Menü Bezárás

Egy pszichológus véleménye: 3 nőtípus, akit minden férfi akar, de mégis retteg tőle!

Sokszor a férfiak rettegnek az úgynevezett erős, független nőktől, úgy gondolják, hogy biztosan jól meg vannak egyedül, nincs szükségük egy férfi támaszára, szerető ölelésére. Azonban ez nem igaz, minden nőnek szüksége van egy férfira, még akkor is, ha kívülről nem látszik.

Az alábbi három nőtípust minden férfi megközelíthetetlennek tart!

Erős nő

Nem kemény és kegyetlen, egyszerűen látszik rajta, hogy erős. Ő aztán bármilyen helyzettel megbirkózik egyedül, nem gyengül el soha, és az érzelmeit is kevésbé mutatja ki. Ha elesik, rögtön talpra áll, nem siránkozik, nem beszél a problémáiról. Ez persze nem azt jelenti, hogy otthon egyedül nem gyengül el néha, de mások előtt ezt sosem mutatja.

Ő az a nő, aki akár egyedül is felneveli a gyerekeit, nincs szüksége a férfi támaszára, hogy helytálljon az életben.

Független nő

Sok férfi nem tudja elfogadni, ha egy nő eltartja magát, meg tud állni a saját lábán is. A függetlenség nem feltétlenül pozitívum egy férfi szemében, hiszen akkor ő könnyen feleslegesnek érzi magát egy ilyen kapcsolatban. Leginkább az anyagi függetlenséget kezelik nehezen a férfiak, főleg, ha egy nőnek több pénze van.

Ez a nő csak akkor jár egy férfival, ha igazán szereti, nincs szüksége, hogy eltartsák, megteremti saját magának az anyagi biztonságot és a jólétet. Szabadság iránti vágya sokszor megijeszti a férfiakat, de egy biztos, nincs annál jobb, ha egy férfi egy független nővel jár együtt.

A kiteljesedett nő

A férfiak  nem szeretik a céltudatos nőket, mert határozottak, boldogok és megtalálták már a helyüket a világban. Sokkal vonzóbb egy olyan nő, aki kissé esetlen, aki odabújik a férfihoz, aki tanácsot kér, és bizonytalan. Lehessen a férfi a támasza, segíthessen neki, ha problémái adódnak az életben.

A kiteljesedett nő tisztában van önmagával, elfogadja magát úgy ahogy van, harmonikus, és ritkán borul ki. Egy kiteljesedett nő nem függ a férfitől. Ha választott magának valakit, azt jelenti, hogy együtt akar építeni a férfival valami szépet.