A Singer varrógépet nagyszüleink használták, sőt – már a szüleik is varrhattak vele. És mivel mai napig használható, sőt: szépen varró – bár a régi még nyilván csak sima öltésekre képes – így sok háztartásban mai napig megtartották. Van, ahol elő is lépett, mert motort szereltek rá, és azóta elektromos varrógépként működik mindenki megelégedésére.
Amúgy a legtöbb háztartásban ilyen fajta varrógép tökéletes. Csábító az ilyen-olyan varrásmintákat tudó, meg gombozó, gomblyukazó. Megveszik, aztán nagy ritkán kerül elő. Ugyanis nem divat varrni. Régen otthon készítették az ágyneműt, a lepedőt, az egyszerűbb ruhaneműt, konyharuhát. Megvették az anyagot, kiszabták, beszegték, megvarrták. Ma már erre nincs idő – és az emberek szívesebben vásárolgatnak, minthogy házimunkában görnyedjenek a varrógép előtt.
A Hajdú automata valamikor nagy szám volt. Először túl sok választék nem volt, viszont ha nem volt más ez legalább abszolút megbízható volt. Sok intézményben még a mai napig ezt használják, mert szinte agyon sem lehet ütni. Moshatnak benne bármit, nyúzhatják, akár naponta több programot is lezavarhatnak vele, semmi baja nincs, megbízhatóan üzemel.
Ráadásul nem kényes, kihagyhatsz belőle programot, áttekerheted – fel sem veszi.
Ok, jó nagy hangja van, de aki ezt használja rég megszokta. Ha normálisan van belerakva a ruha akkor nem ugrál, és ugyanúgy ki lehetett mosni benne a ruhát, az ágyneműt, a kabátot, vagy a cipőt, mint a flancosabb gépekkel.
Kicsit több vízzel ment, viszont míg a drága gépek már rég a MÉH-telepen hevernek ezek még szép számmal állnak most is a fürdőszobában, és nem csak állnak, hanem megbízhatóan dolgoznak.
Régi tűzhely, és barna-fehér párja. A barna-fehér még ettől is régebbi típus. Annak az oldalán volt egy lehajtható rácsos rész, amire oldalra lehetett húzni az elkészült ételeket, alulról szellőzött, gyorsabban hűlt. A tűztere alatt pedig ott volt egy tepsiszerű fiók, amit ki lehetett húzni, így ha valami kifutott, és lefolyt – pillanat alatt tisztítható volt. Látható itt iss a képen, a gombok alatti fogós részről van szó.
A sütő pedig maga volt a csoda.
Manapság egyszerűen nincs ilyen gáztűzhely. De még elektromos sem.
Egyrészt könnyen kitapasztalható volt, nem kellett az aljába se pót tepsi, se cserép, vagy tégla. Ugyanis nem égetett.
Tudta az ember, hogyha így állítom, akkor ennyire süt, ha úgy, akkor meg másra lesz jó a hőfok.
De az igazi pótolhatatlan tulajdonsága az volt, hogy volt alsó és felső lángja. Jobb oldali, sütőajtó sarkában lévő kallantyú gondoskodott erről. Tökéletes szerkezet, és megbízható. Ez is abból a kategóriából való, ami évtizedeken át pisszenés nélkül működött.
Garzon bútor, a hetvenes évek végének, nyolcvanas évek elejének csodája. Az a fajta bútor, ami az idő múlását is kiállja.
Pár éve voltam olyan lakásban, ahol még ez a szekrénysor állt, és egyáltalán nem volt zavaró, simám beilleszkedett a mai használati tárgyak közé.
Hónapokat kellett rá várni, elő kellett jegyeztetni, leelőlegezni, az előjegyzés is csak alkalmanként volt, és szinte kilométeres sort kellett várni.
Lapra szerelten szállították, otthon kellett összerakni, viszont nem volt nagy művészet. Legalábbis a jellemző az volt, hogy meg volt minden csavar, és a helyük is ott volt, ahol kellett.
Ezt a fajta konyhabútort a hetvenes-nyolcvanas években rengetegen lecserélték – bár faluhelyen sokan mai napig ragaszkodnak hozzá.
Aztán ahogy lecserélték jöttek a panaszkodások, hogy az új szekrény fém részei rozsdásodnak, kicsi a hely, ésszerűtlen, leszállnak az ajtó, az alja kezd táskásodni.
Mai napig vannak olyan városi konyhák is, ahol még ezt a szekrényt, és a hozzá tartozó többi bútort hasznosítják kicsit modernizálva, átfestve, felújítva.
Egy biztos: Mérete tökéletesen megfelel a konyhai dolgok elhelyezésére. Se nem túl nagy, se nem kicsi. Elfér benne a tányértól kezdve a poháron, evőeszközön keresztül egészen a lábasokit, és tálalóeszközökig minden. Sőt még akár a befizetendő csekkek is.
A sparhelt az a kályhaféle, akinek ha alkalma volt gyermekkorában, vagy akár később kitapasztalni előnyeit, akkor később is vágyik rá, hogy legyen.
Jó főzésre, egyszerre több ételt is főzhetnek rajta kíméletesen, nem lobogva – így a legízletesebb.
A sütés már majdnem kemence jellegű – kiváló élesztős tésztákhoz, és ha rászánjuk magunkat kenyér sütésre, arra is tökéletes. Megsül benne a krumpli, vagy az alma is, az oldalán száríthatunk pár dolgot, alatta a nedves fa szikkadhat, a legtöbbnek még víztartálya is van, amiből ha melegvíz kell, akkor csak kimerünk valamennyit.
Manapság irdatlan ára van, és bár jó minőség lehet, de azt nem hiszem, hogy olyan tartós, mint a régiek.
Amúgy is kényes dolog, még a régi időben sem vált be mindegyik, tudták az emberek, hogy melyik gyártmányt kell venni… Ezek még ma is bírják 30-40-50 év, a Singer esetében több mint 100 év használat után is….
Mikor bírnak a maiak annyit… Forrás
