Nem “hivatalosan” persze, hanem közkeletűen…
És arra, hogy milyenek voltak?
Hatalmasak – 1990. környékén – 2-3 kilós volt egy készülék és vagy autóba szerelhető volt, vagy pedig egy kis bőröndben hordták.
És bizony eleinte semmi másra nem lehetett használni a telefonokat, csak telefonálásra. Az első sms-re 1995-ig kellett várni.
1998-ban már olyan tökélyre fejlesztették a magyarok is az sms-ezést, hogy még a puskázás is erről ment.
De mivel nem voltunk hozzászokva bizony furcsán használtuk, és még valami illemszabály kódexet is kiadtak, hogy hogy illik telefonálni.
Volt olyan tanács például, hogy utcán közlekedve nem illik beszélgetni, meg az esti órákban szintén nem a jólneveltségről árulkodik, és bizony nyilvános helyen sem volt szokás elővenni.
Nem véletlen hogy ezt tanácsolták, ugyanis sok volt az olyan menő “üzletember”, aki utcán közlekedve irdatlan hangon beszélgetett a “bunkofonon”…. Mindenki tudta, hogy miről szól a csevej.
Ebből a mondatból adódik a címre a válasz: bunkofon volt a közkeletű neve.
Ha bementek nyilvános helyre, sokszor még nem jutott el a tudatig, hogy legalább hangtalanítani kellene, bizony előfordult, hogy temetésen is megszólalt a csengőhang.
Apropó: csengőhang.
Emlékszel még, amikor rendelni lehetett, jó drágán? Vagy pedig egyik-másik készülék alkalmas volt rá, hogy csengőhangot beírjál egyfajta kottázással. Minden billentyű különböző hangnak felelt meg. Furcsa megoldás, de így legalább totál egyedi lett.
Amúgy ekkortájt vezették be a részletfizetést is, és már lehetett használt mobilokat is vásárolni kereskedőktől is, meg kéztől is.
1997-ben – amikor a minimálbér nem volt több, mint 17000 Ft, és az emberek nagy része bizony ennyit keresett, hisz mióta kimondattatott , hogy ennyi a legkevesebb, azóta munkáltatók úgy vették, hogy többnek nem is kell lenni a borítékban – már volt elég sok mobil…
Ekkoriban már lényegesen könnyebben lehetett vezetékes telefont is igényelni, nem kellett éveket várni, csak 1-2 hónapot. Az más kérdés, hogy ez is sok helyütt még rádiós volt, rossz minőségű vétel, de mégiscsak volt.
Előfizetésesként olcsóbban hozzá lehetett jutni a mobilhoz, viszont volt a havidíj, ami 1900-2000 Ft volt, és volt a beszélgetési díj, ami szintén nem volt olcsó dolog, hisz még a kedvezményes időszakban is 25 Ft/percet perkáltál le.
Az Ericsson és a Nokia ekkortájt így előfizetésesen bizony 19900 Ft volt, jó vastag használati utasítással egyetemben.
De a kártyás arányában még drágább volt, a beszélgetés percdíjai pedig a mostani szinthez képest hatalmasak voltak.
Ha normál előfizetésesként belefeledkeztél a pletyizésbe hónap végén a fizetésed rámehetett… Forrás
