Menü Bezárás

Az első dolog, amit meglátsz a képen rejtett dolgot árul el a személyiségedről

A képek és a képi alkotások mindig nagyszerű eszköznek bizonyulnak, ha pszichológiai szempontból próbálunk meg feltérképezni egy embert. A legtöbb ilyen jellegű próba mindig arra épít, hogy az adott személy melyik komponensét szúrja ki elsőre a képnek, s ennek függvényében a későbbiekben értelmezni lehet az eredményeket.

Az első dolog, amit meglátsz a képen rejtett dolgot árul el a személyiségedről

Mi is egy ilyen képes pszichológiai tesztet hoztunk most nektek, melynek segítségével, talán közelebb kerülhetünk önmagunkhoz.

Mit pillantasz meg először a következő képen?

1. Ha elsőre egy kislányt láttál meg

Lehet, hogy gyerekkorod óta cipelsz néhány elfojtott emléket. Lehetséges, hogy gyerekkorodban történt veled néhány olyan dolog, amelyet ott és akkor nem voltál képes megfelelően feldolgozni, és sajnos segítséget sem kaptál hozzá. Nem biztos, hogy ezek az emlékek negatív töltetűek, csupán annyi lehet a baj, hogy kisgyerekként nem volt ahová tedd az adott történéseket. Megtörténhet, hogy hosszabb-rövidebb ideig távol kellett lenned édesanyádtól, és emiatt érzed néha úgy, hogy a semmiből törnek rád a különböző félelmeid, szorongásaid.

2. Ha egy pillangót láttál meg elsőre

A pillangó általában a pozitivitást jelképezi, viszont ha a tudatalatti tükrében értelmezzük, akkor sötétebb tartalmat is társíthatunk hozzá. A pillangó a folyamatos lemaradásról való félelmedet szimbolizálja. Rettegsz attól, hogy a lehetőségek elfutnak melletted.

3. Ha a málnát láttad meg elsőre

Nem véletlen, hogy a képen látható málna cseppet sem méretarányos, hiszen a kép készítői szándékosan rajzolták nagyobbra, hogy egy szívhez hasonlítson. Ha a málnát szúrtad ki elsőre, akkor itt lenne az ideje, hogy kicsit jobban beleláthass a saját szívedbe. Ne félj szembe nézni az érzéseiddel! Hiszen csak így léphetsz előre az életben.

4. Ha a pókot láttad meg elsőre

A legtöbb ember retteg a pókoktól, a túlélő ösztöne szinte mindenkinek azonnal bekapcsol, ha megpillant a falon mászkálni egy pókot, ám a pók szimbolisztikája kicsit másabb, mint elsőre gondolnánk. A pók azt jelenti, hogy nem érezzük magunkat biztonságban a közvetlen környezetünkben. Folyamatosan ellenőrizgetünk, aggódunk és várjuk, hogy mikor történik valami váratlan és rossz. Ne foszd meg magad a mindennapok szépségétől! Próbáld meg kicsit élvezni az életet.

5. Ha a fákat láttad meg elsőre

A fa mindig is nagy jelentőséggel bírt a pszichológiában. Sok olyan pszichoanalitikus teszt is létezik, ahol a szakemberek direkt azt vizsgálják, hogy az alany mikor rajzol egy képre fát, az a fa hogyan néz ki és milyen arányban jelenik meg a képen. Jelen esetünkben a fa a gyökereinket képviseli. Az önmagunkról alkotott képet vetíti elénk, ezért fel kell tennünk a kérdést, hogy „jóban vagyok önmagammal?” „képes vagyok elfogadni önmagamat?”

6. Ha a plüssjátékokat láttad meg elsőre

Ki ne szerette volna gyerekként a puha plüssmacikat? Biztonságot, meleget és otthont jelentettek számunkra, bárhol is legyünk. Ha ezeket szúrtad ki elsőre, akkor biztos, hogy gyerekként valamilyen megrázó élményben volt részed, amely azóta sem hagy nyugodni, ezért mindig a megnyugvást kutatod. Ne tarts attól, hogy újra félned kell valamitől, próbáld meg felidézni, mi is történhetett veled gyerekként és próbáld meg feldolgozni.

7. Ha a fényáradatot láttad meg elsőre

Ha a fényt pillantottad meg elsőre, akkor komoly problémáid lehetnek a döntéshozással. Lehet, hogy mind mögött az alacsony önbizalmad áll, hiszen nem bízol eléggé magadban és a döntéseidben ahhoz, hogy felvállald őket. Lehet, hogy mindez a szüleidre vezethető vissza: nem éreztették veled eléggé, hogy jó vagy. Forrás