Menü Bezárás

A nő szerint így lehet szárítógép nélkül 2 óra alatt megszárítani a mosott ruhát!

A ruhaszárítás sokak számára hatalmas kérdőjel, főleg a téli időszakban, ha nincsen kert vagy szárítógép, ami leegyszerűsítené a problémát. Alix Byrne, aki a párjával egy egyszobás lakásban él, feltalálta a módját, miként lehet hatékonyan ruhát szárítani gépek és nyitott helyiség nélkül is.

A nő azt állítja, mindössze 2 óra alatt szárazak a frissen mosott ruhái, és el is árulja a zseniális megoldást, mellyel időt és energiát is lehet spórolni.

A 24 éves Alix épp ágyneműt teregetett ki, amikor átélte a „heuréka-pillanatot”. Azt mondta, állandó nyűg volt számára eddig a szennyes és a teregetés, sose volt elég hely a mosott ruháknak, napokat kellett várnia, míg újabb mosást indíthatott, a szennyes pedig gyűlt és gyűlt, ördögi körforgás volt az egész folyamat – addig, míg véletlenül rá nem jött egy trükkre, amit azóta is alkalmaz, és még sosem hagyta őt cserben.

Fotó: TikTok

Alix, ahogy sokan mások is, télen a radiátor közelébe állítja fel a ruhaszárítót. Legutóbb viszont, amikor ágyneműt mosott, minden darabját kiteregette, és a lepedővel letakarta az állványt – ekkor tapasztalta, hogy ez a radiátor melegét maga alatt tartotta, és egy forró levegővel teli „zsebet” hozott létre, ami közel 2 óra alatt megszárította az alatta lévő ruhákat!

„Ez egyfajta heuréka pillanat volt. Próbáltam kitalálni, hova máshova akaszthatnám a lepedőt száradni, kivéve a konyhaajtó fölé, ahol a végén büdös lesz, bármit is főzöl. Általában a radiátor mellett szoktam tartani a ruhakeretet, különösen télen, és arra gondoltam, hogy ‘miért ne dobhatnám a lepedőt a keretre, a végeket a radiátor mögé és az állvány alá dugom, akkor a radiátorból érkező forró levegő órák alatt megszárítja a ruháimat?’– fogalmazott a postásként dolgozó lány.

Hozzátette: „egy kicsi, hangulatos, egyágyas lakásban lakom a párommal, és mindig két ruhakeret van egyszerre, mivel mozgalmas életmódot folytatunk, és gyakran mosunk, ami túl sok helyet foglal el. Van egy szárítógépünk, de őszintén szólva túl sokba kerül, és nem igazán hagyja a ruhákat a legjobb állapotban.

Úgy gondolom, hogy ez a trükk azért lenne hasznos az embereknek, mert pénzt takarít meg a szárítással. Valószínűleg amúgy is be van kapcsolva a fűtés, hiszen január van” – részletezi Alix.

A lány igazán elégedett, amiért rájött erre a szuperjó ötletre, azért is, mert „helyet takarít meg, mivel a ruhák órákon belül megszáradnak, és a ruhaszárító állvány megint elpakolható a szekrénybe, a szokásos 24 óra helyett, amikor a ruhák még mindig nedvesek – aztán lám-lám, itt az ideje egy újabb mosásnak! Nem kell többé véget nem érő ciklusnak lennie – érvelt Alix, akinek a tippjét tuti mi is kipróbáljuk!