Még mindig úgy érzem, mintha egy létfontosságú részemet veszítettem volna el a szakításunk után. Felébredek az éjszaka közepén, és csak hánykolódom. Bekúszol az elmémbe, és nem tudok visszaaludni.
Azt hittem, idővel halványulni kezd az emléked, de nem így történt. Még mindig gondolok rád. Az ajándék könyv, amit a legutolsó együtt töltött születésnapomra kaptam tőled, még mindig ott van a polcon. Már rég belepte a por, mert nem mertem hozzáérni.
Nem mertem, mert féltem, hogy ismét megjelenik lelki szemeim előtt az izgatott tekinteted, ahogy átadod.
Hiába volt már több férfi is a lakásomon utánad, soha nem engedtem, hogy a kedvenc helyedre üljenek a kanapén. Oda, ahol először ültél, amikor feljöttél hozzám. Tudom, talán butaság, én mégis így éreztem jónak.
Azt hittem, idővel egyre kevesebbet álmodok majd veled, de nem így történt. Alvás közben is téged látlak, és ébredés után is velem vagy. Még mindig vannak olyan ételek, amelyekről te jutsz eszembe. Még mindig tudom, melyik volt a kedvenc söröd. Bevallom, most is van két üveggel a hűtőben. Magamnak vettem, de képtelen voltam meginni.
Minden születésnapom úgy telik el, hogy a telefonomat nézem, mikor jelentkezel. Ugyanezt teszem a névnapomon, karácsonykor és húsvétkor is. Mindig találok rá alkalmat, hogy reménykedhessek abban, hamarosan felveszed velem a kapcsolatot.
Üresnek érzem magam.
Elmentél, és magaddal vittél egy darabot belőlem. Gyakran nézem magam a tükörben, és kérdezem a nőtől, aki visszanéz rám, hogy miért…?
Miért nem tudlak kiverni a fejemből? Már öt év eltelt. Miért nem szűnik meg a hiányod? Miért nem szűnik meg a remény? Szeretnék továbblépni. Nem akarok még egy évet reménykedéssel tölteni. Elfáradtam.
Szeretnék lemondani rólad.
Azt hittem, csak ennyi kell. Egy elhatározás, hogy tovább akarok lépni.
Amikor megszületett bennem a szándék, az élet közbeszólt, mert egy nap megtörtént az, amire vártam. A neved feltűnt a telefonom kijelzőjén. Egyszerre éreztem izgalmat és félelmet. Millió kérdés futott át az agyamon.
Mégis felvettem és beszéltünk.
Reménykedtem benne, hogy visszatalálsz hozzám. És abban a pillanatban, amikor újra a szemedbe néztem olyan hosszú idő után, már hittem is benne. Amikor végigsimítottál a bőrömön, feléledtek a pillangók a gyomromban. Olyan rég nem éreztem ezt!
Azt érzem, én vagyok a legboldogabb nő a világon.
Én vagyok a legboldogabb, mert már tudom, hogy ami köztünk volt és köztünk van, az igaz.
Forrás: GoodStuff.hu
