Menü Bezárás

AZ AKTÍV IDŐSKOR TITKA: AZ ÖT TIBETÍ RÍTUS GYAKORLATA!

Ezzel az egyszerű gyakorlattal nem csak megtarthatjuk, de vissza is nyerhetjük testünk rugalmasságát és fiatalos lendületét. Nincs kötelező tempó, mindenki a saját pillanatnyi képessége szerint végezheti a mozdulatokat, de a hatás garantáltan nem marad el.

Röviden az 5 tibeti rítusról

A történetéhez csak annyit, hogy egy angol ezredes – nevezzük Bradford ezredesnek – az 1930-as években indiai szolgálata során hallott egy láma csoportról, akik felfedezték az „Ifjúság Forrását”. Egy öregemberről meséltek neki, aki ez alapján hihetetlenül erős, egészséges és férfias lett vénségére. A téma módfelett felkeltette érdeklődését, és amikor nyugdíjba ment, utánanézett a dolognak, kinyomozta és felkereste a lámákat. Négy évet töltött egy lámakolostorban. Itt megtanították az 5 gyakorlat rendszerére, melyet minden nap el kell végezni. A lámák a gyakorlatokat „rítusnak” nevezték, alapja a tibeti jóga 21 gyakorlata volt, amit leegyszerűsítettek 5-re. Badford ezredes a gyakorlatok végzéséhez szükséges bemelegítő gyakorlatokat, továbbá hatodik gyakorlatként a légzésre vonatkozó ismereteket is elsajátította. Ezen túlmenően az ételek kiválasztására, párosítására és az étkezés rendjére vonatkozóan is fontos tudást szerzett. Nagy változáson ment át, és amikor visszatérve a Láma kolostorból hetvenes évei elején járt, és úgy nézett ki, mint egy 35 éves ember.

Öt tibeti rítus részletesebben
Egybegyűjtöttem a gyakorlatokat, melyek sem időben, sem nehézségben nem haladják meg az átlagember teherbíró képességét. A gyakorlatok elvégzése a kezdeti nehézségek és begyakorlás után igény szerint 20-30 percet vesz igénybe. Ennyit kell naponta ráfordítani! Ezzel szembe kell nézni és ki kell szorítani a napi menetrendből, mert aki nem tud ennyit fordítani az egészségére, az kezdjen el gyűjteni a betegségére! Arra biztosan több időt kell fordítania! Akit a téma mélyebben érdekel, az a hálón kedvére böngészgethet. Sok érdekes anyag, hivatkozás, és személyes beszámoló található. Ez utóbbiak mind nagyon pozitívak, és melegen ajánlják a gyakorlatok felvételét a napi életritmusunkba.

Amikor az anyagot összeállítottam, néhány közeli barátomtól észrevételeket kértem azzal, hogy szeretném kiegészíteni véleményükkel, tanácsaikkal a leírtakat, hisz tudtam, hogy ők is jártasak hasonló gyakorlatok elvégzésében. Az észrevételeiket egységes szerkezetbe foglaltam és beillesztettem az anyag bevezető részébe. Az 5 tibeti rítus elvégzésének szerves része a gyakorlatok során a megfelelő légzés is! A gyakorlatok nem egyszerű tornagyakorlatok, hanem egyben a test, az érzelem, és a lélek összhangját biztosító módszer is. Akit a téma mélyebben érdekel, az a gyakorlatok működésének keleti és nyugati magyarázatát is megtalálhatja a hálón. A keletiek a „csakrák” működésével és a test energia folyamatainak normalizálásával, a nyugatiak a mirigyrendszer működésének élénkítésével magyarázzák az alapvető hatást.

Az anyag összeállításához a hálón az információt összegyűjtöttem, átnéztem és egybe rostáltam. Így aki nem akar az adatgyűjtéssel foglalkozni, az a leglényegesebb dolgokat itt megtalálja. Ez alapján mind a bemelegítő gyakorlatok mind a rituálék biztonságosan elvégezhetők. Természetesen induláskor a pillanatnyi egészségi állapotnak megfelelően kell a gyakorlatokat elkezdeni. Az egyes gyakorlatok leírásánál az ábrák mellett erre vonatkozó részletes információk is találhatók. A YouTube-on pedig a gyakorlatok kivitelezésére vonatkozó videók is elérhetők.

