Többszörös sikertelen lombikprogram, hormonkezelés és műtét után, a 29 éves Breanna Lockwoodot végül azzal szembesítették az orvosai, a méhe sosem lesz képes kihordani egy magzatot. És mit tehet ilyenkor egy édesanya, ha nem azt, hogy a gyermeke segítségére siet, és megmenti a helyzetet?
Így történt, hogy az 51 éves nő habozás nélkül elvállalta, hogy lánya helyett majd ő viseli a szíve alatt a terhességet. Breanna édesanyja határozottan elutasította a tényt, hogy a lányának sosem lehet gyereke, ezért bevállalta a béranyaságot – adta le a hírt a Good Morning America.
A kisbaba azóta már meg is született. A sikeres beültetés után gondmentes várandósság következett, így november 12-én az új családtag meg is érkezhetett.
„Úgy érzem, az anyám méhe a lehető legközelibb hely, mely magában hordhatta a gyermekemet, az én testemen kívül.” – fogalmazott Breanna.
„Anyám legalább annyira szeretett volna nagymama lenni, mint amennyire én édesanya, ezért minden tőle telhetőt elkövetett, hogy valóra váltsa az álmainkat.” – folytatta a boldog kismama.
Breanna próbálkozásai, hogy teherbe essen, 2016-ban kezdődtek, amikor ő és a férje, Aaron, hivatalossá tették a kapcsolatukat. Mivel a nagytatája súlyos betegséggel küzdött, és mindenképp szerette volna dédapává tenni, ezért a pár azonnal a tettek mezejére lépett. A kudarcaik viszont szakemberhez vezették őket. Két kemény év állt előttük, többszörös beültetéssel, műtétekkel, hormonkezeléssel és fájdalmas vetélésekkel – beleértve egy ikerpárt is –, mire az orvosok kimondták, számukra lehetetlen a gyerekvállalás.
„A terméketlenséggel való harc a legkegyetlenebb volt, melyet el tudok képzelni. Amikor ott van egy jövőkép a fejedben, a tested közbeszól, és érzed, hogy vége, már nincs jövőd. Ellopták tőled.” – vallotta a csalódott feleség. Végül felajánlották neki a béranyaság lehetőségét, de mivel méregdrága módszer, a családból kellett volna felkérniük valakit erre a szerepre.
Breanna édesanyja azonnal felajánlotta a segítségét.
„Egyre többször hoztam fel előtte a témát. Nem akarta. Őrültnek tartott, de én nem adtam fel.” – mesélte Julie Loving, Breanna édesanyja.
Bár még mindig nem volt meggyőződve arról, hogy helyes, amit tesznek, Breanna végül engedélyt adott, hogy édesanyját egy hadsereg orvos kivizsgálhassa. Két héttel később pedig, még mielőtt érvénybe lépett volna a pandémia, Julie megtudta, a kisunokája ott fejlődik a pocakjában.