Az aloe nedvének fő összetevője az uronsav, ám mellette már 200-nál is több egyéb összetevőt sikerült azonosítani: vitaminok, ásványi anyagok, aminosavak, szénhidrátok, szalicilsav. Több forrás élettani szempontból értékes enzimek jelenlétéről számol be.
Mivel azonban az enzimek fehérje természetű anyagok, és a gyomor erősen savas kémhatása a fehérjék szerkezetét tönkreteszi, kérdéssé válik, hogy a szóban forgó enzimek hogyan képesek az élettanilag értékes hatásaikat kifejteni – legalábbis belsőleg fogyasztva.
Az aloe verának fertőtlenítő (baktérium-, vírus- és gombaölő) és erős gyulladáscsökkentő hatást tulajdonítanak. Emellett antioxidáns szer, a sejtek anyagcseréjének élénkítését, a bőr sejtjeinek megfiatalítását, tisztító és méregtelenítő hatást is tulajdonítanak az aloének. Számos irodalmi utalás található az immunrendszert erősítő, fájdalmat csillapító hatására.
A fentiek alapján az alábbi állapotokban lehet jó hatású: allergiás folyamatok, egyes bőrbetegségek, csípések, ízületi és reumás panaszok, cukorbetegség, gyomorfekély, székrekedés, vastagbél gyulladása, különböző szembetegségek, az immunrendszer kóros állapota következtében kialakuló folyamatok, stb. Kis túlzással az aloe szinte minden betegségre javallható.
S hogy ez valóban így van-e? A kérdés mind a gyógyszerészet, mind az orvostudomány berkeiben élénk viták tárgyát képezi. A kétkedés nem egyszerűen a megfelelően levezetett és korrekt statisztikai módszerekkel alátámasztott klinikai vizsgálatok hiányának tudható be.
A valóban jó hatású készítmények mellett sok olyan szer is elérhető, amely a jótékony hatást már összetételénél fogva sem fejtheti ki, mivel az aloe nedve vagy nagyon kis mennyiségben van jelen, vagy egyszerűen hiányzik.
Ehhez járul hozzá a „mindenre jó” propaganda ellentétes hatása, mely a „már túl szép, hogy igaz legyen” érzést közvetíti, megvetve ezzel a szkepticizmus talaját.
Az aloe mindenesetre megér egy próbát. Nem egy olyan családorvossal találkozni, aki ha tehetné, szinte csak az aloét rendelné betegeinek.