Az egészség szerves része a lelki egészség is! Azok az emberek, akik békében élnek önmagukkal, így másokkal is, tevékenyek, optimisták, hit és lelki erő lakozik bennük, képesek „elveszíteni magukat” másokért, azok számíthatnak rá, hogy 70 éves korukban a 35 évesek szintjén éljenek, különösen, ha ehhez a lelki háttérhez a Tibeti Rítus gyakorlatait végzik, és a megfelelő táplálkozás szabályait is betartják. Ha viszont valakiből ez a lelki „háttér” nagymértékben hiányzik, akkor legjobb szándéka mellett is lehetnek nehézségei a gyakorlatok rendszeres elvégzésével. A lelki szegénység e fajtája kompenzációs cselekvésekkel, póttevékenységekkel, durva esetekben szenvedélybetegségekkel járhat együtt. Mindezek a gyakorlatok rendszeres elvégzésének fontosságát a gyakorlatok pontos elvégzésével azonos szintre hozzák. Nagyon sok ember nem azért nem végez rendszeres tornagyakorlatokat, sportot, folyamatos étkezésszabályozást, mert nem tud a dolog hasznosságáról, vagy nem talál alkalmas gyakorlatokat, módszereket, hanem mert képtelen magát rávenni, hogy mindezt folyamatosan tegye! (Sokaknak sajnos a körülményei sem engedik meg, annyira be vannak fogva a mindennapi kenyérért – a szó szoros értelmében csak a kenyérért -, hogy sem pénzük, sem idejük, sem fizikai energiájuk  a szabályozott étkezéshez, a gyakorlatokhoz.) Ezért itt van néhány olyan „szellemi” technikai módszer dióhéjban, ami akár már az elinduláskor, akár a hosszú idő utáni gyakorlás mélypontján segítségünkre lehet:

1. Hidd el, hogy a gyakorlatoktól jobb lesz a hangulatod, közérzeted! Mit veszthetsz, ha két – három hetes fokozatos, rendszeres gyakorlás után nem tapasztalsz javulást? De tapasztalni fogsz! Hited erősítéséhez idézd emlékezetedbe, hogy életed folyamán mikor, hol, milyen körülmények között érezted magad nagyon jól valamilyen mozgással vagy sporttal kapcsolatos tevékenység alatt, után. Idézd fel ezeket az élményeket többször is, érezd, hogy most is vágysz ilyen, vagy hasonló jó érzésekre és tudd, hogy a gyakorlatok rendszeres végzésével ezek újra hatalmukba kerítenek! Gyorsabb a siker, ha a gyakorlatokat nagyon óvatos fokozatossággal (ki-ki jelenlegi egészségi állapota szerint) jó levegős (erdei) sétákkal egészíted ki.

2. Nehogy elhitesd magaddal, hogy mind ehhez már túl öreg vagy! Ez egyszerűen nem így van, ez – ha felmerül – csak egy nem tudatos kibúvó keresése, hogy ne kelljen nagyon is megszokott, berögződött komfortzónánkból kilépni! „A szokás nagy Úr!” Ezt azonban hasznunkra is fordíthatjuk!

3. Tudd, hogy a gyakorlatok elkezdésekor mutatkozó kezdeti lelkesedés pár nap, egy-két hét alatt elszáll, ekkor a rendszeresség fenntartása – ami a legfontosabb – nehéz lesz, de csak addig – és ezt nagyon fontos tudni, mert segít a „nehéz időkben” a hitet a sikerben fenntartani, – amíg a gyakorlatok végzése szokásoddá nem válik! Azt követően ki sem tudod hagyni a napi gyakorlatvégzést, hiányérzeted lesz! „A szokás nagy Úr!” A szokássá válás azonban hosszabb időt, hónapokat is igénybe vehet, de segíthetjük is.

4. Szerezz a gyakorlatok végzése során pozitív élményeket! Ennek szükséges feltétele az, hogy kizárólag arra koncentrálj, amit csinálsz! (Ez mindenre igaz, ajánlom Csíkszentmihályi Mihály, Flow c. könyvét elolvasni, amely – többek között – arról szól, hogy bármilyen tevékenységet meg lehet tanulni örömmel, lelkesen végezni). A gyakorlatok végzése alatt figyeld, és kövesd, hogy mely izmaidat mozgatod, hogyan húzódnak össze, feszülnek meg, és utána mennyire lazulnak el. Lazítsd őket rájuk koncentrálva! Ugye, szereted a reggeli nyújtózkodás bizsergő érzéseit? Mozgasd úgy izmaidat a gyakorlatok alatt, hogy ezek a kellemes (az izmok megfeszítésével, ill. ezt követő ellazulásával járó) bizsergő érzések előjöjjenek. Ha maguk a gyakorlatok ezt nem engednék meg, a bemelegítésbe építsél be néhány gyakorlatot: Nyújtózkodj! Többször! Tudatosan! Minden porcikádra kiterjedően!

