Menü Bezárás

A mérgező kapcsolat Jennifer Aniston és édesanyja között: “Anyám olyan tökéletes volt, mint én soha!”

Az Elle magazinnak adott interjújában Jennifer Aniston, a közte és édesanyja, Nancy Dow közötti bonyolult kapcsolatról vallott őszintén.

A mérgező kapcsolat Jennifer Aniston és édesanyja között: “Anyám olyan tökéletes volt, mint én soha!”

Jennifer Aniston már kiskorában szemtanúja volt a szülői frigy felbomlásának, ami meglehetősen sokként érintette a sztár édesanyját.

“Anyám egy olyan generáció része volt, amely sok mindent megtett azért, hogy a dolgai jól menjenek, mindig kínosan ügyelve arra, hogy azt a látszatot keltse, hogy minden rendben van körülötte. Ez egy nagyon erős emlék a gyermekkoromból.” – árulta el a színésznő.

Anya és lánya egy kevés időre eltávolodtak egymástól, de Jennifer az idő múlásával rájött, hogy anyja egész életében mindent megtett érte, amit csak tudott.

“Anyám szokott mindenfélét mondani, mert így tudott szeretni. Nem azért csinálta, hogy mély sebeket okozzon nekem, amelyeket én nehezen tudtam feldolgozni. Úgy viselkedett, ahogyan tanulta, és ahogyan őt is nevelték.” – zárta szavait a Jóbarátok című sorozat sztárja.

Mindenesetre akkoriban a gyerekek másként nőttek fel, mint ahogyan Jennifer Aniston.

“Anyám szem elől tévesztette azt, ami igazán fontos volt. De mindeközben csak ellenállni próbált, és mindent megtett, amit csak tudott, sokat küzdve az anyagi biztonságért és elfogadva, hogy a férje már nincs vele. Anyának lenni a 80-as években egyértelműen elég bonyolult volt!” – mondta a színésznő.

A mérgező kapcsolat Jennifer Aniston és édesanyja között: “Anyám olyan tökéletes volt, mint én soha!”

Amikor eljött az ideje, hogy elhagyja szülei házát, Jen nagyon örült. “Nem mintha a dolgok kellemetlenek vagy szörnyűek lettek volna otthon, de nagyon sokféle kihívásnak kellett eleget tennem.” – magyarázta a sztár.

Melyek voltak azok a kellemetlen dolgok a hollywoodi sztár gyermekkorától és serdülőkorától kezdve, amelyek az anyjához kapcsolódtak?

“Anyám modell volt, és sokat törődött azzal, hogy nézünk ki mindketten, és hogyan lát bennünket a világ.” – magyarázta Jennifer Aniston. “Soha nem voltam az a mintagyerek, akit ő szeretett volna. A bennem lévő kislány csak az anyai szeretetre vágyott, míg ő, csak olyan dolgokra összpontosított, amelyek nem igazán számítottak.”

A pillanat, amikor a köztük lévő kapcsolat végleg megszakadt az volt, amikor Dow 1999-ben kiadott egy könyvet – Anyától és lányától a barátoknak: Emlékirat -, amelyben helyénvalónak találta a diszkrét színésznő magánéletéről beszélni. Jennifer Aniston annyira felháborodott, hogy 2000-ben, az édesanyját nem hívta meg Brat Pitt-tel közös esküvőjére.

Anyának és lányának csak azután sikerült kibékülnie, miután Jennifer Aniston szakított Brad Pittel, de nagyon szoros kapcsolatot nem sikerült fenntartaniuk. Valójában Aniston csak akkor felejtette el a múltat, amikor az anyja 2011-ben stroke-ot kapott.

„Anyám modell volt, gyönyörű volt, én pedig soha nem voltam gyönyörű. De anyám nagyon könyörtelen volt. Csak kiborult, és aztán nem tette túl magát rajta, amit mindig is kicsinyesnek tartottam részéről.” – árulta el Jennifer.

Aniston 2016. május 27-én veszítette el édesanyját.

Forrás: filantropikum.com