Menü Bezárás

Hatalmas fölénnyel győzött – ő lett a legszebb magyar sztárfeleség

Fotó: Story

„A belső szépség ide vezetett” – mondta a győztes

A story.hu szavazásán kiderült, melyik magyar sztárfeleséget tartják jelenleg a legszebbnek az olvasók. A versenyben több ismert név is szerepelt – köztük Rácz-Gyuricza Dóra, Domján Evelin, Árpa Alexandra, Szécsi Debóra és Buzsik Borka. A voksok végül egyértelmű eredményt hoztak: Curtis felesége, Széki-Barnai Judit lett a legdekoratívabb.

Juditet férje, Széki Attila értesítette először az eredményről:

“Ati küldte át nekem a Story-posztot, és hogy szerinte ezt a versenyt megnyertem. Most, a hívásotokkal realizáltam, hogy tényleg győztem. Jólesik, hogy ennyien szavazták rám. Azt gondolom, gyönyörű nőkkel versenyeztem, és nem feltétlenül én voltam a legszebb közülük. Meg is lep, hogy ilyen magas szavazatszámmal nyertem. Azt hiszem, talán a belső szépség, ami ide vezetett. Mert tényleg nagyon fontos, milyen az ember lelke. Az kisugárzik” – mondta a lapnak.

Hozzátette, úgy érzi, az Ázsia Expressz szereplése sok mindent megváltoztatott körülöttük:

„Az Ázsia Expressz óta azt érzem, az emberek meglátták, milyen vagyok, és Atit is más szemmel nézik. Látják, hogy jó irányba viszem őt, hogy mára rendben van” – fogalmazott a válogatott sportoló.