5. Figyelj a gyakorlatok alatt a légzésedre! Az egész gimnasztika és a kimondott légzési gyakorlatok alatt is nagyon fontos (ha éppen nem az izmaidra figyelsz, mert egyszerre csak egy dologra), hogy érezd, figyeld, ahogy átjár a friss levegő, olyan mélységben, olyan időtartamban, hogy az eredmény kellemes, jó, eufórikus érzés legyen! Első lelkesedésedben se hajtsd túl a légzési gyakorlatokat, sem időtartamban, sem mélységben, a fokozatosság az itt is nagyon fontos!

6. Vigyázz! Ha gyakorlat közben a rádiót hallgatod, vagy kellemetlen napi feladataidra gondolsz, vagy arra hogy „jaj, csak már túl lennék rajtuk, hogy kávézhassak”, akkor soha nem lesz a gyakorlatvégzésből jó szokás! (Kávézzál inkább torna előtt, de jobb, ha zöld teát iszol, azt is meg kell szokni, ki kell tapasztalni, hogy a kávéhoz hasonló hatást érjen el az ember!)

Jó barátkozást a gyakorlatokkal, kitartást a napi elvégzésükben, és irány az „Ifjúság Forrása” a test, az érzelem, és a lélek működésének összehangolása, melynek eszközei: a megfelelő táplálkozás, a megfelelő légzés és a megfelelő mozgás, mely így együttesen az egészség megtartásának alapjává válik! Váljék egészségedre!

Az öt tibeti rítus a bemelegítést követően 15 alapvető gyakorlatra épül: 1. Testellenőrzés hasi légzéssel, 2. Hintázás gerincen, 3. Bemelegítő híd, 4. Hasizom-erősítés, 5. Lábcsapkodás, 6. Kutyahát, cicahát, 7. Kiskutya-nyújtózás, 8. Hegycsúcs, 9. Rongybaba, 10. Testkörzés, 11. Fejkörzés, 12. Vállkörzés, 13. Pók-fekvőtámasz, 14. Csuklószorítás, 15. Comberősítés.

A „Mester” intelmei
Mielőtt hozzáfognánk az öt rítushoz, néhány dolgot tudnunk kell. Az első héten az öt rítus mindegyikét naponta csak háromszor végezzük el. Utána kilenc héten át minden héten kettővel növeljük a gyakorlatok ismétlését. A kilencedik hét végén már mindegyiket huszonegyszer fogjuk elvégezni. Ha arra van szükségünk, hogy lassabban növeljük az ismétléseket, az is jó. Jobb a rítusokat reggel elvégezni, így a jótékony hatás egész nap elkísér bennünket. Kívánságra az egészet kétszer is el lehet végezni egy nap, reggel és este, de a kívánt cél eléréséhez nem kell többször ismételni a gyakorlatokat, csak 21-szer.

Az előírások szerint végezzük a rítusokat. A változtatások csökkenthetik a gyakorlatok hatását. Ha alkalmasnak is érezzük magunkat az előírtnál többszöri ismétlésre, ne tegyük meg. Ha nagyobb feladatra vágyunk, végezzük gyorsabban a rítusokat vagy végezzünk naponta valamilyen más edzésprogramot is. Az öt rítus legjobb hatása azokból a mozgásokból származik, amelyek felgyorsítják és kiegyensúlyozzák a test energiaközpontjainak a forgását.
Természetesen mindannyiunk életében lesznek napok, amikor nem leszünk képesek elvégezni az egész gyakorlatsort: lehetünk betegek vagy egyszerűen csak nagyon elfoglaltak. Ilyenkor naponta háromszor végezzük el a rítusokat, ez alig tart pár percig és mégis jobb a semminél. A test számára ismeretlen gyakorlatokat először óvatosan kell bevezetni.

