Menü Bezárás

Amióta tudom, hogy mire jó a füge fogyasztása, naponta eszem

Amióta tudok, hogy mire jó a füge fogyasztása, naponta eszem

A fügéről megemlékeznek már az egyiptomi írásokban is , sőt már az időszámításunk előtti 2700-as években is felmerül a neve. A füge, szőlő, és az olajbogyó az alapvető táplálék volt akkor, szinte minden egyes ember előszeretettel fogyasztotta.

A fügét és a szőlőt együtt említi a Biblia, mert ezeket egymás mellett termesztették. Szimbólumai voltak a boldogságnak, békének, egészségnek, és az örök életnek. A Biblia azt mondja Ádám és Éva első ruházata volt a fügefalevél.

Az ősi görögöknél a termékenység szimbóluma volt a füge. Dionüszosz ünnepségeken a kosár füge mellett ott állt a fügeboros kancsó. Már akkor sok fügefajtát ismertek, és az ókori görög kertekben minden füge növénynek saját neve volt, mint a családtagoknak. Az Ödüsszeia 24 éneke megemlíti a fügét, melyet apja ajándékozott Ödüsszeusznak.

Olyan finomság, mint az eper

A friss érett füge belül egy édes „zselé” tele apró magvakkal, mint az eper. Nagyon kényes gyümölcs 1-2 napig áll el és utána megerjed, vagy megpenészedik. Valamikor a molyhos ökörfarkkóró levelébe csomagolva tárolták, és szállították.

Így termeszd a fügét az otthonodban

A Balaton felvidék, és országunk déli vidékei igazán kedvezőek a fügetermesztésre, itt lehet találkozni vele a legtöbb udvaron, háztartásban. Amennyiben van kertünk és szeretjük ezt a csodálatos gyümölcsöt, mindenképpen ültessünk a déli oldalra, ami fontos, hogy egyedül a fagytól kell megóvni a fiatal csemetéket, valamint 2-3 éves korukig a fügebokrok télen takarást igényelnek.

Nagyon egyszerű a füge termesztése

Termesztése egyszerű, kártevőjével még nem találkoztam, igaz a termést szeretik megdézsmálni a madarak, de amikor már nagyra nőtt a fügebokor ugyanúgy, mint a cseresznyénél az elérhetetlen magas ágak termését nekik adjuk.

A termés mennyisége függ a fügebokor korától és a téltől. Legrosszabb, amikor a jég ráfagy az ágakra, és a nagyon hideg telek után, sok elfagyott ágat le kell metszeni, és kevesebb a termés. Akár idős fák is kifagyhatnak, ha nem hajt ki időben a fügebokor, türelmesen várjunk akár május végéig, akkor már véglegesen kiderül mely ágakat, vagy ágvégeket kell levágni, és a tövéről mindenképpen megújul, vagyis ki fog hajtani a növény. Ezért a mi éghajlatunkon nem célszerű fának nevelni a fügét, jobban megfelel  bokor formában termeszteni.

Megterem a köves agyagos, és a homok talajon is (Észak Afrikában is termesztik), jól bírja a szárazságot évente általában kétszer terem (nagyon meleg hosszú ősz esetében háromszor). Először augusztus elején kezd növekedni és barnulni a termése. Akkor a legédesebb, amikor már alig tudja tartani magát a fán, és lóg, mint egy ráncos zacskó. Az éretlen termés ízetlen „nyers”, és a tejnedve bőrirritációt okozhat, viszont ha tudjuk, mire használjuk segítségünkre lesz.

A füge tartósítása

A legősibb módszerekkel tartósítható a füge. A nyári napsütéses időszakban a napon száríthatjuk, letakarva egy vékony szellőző textillel, hogy ne lepjék meg a bogarak. Több „hozzáértő” pl. Bálint gazda, úgy tartják, hogy a nálunk termő füge nem szárítható, ezzel ellentétben, az a tapasztalatom, hogy a kertünkben a legtöbb fügebokor a keszthelyi barna fajta, és nagyon jól szárítható.

A fügéből készülő lekvárhoz nem kell cukor, hiszen olyan édes, hogy akár más gyümölcsökkel együtt is elegendő a kellemes ízhez, és a tartósításhoz is.

Amióta ezt tudom, naponta fogyasztom a fügét

A füge frissen sok B vitamint tartalmaz, a nyomelemek közül pedig, vasat, káliumot, kalciumot, és magnéziumot, valamint pektint, rostanyagot, fehérjét, és szerves savakat is tartalmaz. A friss füge nagyon tápláló, cukortartalma a szervezet számára a könnyen elsajátítható glükóz, és fruktóz formájában található.

A szárított füge még inkább tápláló, mint a nyers a cukortartalma eléri a 60-77%-ot, a fehérjetartalma a 3-6%-ot, amitől igen értékes az egészséges táplálkozás szempontjából.

További okok, amiért napi szinten fügét eszek

A füge különleges tulajdonságait használja a természetes gyógyítás. Nagyon jó a szoptatás és a téli megfázás időszakában, kihasználhatjuk, lázcsillapító, izzasztó, gyulladásgátló, hurutoldó tulajdonságait. A füge vizes, vagy tejes főzete sok hasznos tulajdonsággal bír, ihatjuk a felső légutak betegségei, torokgyulladás, megfázás esetén, és segít a fogínygyulladásnál.

A kedvencem amit a fügéből készíteni szoktam: fügedzsem

Én így készítem el a kedvencemet:

  • Készítéséhez a fügét darabokra vágjuk, vagy ledaráljuk , és gyakran megkeverve, hogy le ne égjen sűrűsödésig főzzük,
  • majd üvegekbe rakjuk, lezárjuk, és egymás mellé rakva, egy vastag ruhával letakarva hagyjuk kihűlni.
  • Nagyon jól illik a fügéhez a bazsalikom és a kakukkfű, kipróbálhatunk egy-egy ágat belefőzni a lekvárba, ezzel növelve télen a megfázás és ifluenza elleni tulajdonságait.
  • Bio narancshéjat, vagy citromhéjat, gyömbért, vaníliát, vagy fahéjat adhatunk még hozzá, ezekkel még különlegesebb csemegét készíthetünk a fügéből.