Az agyat is tréningezni kell!Ha rendszeresen mozogsz, egészséges marad a tested és elkerülnek az öregedéssel sokaknál felbukkanó betegségek. Nincs ez másképp az aggyal sem. Trenírozd rendszeresen az alábbi gyakorlatokkal, hogy frissen tartsd a memóriádat és az elmédet!
1. Színes színek
Fent láthatsz egy szólistát: színeket, de mindegyiket más színnel írtuk, mint amit valójában jelent a szó. Kezdd el hangosan mondani azt a színt, amilyen színnel leírtuk a szavakat! Aztán fordítva: olvasd fel a színeket!
Ez a gyakorlat nagyszerű például az Alzheimer-kór elkerüléséhez, mivel a színek és a szöveg felismerését nem ugyanaz az agyfélteke végzi. Így tudsz új kapcsolatokat kiépíteni a két agyfélteke között. Ezen kívül fejleszti a memóriát és a koncentrációt.
2. Schulte tábla
Koncentrálj a középen lévő 19-es számra. Aztán keresd meg az 1-et, és növekvő sorrendben találd meg az összes számot úgy, hogy mindegyiken pár másodpercig rajta tartod a szemedet. Ha készen vagy, rajzolhatsz magadnak másik táblát. A lényeg, hogy ugyanígy összekeveredve legyenek rajta a számok.
Ez a feladat az információ átvitel sebességét növeli az agyban, valamint karban tartja a periférikus látást.
3. Szinkronírás
Fogj két papírt és mindkét kezedbe 1-1 tollat. Kezdj el mindkét kezeddel különböző geometriai formákat rajzolni. Írhatsz számokat vagy betűket is.
Ez a feladat szintén aktiválja mindkét agyféltekét és edzi az agyat arra, hogyan tud egyszerre két dolgot véghezvinni.
4. Jelek
Mutasd a jobb kezeddel az ‘ok’ jelet és a bal kezeddel a ‘győzelem’ jelet. Ezután válts kezet: a jobb mutassa a győzelmet, a bal az okét. Ismételd meg a váltogatást többször is.
Előnye, hogy edzi a koncentrációt és gyakoroltatja a tevékenységek közötti gyors váltást.
Még több nagyszerű agy-gyakorlat:
– Edzz a nem domináns kezeddel: gyakorold, hogy azzal írsz, számítógépezel vagy konyhai tevékenységet végzel! A fogmosás, fésülködés is alkalmas tevékenységek.
– Zuhanyozz behunyt szemmel! Más hétköznapi tevékenységeknél is próbáld ki, milyen behunyt szemmel végezni a feladatot. (ha szédülsz, ne csináld!)
– Próbálj ki új útvonalakat, amikor munkába, vásárolni, stb. mész!
– Némítsd le a filmeket és próbáld meg kitalálni, miről van szó, csak a színészek gesztusain keresztül!