A rítusok elvégzése számos fizikai változást indíthat be. Kezdetben a rítusok, amelyek ösztönzik a keringést, nagyon erős méregtelenítő hatással járhatnak és ezért is szükséges fokozatosan kiépíteni a teljes gyakorlatvégzést. Ha elkezdjük a rítusokat, észlelhetjük például, hogy a vizeletünk sötétebb vagy furcsa szagú lesz. A vizelés járhat csípő vagy égő érzéssel is. Nőknél jelentkezhet hüvelygyulladás. Az izzadságunk szaga is kellemetlenebbé válhat, és a bőrön apró kiütések jelentkezhetnek. Kaphatunk enyhe felső légúti fertőzést vagy fájhatnak az ízületeink. Ezek a tünetek normálisak, ideiglenesek és egyenesen kívánatosak, hiszen azt jelzik, hogy a szervezetünkben levő mérgező anyagok elhagyják szerveinket. Hogy bizonyosak legyünk afelől, hogy ezek a tünetek nem igényelnek orvosi kezelést és nem valamilyen más egészségügyi probléma következményei, beszéljünk az orvosunkkal.

Ha azután meggyőződtünk afelől, hogy a tünetek a méregtelenítő folyamat részei, várjunk egy hétig és elmúlik az egész. Ne enyhítsük gyógyszerrel ezeket a tüneteket. A méregtelenítés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Ha úgy gondoljuk, túl erősen reagálunk a gyakorlatokra, csökkentsük az ismétlések számát vagy végezzük őket lassabban. Segíthet az is, ha a megszokottnál több vizet iszunk és átmossuk a szervezetünket. Hasznos lehet néhány étrendbeli változtatás is. Csökkentsük a tejtermékek, a marha-, a disznóhús, a zsírok, a cukor, a kenyér, a kávé és minden olyan termék fogyasztását, amelyben koffein van. Ha dohányzunk, helyes, ha a mennyiséget legalább a felére csökkentjük. Az öt rítus végzése különben is nagyszerűen elősegíti a dohányzásról való teljes leszokást! Fogyasszunk több friss gyümölcsöt, zöldséget és teljes őrlésű gabonát. Rövid időn belül érezni fogjuk, hogy erősebbek és egészségesebbek lettünk. A tekintetünk tisztább lesz, a bőrünk ragyogóbb, a végtagjaink rugalmasabbak.

Útmutató az Öt Rítus elvégzéséhez
Kellő türelemmel és igyekezettel egy idő után bármilyen korú és testi állapotú ember képes olyan jól elvégezni az öt rítust, hogy élvezhesse az azokból származó előnyöket. Nem mindenki tudja azonnal elvégezni mindet, vagy tökéletesen végrehajtani a gyakorlatokat. Ha nem vagyunk képesek egy rítus elvégzésére, helyettesítsük a megfelelő bemelegítő gyakorlattal. Ha az sem megy, akkor végezzük el azokat a rítusokat, amelyeket meg tudunk csinálni, és csak akkor térjünk vissza a többihez vagy az azokat helyette-sítő gyakorlatokhoz, ha már felkészültnek érezzük magunkat.

Az egyes rítusok elvégzését az egészségi állapot is megakadályozhatja. Minden egyes rítusnál röviden összefoglaltam ezeket az eseteket. Ha bármelyikben is magunkra ismerünk, forduljunk orvosunkhoz, mielőtt hozzáfognánk a gyakorlatokhoz. A listákon nem szerepel természetesen minden lehetséges eset. Ha diagnosztizált betegségünk van, ha valamilyen testi hátrányban szenvedünk vagy orvosi kezelés alatt állunk, a rítusok elkezdése előtt tanácskozzunk orvosunkkal.

A rítusok végzése alatt tanácsos lassan, mélyen és egyenletesen lélegezni. Közvetlen kapcsolat van a légzés minősége és az öt rítus által elérhető előnyök között. A legtöbb ember tüdeje kapacitásának csak a kétharmadát használja. A mély légzés tisztítja a tüdőt, a rossz levegőt frissel helyettesíti, és több oxigént juttat a véráramba. Az oxigén dúsvér ad új erőt és energiát a sejteknek, a lassúbb légzésnek köszönhetően pedig optimális lesz a szív működése. Ezáltal is javul a vérkeringés, és az oxigéndús vér eljut a test minden egyes sejtjéhez.

