „Boldog születésnapot, mama!”. Abban a pillanatban mindent megértettem.
Amíg kórházban voltam, az anyósom úgy döntött, hogy nálunk tartja a születésnapi buliját. Negyven vendéget hívott, a mi költségünkre rendezte meg az ünnepséget, majd egyszerűen elment, és rám hagyta az egész káoszt.
Éreztem, ahogy a düh elönti a szívemet. Tudtam, hogy a kiabálásnak semmi értelme – úgyis azt mondaná: „Nem olyan nagy dolog”, „Hiszen család vagyunk.” Ezért más módon döntöttem cselekedni. Úgy éreztem, leckét kell adnom neki. És ezt is tettem 😲😨 Folytatás az első kommentben 👇👇
Először mindent lefényképeztem – minden tányért, minden nyomot, minden üveget. Bekapcsoltam az időbélyeget is, hogy látszódjon, mikor történt mindez.
Aztán körbejártam a szomszédokat: az egyik asszony elmondta, hogy hangos zene szólt, és látta, ahogy autók álltak meg a házunk előtt. Egy másik látta, hogy az anyósom maga fogadta a vendégeket a kapunál. Ennyi bizonyíték elég volt.
Felhívtam egy takarítócéget, és teljes nagytakarítást rendeltem – szőnyegtisztítást, ablakmosást, a konyha teljes kitakarítását.
Amikor mindennel végeztek, megőriztem az összes számlát, és hozzátettem a gyógyszerek, valamint a taxi költségeit is – mert a stressz után a varratom ismét fájni kezdett.
Aztán leültem, és írtam egy rövid, hivatalos levelet:
„Tisztelt [anyós neve],
Amíg kórházban voltam a műtétem után, az otthonomban ünnepséget tartottak az Ön születésnapja alkalmából. Az esemény után a ház elfogadhatatlan állapotban maradt.
Csatolom a fényképeket, amelyek bizonyítják a károkat, valamint a takarításról, vegytisztításról és gyógyszerekről szóló számlákat. A teljes költség 220.000 Ft. Kérem, tíz naptári napon belül térítse meg az összeget.
Tisztelettel, [nevem].”
Kinyomtattam mindent – a fényképeket, a számlákat, a levelet – és ajánlott levélként, tértivevénnyel küldtem el. Egy másolatot a férjem asztalára tettem. Magyarázat nélkül.
A harmadik napon az anyósom felhívott. A hangja remegett a dühtől. Azt kiabálta, hogy „megszégyenítem a családot”, hogy „ilyet nem tesznek a rokonokkal”.
Nyugodtan válaszoltam: „Ilyet a rokonok sem tesznek, amikor valaki műtét után van, és bulit rendeznek a házában. Én csak a kártérítést kérem.” Majd letettem a telefont.
Egy héttel később pontosan az a pénzösszeg érkezett a számlámra, amit a levélben feltüntettem. Megjegyzés nélkül.
Azóta soha többé nem tartott bulit a házunkban.
