A férfi megelégszik a szükségessel, a nő mindig jobbat akar!
Ha például a férfi házat épít, akkor számára akkor van kész a ház, ha állnak a falak és van fűtés. A nőnek viszont kell a felújítás, a függönyök, a bútorok, a kényelem, és persze virágok a cserépben. Ezért van az, hogy a nők – ahogy egyes férfiak mondják – gyakran nyaggatják őket, hogy többet akarjanak.
És a mai történet is pont ezt bizonyítja.
Élt egyszer New Jersey kisvárosában (USA) egy kisiparos, akit John Masonnek hívtak. A szomszédok fém cuccait javítgatta, szóval bádogos volt. A fickó nagy darab volt, mint egy szekrény, és lassú, mint egy óriáskígyó. Ült az udvarán, babrált a vasakkal, várta a megrendeléseket, közben pipázgatott.
Ez nem élet, hanem maga a paradicsom!
És ebben a paradicsomban csak egyetlen szépséghiba volt: a felesége, Louise, aki az óriáskígyó férj tökéletes ellentéte volt. Imádta a férjét, de igazi nyughatatlan lélek volt, folyton piszkálta: hol a kertet nem ásta fel, hol a kuncsafttal bánt rosszul, hol túl lassan dolgozott, hol rosszul ült, hol túl gyorsan végzett a munkával.
Egyrészt teljesen megértem a nőt, a bádogos munka csak a kenyérre volt elég, és a férj megelégedett ezzel. A nőnek viszont vaj és kaviár nélkül a kenyér sem kellett. De mivel nem voltak aranyhegyek a közelben, a kerítés sem volt kolbászból és még egy kóbor pénzszállító sem járt feléjük, Louise a nadrág fenntartása érdekében minden nyáron befőzéssel foglalkozott.
Abban az időben, amikor még nem voltak hűtőszekrények, sem nátrium-benzoát típusú tartósítószerek és egyéb mocskok, amiket ma bőkezűen tesznek a termékeikbe a gyártók, az otthoni befőzés egy igazi kínszenvedés volt.
Minden egyes üveget órákig kellett sterilizálni, aztán viasszal kellett leönteni a tetejét, és újra sterilizálni. Ha egy kicsit is elnézted, a viasz megolvadt, és mindent kezdhettél elölről.
Egy nap John Mason ült és várta az egyik kuncsaftot, aki csak nem akart felbukkanni a láthatáron. Louise úgy döntött, hogy „befogja” az unatkozó férjét, vagyis megkérte, hogy segítsen neki a befőttesüvegek viasszal való lezárásában.
A bádogosból nem lett valami jó üveglezáró, folyton kilöttyintette a viaszt, rácsöpögtette a padlóra, a ruhára, a viasz belement az üvegekbe, vagy kifolyt belőlük. A férfi ezért elgondolkodott, hogy nem lehetne-e a viaszt valami mással helyettesíteni, legjobb esetben pedig teljesen elhagyni. Túl sok időt vett igénybe ugyanis ez az egyszerű művelet.
És ekkor bevillant a fejében az ötlet: csavaros fémtetőt kellene készíteni az üvegre, hogy csak fogni kelljen az üveget és rácsavarni a tetejét.
Elkészített hát egy ilyen tetőt, az üvegfúvó ismerősétől pedig rendelt menetes üvegeket! Csakhogy ez nem vezetett eredményre. A fémtető ugyanis beengedte a levegőt, és a befőtt megromlott.
Ekkor a tető belső oldalára egy vékony gumicsíkot tett, ami biztosította a teljes légmentességet.
A feleség végre boldog volt!
Első dolga volt, hogy elrohant dicsekedni a barátnőinek:
- Nézzétek, mit csinált ez a Mamlasz!
A Mason ház előtt azonnal sorban álltak az emberek. Minden háziasszony szeretett volna egy ilyen fedelet és üveget. A felesége tanácsára Mason szabadalmaztatta a varázsüveget, és gyárat nyitott a gyártására. Louise már előre látta a sokmillió dollárt, az autót, a kastélyt, az ékszereket, stb.
Ám az álmai végül sosem válhattak valóra. A következő évben ugyanis egymás után kezdtek kinőni az országban a hasonló gyárak, amelyek varázslatos önzáró üvegeket gyártottak. Mason megpróbálta beperelni a jogsértőket, de a bíróságon kiderült, hogy csak magát az üveget szabadalmaztatta, a tetőt és a gumitömítést… elfelejtette.
Ezért minden kísérlete, hogy megvédje az aranytojást tojó befőttesüveget, sikertelenül zárult!
Bánatában inni kezdett, és tönkrement. Louise elhagyta, és John Mason egy fillér nélkül halt meg teljes nyomorban.
Ha nem felejtette volna el szabadalmaztatni a tetőt a gumitömítéssel, akkor a szabadalmi védelem ideje alatt (maximum 25 év) ő és az örökösei körülbelül 1 billió dollárt kaphattak volna a különféle licencdíjakból. Ezzel a világ leggazdagabb embere lehetett volna. De sajnos…
Öröm az ürömben, hogy bár John Masonnak a fedelet és a gumi tömítést nem sikerült szabadalmaztatnia, a befőttesüveg angolul a mai napig az ő nevét viseli: „Mason jar”. Ez persze aligha nyugtathatja az 1902-ben szegénységben elhunyt szerencsétlen feltalálót. forrás