Az Első Rítus különleges magyarázatot igényel. A többitől eltérően nem hasonlít egyetlen jóga testhelyzethez vagy gyakorlathoz sem, de olyan speciális technika, amely felbukkan számos ezoterikus és spirituális gondolatkörben. A hangsúly nem annyira a testhelyzeten, mint a mozgáson van. A forgás ösztönzi a testben az energia áramlását. A misztikus iszlám szekta, a szufik egyik ága kerengő dervisek néven ismert, mert a forgást gyakorolják, és ez által kívánnak eljutni a tudatosság magasabb fokára. Marlo Morgan nagysikerű könyvében (Mutant Message Down Under, „Vidd hírét az igazaknak”) leírja azt a meglepő tényt, hogy az ausztráliai bennszülöttek is úgy tekintenek a forgásra, mint ami ösztönzi az életenergia áramlását. Morgan néhány hónapig eldugott vidéken élt a bennszülöttek egy kis csoportjával. Azt tanulta tőlük, hogy a testben hét fő energiaközpont van, és minden egyes forgással növelni lehet az energiát.

Szerintem a forgás természetes dolog, és ezért is jelenik meg számos kultúrában, mint mozgásforma. A jógik ösztönösen forognak, amikor nagyon magasra szökik az energiaszintjük, és ezzel a módszerrel vezetik el az energiát az idegrendszerhez. A forgás üdvözült állapotba juttatja végzőjét és olvastam, hogy a szufik számára ez az extázis megnyilvánulása. Egyszerűbb szinten is jó közérzetet biztosít. Jó móka és a gyerekek is ezért szeretik. A spirálok és az örvények a galaxisoktól, DNS-ig át az atomok szerkezetéig átfogják a teljes mindenséget!

Amire jótékonyan hat: visszér, csontritkulás, fejfájás. Várható előnyök: Az első rítus javítja a keringést, amely azután javítja a visszerek állapotát. Erősíti a kart és segít, ha itt csontritkulás van. Növeli a csakrákon átáramló energiát, különösen azokra a csakrákra hat, amelyek a fejtetőn vannak, a homlok mögött, a mellkasban és a térdben. Ösztönzi a sejtek újjáéledését, az agyban és a gerincben levő folyadék áramlását, ezáltal tisztábbá teszi a gondolkodást és megelőzi a fejfájást. Ha naponta elvégezzük az első rítust, az egész testben beindulhat a fiatalodás folyamata.


Az Első Rítus gyakorlata: Kiinduló testhelyzet: Álljunk egyenesen, vállmagasságban oldalt kinyújtott karral, a tenyér lefelé mutasson. Nem szabad megfeszíteni vagy felhúzni a vállat. Képzeljük el, hogy a lábunk alatt lapjával felfelé egy óra van. Amikor forogni kezdünk, az óramutató járásával megegyező irányban forogjunk (balról jobbra). FONTOS: mindig csak balról-jobbra forgunk!

Forogjunk balról jobbra, egész kört írjunk le, kezdjük és fejezzük be lassan. A lassú kezdés után fokozatosan gyorsuljunk fel, és a vége felé fokozatosan lassuljunk le. Ezzel megelőzzük a testre nehezedő felesleges stresszt. Lélegezzünk lassan és egyenletesen forgás közben. Lehet, hogy egy kicsit elszédülünk. Ezt megelőzendő, szögezzük tekintetünket még a forgás megkezdése előtt egy szemmagasságban levő pontra. Forgás közben is addig tartsuk a szemünket ezen a ponton, amíg csak lehetséges, majd, ha a pont újra a látóterünkbe kerül, ismét függesszük rá a tekintetünket. Ha befejeztük a forgást, vegyünk néhány mély lélegzetet, a be- és a kilégzés az orron át, történjék. Lazítsuk el testünket. Feküdjünk le, és úgy készüljünk a második rítusra. Várjuk meg, amíg minden szédülés elmúlik. Ne kezdjünk addig hozzá a következő rítushoz, amíg teljesen vissza nem nyertük egyensúlyunkat.

