Az ESET biztonsági kutatói újabb figyelmeztetést adtak ki a VajraSpy nevű kártékony szoftverrel kapcsolatban, melyet 12 Android alkalmazásban azonosítottak. Ezek közül néhány elérhető volt a…
A szem körüli sárgás lerakódás a magas koleszterinszint jele lehet. Az állapotot xanthelasma-nak is nevezik. Bár a szem körüli koleszterin-lerakódások nem feltétlenül jelentenek mindig magas…
A rákkutatók világszerte, ha sok mindenben nem is, egyben biztosan megegyeznek: a rák gyógyításának legfontosabb tényezője a korai felismerés, mely alapvetően meghatározza a beteg életkilátásait.…
Egy gazdag nagypapa a halálát megelőzve tervet eszel ki, hogy kiderítse, ki az, aki a családja közül méltó arra, hogy örökölje a hagyatékát. Úgy tesz,…
A 70 éves Reuben kivitte beteg unokáját a házból, hogy megnyugtassa. Meglátott egy bernáthegyi kutyát, akinek nyakörv volt a nyakában. Nem is sejtette, hogy ez…
Nem csak szülőként, de nagyszülőként is csak úgy repülnek az évek! Mire felocsúdsz unokád születésének csodájából, az apró emberke szinte már kamaszodik is, és a maga…
Közép- és Dél-Amerikából terjedt el a spanyol megszállók által. Már az inkák termelték, és fogyasztották. Másképp alligátor körtének is hívják, mert körte alakú. Annak ellenére,…
A tárkony az egyik legzamatosabb, bár kevésbé használatos fűszerünk. Egy átlag háztartásban nagyjából tárkonyos krumplileveshez vagy –főzelékhez, esetleg csirkeragú leveshez szoktuk használni. Pedig felhasználási módja…
A helyzet félelmetes, ezért nem mondom, hogy ne féljünk, de ha tudunk uralkodni magunkon, minimalizálhatjuk a harapás esélyét, illetve, ha meg is történik a baj,…
Az orgona nagy virágokat hoz, ha tudják, hogyan kell rügyeiből kiválasztani a virágrügyeket. Az orgonának úgynevezett vegyes rügyei vannak, vagyis a virágok elnyílása után hajtást…