Valószínűleg nem is sejted, hogy egy ügyes tolvajnak elég csupán 20 másodperc ahhoz, hogy az autódat feltörje és ellopja a holmidat vagy magát az autódat. Az egykori tolvaj szerint neki és a társának nagyon gyorsan kellett cselekedniük, mert amikor betörték egy autó szélvédőjét, akkor tisztában voltak vele, hogy valaki már hívja is a rendőrséget. Nemcsak a régóta parkoló autókat vették célba, de azokat is, akiknek a gazdája csak pár pillanattal korábban állt meg és ugrott ki valamiért. Olyan tempóban dolgoztak, hogy senki sem lehetett tőlük biztonságban.
Elárulta, hogyan előzheted meg, hogy feltörjék az autódat.
1. A legértékesebb holmikat tedd a csomagtartóba.
A tolvajoknak olyan kevés idő áll rendelkezésére, hogy a csomagtartót szinte sosem nyitják ki. Magukhoz veszik azt, amit az autóban találnak, de a csomagtartót békén hagyják. Ezért jobb, ha az értékes holmikat ide teszed, például a bőröndöt, a kabátodat vagy a táskádat.
2. Mindig kivilágított helyen hagyd az autót.
Elég egyértelmű, hogy miért veszélyes sötét helyen parkolni. Az egykori tolvaj elmondása szerint ők mindig jól kivilágított parkolókban törték fel az autókat, de csak azokat, melyek árnyékban voltak. Mindig olyan helyen hagyd az autót, ahol éri a lámpa fénye, így a tolvajt nagyobb eséllyel fogja valaki rajtakapni.
3. Szedd le a rádió előlapját.
Vannak olyan tolvajok, akik kifejezetten autórádiókat lopnak. Ha a rádió előlapját eltávolítod és elrejted valahova az autóban, nagy csalódást okozol majd nekik. Mivel már kívülről is látják, hogy az előlap hiányzik, fel sem fogják törni az autót, hiszen nincs meg benne, ami nekik kell. Arra nincs idejük, hogy az autóban keresgéljék az előlapot, ezért inkább új autót keresnek a tied helyett.
4. Az értékeidet rejtsd az ülés alá.
Ha az értékeidet nem szeretnéd látható helyen hagyni, tedd őket az ülés alá. A legtöbb tolvaj beles az autóba, mielőtt feltöri. Ha nem lát semmi értékeset, továbbáll. Nem fogja kockáztatni, hogy elkapják, csak azért, mert értékek után kutat az autóban.
5. Segíthet a sötétített ablak.
A sötétített ablakot általában a drága, menő autókhoz társítják, pedig nemcsak ezeknél tesz jó szolgálatot. A tolvaj is kétszer meggondolja, hogy egy sötétített ablakú autót feltörjön-e, hiszen fogalma sincs, mi van belül. A kockázat túl nagy, ideje pedig nincs.
6. Ellenőrizd, tettek-e nyomkövetőt az autódra.
Ettől csak a nagyon tehetőseknek kell tartaniuk, akik méregdrága autóval járnak. A tolvajok ilyen esetekben általában hosszabb időn át figyelik az autót és tulajdonosát, hogy megtudják, hol van a legtöbb idejük az autó ellopására. Innentől kezdve már csak egy lépés, hogy megtudják a tulajdonos lakcímét és az otthonába is betörjenek. Érdemes elővigyázatosnak lenni és ellenőrizni, nem rejtettek-e GPS-nyomkövetőt az autót alvázára.
7. Sose hagyj személyes iratokat az autóban.
Ha egy tolvaj semmi mást nem talál az autódban, csak a személyes irataidat, lehet, hogy tesz egy próbát azzal, hogy betörjön a lakásodba, hiszen tudja, hogy most nem vagy otthon. Innentől kezdve a betörő célpontjává válsz és bármikor “meglátogathat”.
8. Tüntesd fel, hogy milyen riasztórendszer védi az autódat.
A legtöbb tolvaj tovább sétál, ha látja az autón a matricát a riasztóról vagy észreveszi a bekapcsolt riasztó villogó fényét. Ilyen matricát még akkor is érdemes az autódra ragasztani, ha valójában nincs is benne riasztó. Persze, egy profi tolvaj tudja a módját, hogyan törjön fel egy riasztóval ellátott autót is.
9. Vannak autómárkák, melyeket a tolvajok előnyben részesítenek.
Statisztikák szerint vannak olyan autómárkák, amiket a tolvajok kifejezetten kedvelnek, és vannak olyanok, amikre gyakorlatilag rá se néznek. 2016-ban például 16.732 Toyota Camry típusú autót loptak el az USA-ban. Ez az információ nagy hasznodra válhat, ezért érdemes minden évben tájékozódnod a legtöbbször és legkevesebbszer ellopott autók márkáiról.
10. Pótkulcsot sose hagyj az autóban.
Sokan kifejezetten az autóban tartják az autó vagy a lakás pótkulcsait. Az egykori tolvaj szerint ezeket igen könnyű megtalálni, mert az emberek általában a kesztyűtartóban, a középkonzolnál, az ajtó rekeszében vagy a hamutartóban tárolják őket. Ilyenkor a tolvaj feltöri az autót és semmi más dolga nincs, mint a pótkulccsal elindítani az autót és elegánsan elhajtani. Ezeket a kulcsokat mindig tartsd a lakásban, egy olyan biztonságos helyen, ahol még a betörők sem találhatják meg.
11. Szerelj fel mozgásérzékelős reflektorokat a házadra.
Talán a villanyszámlád kicsivel magasabb lesz, de hidd el, megéri! A legtöbb tolvajnak eszében sincs olyan helyen próbálkozni, ahol mozgásérzékelős világítás alatt parkol az autó. Fontos, hogy megfelelően szereld fel a reflektort, elég magasan ahhoz, hogy a tolvaj ne érje el. Ha túl alacsonyra teszed, a tolvaj egyszerűen lecsavarozza.
12. Ne tarts pénzt az autóban.
A legtöbben mindig tartanak pénzt az autóban, vészhelyzet esetére vagy aprót a parkoláshoz. Ha látható helyen van a pénz, olyan, mintha magad csalogatnád oda a tolvajt. Ha mindenáron szeretnél pénzt tartani az autóban, tedd rejtett helyre, például a hamutartóba.