Ötletek: Hagyjuk, hogy a láb kövesse a kar mozgását. Igyekezzünk, hogy egy helyben maradjunk forgás közben. Nagyjából ott fejezzük be a forgást, ahol elkezdtük. Gyakorlat közben az állunk legyen párhuzamos a talajjal, és a vállunkat tartsuk lazán. Ha bármilyen nehézség adódik, lassan kezdjük, és lassan fejezzük be a forgást. Ha a gond nem oldódik meg, egész idő alatt lassan forogjunk. Ha fájdalmaink vannak a nyakban vagy a vállban, ne kinyújtott karral forogjunk, hanem hajlítsuk be a könyökünket. Így nem terheljük meg a fájó részek izmait. Amíg nem érezzük magunkat kényelmesen, csak néhányszor ismételjük meg a gyakorlatot. Ha szédülés jelentkezik, ne egy, hanem négy állandó pontot figyeljünk forgás közben. Ha az óralapot vesszük példának, válasszuk ki ezeket a pontokat a 12, a 3, a 6 és a 9 szám helyén.

Mindegyik ponton kell lenni valamilyen tárgynak, amelyre nézünk, egy lámpának, bútordarabnak, képnek. Amikor arccal ezek felé a pontok felé fordulunk, egy pillanatra figyeljünk mindig a kiválasztott tárgyra. A tenyerünk legyen mindig lefelé fordítva, ez is segít abban, hogy ne szédüljünk el. A forgás végén úgy nyerjük vissza az egyensúlyunkat, hogy terpeszbe állunk (vállszélességben legyenek a lábfejek). Érintsük tenyerünket a mellünkhöz és nézzünk le a hüvelykujjunkra. Addig maradjunk így, amíg nem szűnik a szédülés. Nehezítés: Forogjunk gyorsabban, de sohase annyira, hogy elveszítsük az egyensúlyunkat. Figyelmeztetés: A forgás okozhat hányingert, fejfájást, egyensúlyzavart. Amikor először végezzük ezt a rítust, lassan forogjunk és mindig az óramutató járásával megegyező irányban. Beszélje meg az orvossal: Mivel a forgás súlyosbíthat bizonyos testi állapotokat, forduljon orvoshoz, ha sclerosis multiplexben, Parkinson-kórban vagy ahhoz hasonló betegségben szenved, ha szédül, vérnyomás-rendellenessége van, vagy ha olyan orvosságot szed, amely szédülést okozhat.

A Második Rítus jótékonyan hat az ízületi gyulladásra, csontritkulásra, szabálytalan havi vérzésre, a klimax tüneteire, emésztési- és bélbajokra, hátfájásra, a láb és a nyak merevségére.
Várható előnyök: a második rítus erősíti a pajzsmirigy, a mellékvese, a vese, az emésztőrendszer, a nemi szervek és a mirigyek működését, beleértve a prosztatát és a méhet. Segít a szabálytalan havi vérzés esetén, és bizonyos esetekben csökkenti a klimax tüneteit. Pozitívan hat az emésztőrendszer és a belek problémáira. Jót tesz a vérkeringésnek, a légzésnek, erősíti a szívizmokat, a rekeszizmot és a nyiroknedvek keringését. A mozgás erősíti a hasat, a lábat, a karokat, csökkenti a hát alsó részében a feszültséget s ezért a fájdalmat is. Jótékonyan hat a láb és a nyak merevségére. Segíthet azoknak, akik a csípő és a nyaktájon ízületi gyulladástól szenvednek s azokon is, akiknek csontritkulás van a lábában, csípőjében, medencéjében és a nyakában. Gyorsítja az 5., 3., 2. és 1. számú csakrák forgását a torokban, a has alsó és felső részében és a farok csontnál.

A Harmadik Rítus jótékonyan hat: ízületi gyulladás, szabálytalan vagy gyenge menstruáció, klimax tünetei, emésztési problémák, hát- és nyakfájás, arcüreg problémák. Várható előnyök: A másodikhoz hasonlóan a harmadik rítus is megifjítja a pajzsmirigyet, a mellékvesét, a vesét, az egész emésztési rendszert, a nemi szerveket és mirigyeket, beleértve a prosztatát (dülmirigy) és a méhet. Különösen ajánlott klimaxban lévő vagy szabálytalanul illetve gyengén menstruáló nőknek. Erősíti a hasat, a rekeszizmot, mélyíti a légzést, enyhíti a hát alsó részében és a nyakban a feszültséget és a fájdalmat. Segíthet az arcüreg problémákon és könnyíti az ízületi gondokat a nyakban és a hát felső részében. A gyakorlat különösen az 5., 3., 2. csakra forgását gyorsítja, amelyek a torokban és a has alsó részében vannak. A rítus javítja általános közérzetünket és erőnlétünket.

A Negyedik Rítus jótékonyan hat: ízületi gyulladás, szabálytalan, vagy gyenge menstruáció, klimax tünetei, arcüreg problémák. Erősíti a pajzsmirigyet, az emésztőrendszert, a nemi szerveket és mirigyeket, beleértve a prosztatát és a méhet, a vér és a nyiroknedvek keringését. Jótékonyan hat a hasra, a szívizmokra, a rekeszizomra, erősíti a hasat, a combot, a karokat és a vállat. Ha arcüreg problémáink vannak, érezhetjük, hogy tisztítja az orrunkat. Ha ízületi gyulladás van a nyakunkban, a vállunkban, a csípőnkben, a térdünkben, akkor ez a rítus különlegesen jól hat mindezekre. Ugyanez érvényes azokra is, akik csontritkulást észleltek a karban, a lábban és a medencében. A rítus elmélyíti a légzést, felgyorsítja a torok, a mellkas, a has alsó és felső része és a farokcsont csakráinak a mozgását (5., 4., 3., 2., 1. csakra ) és jó hatással van a térd táján lévő mellékcsakrára is. Ösztönzi az energiatermelést és fellendíti az immunrendszer működését. A gyér vagy kimaradt menstruációs ciklusokat és a klimax tüneteit is jótékonyan befolyásolja ez a rítus.

Az Ötödik Rítus jótékonyan hat: ízületi gyulladás, csontritkulás, arcüreg problémák szabálytalan vagy gyenge menstruáció, emésztési és bélproblémák hátfájás, merev nyak és láb. Fiatalítja a pajzsmirigy, a mellékvese, a vese, az emésztőrendszer szerveit, gyorsítja és javítja a nemi szervek és mirigyek (beleértve a prosztata és a méh) működését. Elősegíti a vér és a nyiroknedvek keringését, és ez pozitív hatást gyakorol az immunrendszerre, ösztönzi a mélyebb légzést, növeli az energiát, az életerőt, felgyorsítja a csakrák működését. Erősíti a hasat, a lábat, a kart, könnyíti a hát alsó részében a fájdalmakat, enyhíti a nyak és a láb merevségét.
A második, harmadik és negyedik rítushoz hasonlóan ez is különlegesen hatékony a klimax és a szabálytalan menstruáció tüneteinek az enyhítésében. Tisztítja az arc és orrüregeket, csökkenti az emésztési és bélproblémákat, segít azokon, akiknek csontritkulás van a lábában és a karjában, és azoknak is megkönnyebbülést nyújt, akiknek ízületi gyulladásuk van a csípőben, a hátban, a vállban, a kézben és a lábfejben.
A ritusok részletes leírását és a magyarázó ábrákat töltsd le a honlapról!

Az Öt Rítus után következzék a lazítás. Ha elvégeztük mind az öt rítust, célszerű 5-10 percig megpihenni. Próbáljuk ki a következő módszert: feküdjünk hanyatt a talajon, lehunyt szemmel. Végezzük el a bemelegítéseknél leírt „Testellenőrzés hasi légzéssel” gyakorlatot. A lazítás időszakát jellemezze a könnyed, mély, lassú légzés. Szabaduljunk meg minden feszültségtől, amely esetleg kialakult a gyakorlatok végzése során, csökkentsük az esetleg visszamaradt merevség lehetőségét és növeljük mindazt a jótékony hatást, amely a gyakorlatokból származott az idegekre, mirigyekre és testünk minden szervére. Ha a légzésünkre figyelünk, az segít az összpontosításban és a lazításban is. Az öt rítus beleillik az életünkbe. Számos más, keleti technikával és filozófiával ellentétben a rítusok elvégzése nem követeli meg életstílusunk, világszemléletünk vagy vallásunk megváltoztatását.

A fiatalság forrása első kötetében is a másik öt rítustól elválasztva tárgyalják. A hatodik rítus feltétele a szexuális önmegtartóztatás, amely lehetőség a jelentősen fiatalosabb külső megszerzésére. A magyarázat az, hogy az életenergia, amely rendes körülmények között a szexualitáson keresztül mutatkozik meg, e rítus segítségével a test más energiaközpontjai felé áramlik. Bradford ezredes különbséget tesz a nyugati szerzetesi hagyomány, amely arra összpontosít, hogy elfojtsa ezeket az ösztönöket, és a szexuális energia keleti felfogása között. Ez utóbbi szerint a nemi energia másfelé irányítható és átalakítható magasabb rendű célok elérése érdekében. Azok számára, akik elindultak a lelki úton, nem rendhagyó dolog az önmegtartóztatás. A jógában gyakran alkalmazzák a szexuális megtartóztatást az energia megőrzéséért. Mások úgy tekintenek a szexuális ösztönök átirányítására, mint ami előmozdítja a szellemi fejlődést. Olyan választás ez, amely kiragad egyeseket az emberi élet rendes menetéből, és ez az egyik módja annak, hogy a mindennapi életben a figyelem a világi dolgoktól a lelkiek felé irányuljon.

Bár az ezredesnek azt mondták Tibetben, hogy a hatodik rítus gyakorlásához teljes önmegtartóztatásra van szükség. Ugyanakkor, nem mindegyik tibeti buddhista szekta követeli meg a szexuális önmegtartóztatást. Saját tapasztalatom alapján úgy gondolom, hogy lehet alkalmazni a hatodik rítus mögötti eszméket, és a rítust fel lehet arra használni, hogy teremtő, új módon értékesítsük a szexuális energiát akkor is, ha a rítust végző nem él szűzi életet. Sok emberben alkalmanként túlteng a szexuális energia, vagy akkor is dúlnak benne a szexuális vágyak, amikor nincs senki, akivel ezt megoszthatná. Ez az energia megmutatkozhat idegességben, aggodalomban, szorongásban és kifejeződhet abban, hogy az illető túl sokat eszik, vagy nyugtalanul mocorog, fészkelődik.

A hatodik rítus végzése egészséges, kiegyensúlyozott módon szabadít meg ettől a feszültségtől. A rítus elvégzése után lazábbnak érezzük magunkat, és természetesen a gyakorlat jelentős fiatalító hatással is rendelkezik.
Ezzel az öt tibeti rítus alapjaiba kaptunk bevezetést. Most már csak a mindennapi életünkbe való beillesztés maradt hátra! Ne légy rest! Mert Te is tudod, Kedves Olvasó, hogy: „Az egészség olyan kincs, melyet akkor tudunk, hogyha nincs!” Az egészség hatalmas tőkét jelent! Az egészségbe „befektetni” ezért a legjobb befektetés! Ez kortól és életkortól független! Ha még eddig nem tetted, kezd el most! Mozogj többet, figyelj oda jobban a mozgásodra! Hidd el, megéri!

Miután az emberi Test, mint „vizes” oldattól, az állandó mozgás, örvénylés útján eljutottunk a szexuális energiáig, már csak „egy” izgalmas, mérnöki szemmel is megvizsgálandó területünk maradt hátra, ami az érintésen át annak csimborasszójához, az öleléshez vezet. De mit ér az ölelés, ha nem hatja át a szeretet? Így következő cikkünk „Egészségünk és a Szeretet” kérdését járja körbe. Természetesen, marad a mérnöki szemlélet, és ha lehet, a „mérés” maga is!

Addig is, Kedves Olvasó, ne légy rest, küzdd le a kényelemből táplálkozó lustaság ördögét!
El akar veszejteni Téged! Ne hagyd! Élj egészségesen, amennyire csak teheted, de a mozgást, sétát, kocogást, futást még nem tiltja hatalom! Használd ki az időrést! Készítsd elő, legyen egészséges és aktív időskorod. Változatlanul kívánok sok sikert, jó egészséget és hosszú életet az aktív munka világában!
Ami hab a tortán: az a Szeretet! Annak is egy különleges változata: a cselekvő Szeretet!

Erdei István
villamosmérnök

Források:
1.h_ttp://hiperdrt.hu/ezo/fejleszt/joga/index.html)
2.Yoga Journal:The Tang of Tibet
3.Kelder, Peter: The Eye of Revelation. Peter Kelder; (1939),
4. Borderland Sciences Research Foundation; (1975).
5. The Five Tibetan Rites: Exercises for Healing, Rejuvenation, and Longevity
6. The Five Rites of Rejuvenation
7. www.tkdtutor.com
8. www.10ac.com