Menü Bezárás

Ez a nő tudja, hogyan kell felvágni a dinnyét… ZSENIÁLIS!

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse. Sokszor azonban gondot okoz, hogyan vágjuk fel. A legtöbben kettévágják, majd szeleteket vágnak, de itt van ez a nő, aki megtanít bennünket helyesen felvágni. Nagyon jó ötletnek tartom, ezért osztottam meg veletek is!

Miért egészséges a dinnye?

VITAMINBOMBA A JAVÁBÓL

Gyümölcsök tekintetében a görögdinnye kiemelkedő, hiszen a legkevesebb kalóriát tartalmazza. Ezen kívül számos hasznos tápanyag megtalálható benne. Mindenekelőtt gazdag A-, B1-, B5- és B6-, valamint C-vitaminban, emellett ásványi anyagokban is bővelkedik. Káliumot, vasat, nátriumot, magnéziumot, cinket és szelént is tartalmaz. Nem utolsósorban pedig jelentős antioxidáns-forrás, a gyümölcsök közül ugyanis az egyik legnagyobb mennyiségben tudhatja a magáénak a piros színért is felelős likopint.

HIDRATÁLJA A SZERVEZETET

A nyári hőségben a szervezet folyadékigénye megnő, a dinnye pedig egy igencsak lédús gyümölcs, hiszen 92 százalékban vizet tartalmaz, ezért segít a szervezetünket hidratálni. Ha már úgy érezzük, képtelenek vagyunk több pohár vizet meginni, együnk meg egy nagyobb szelet görögdinnyét, és máris gondoskodtunk a folyadékbevitelről.

ÓVJA A SZÍV EGÉSZSÉGÉT

Mivel sok benne a kálium és a magnézium, hatékonyan csökkenti a vérnyomást, az erekre és érfalakra nehezedő terhelést, amitől az egész keringésünk egészségesebb lesz. A benne található karotinoidok erősítik az érfalakat, és megakadályozzák a vérrögök kialakulását. Tehát a görögdinnye a szív működésére is pozitív hatással van.

SEGÍT A DAGANATOS BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSÉBEN

A görögdinnyében is megtalálható a likopin nevű antioxidáns, ami a daganatos betegségek megelőzésében segíthet. A likopin gyorsan köti meg a káros szabadgyököket, melyek elősegítik a többek között a daganatos betegségek kialakulását. Vagyis, érdemes a nyári hónapokban sokat fogyasztanunk belőle, mert ezáltal csökkenthetjük pl. a prosztata-, a mell-, a tüdő- és a vastagbélrák kialakulásának esélyét.

Az Afrika déli részéről származó növény az édes íze ellenére valójában egy zöldség, hiszen a tökfélék családjába tartozik. Az sajnos nem ismert, hogy pontosan hol termesztették először, de az ókori Egyiptomban már népszerű csemegének számított, és különösen a vízhajtó tulajdonsága miatt gyógynövényként tartották számon. Emellett persze számos más jótékony hatással is bír, amiért érdemes fogyasztani.

VÉDI AZ ÍZÜLETEKET

Egy másik antioxidánsának, a béta-kriptoxantinnak köszönhetően a görögdinnye az ízületek védelméről is gondoskodik. Csökkenti továbbá a szintén ízületeket támadó rheumatoid arthritis (sokízületi gyulladás) kialakulásának a veszélyét is.

MÉREGTELENÍT

A görögdinnye remek vízhajtó, vesetisztító és salaktalanító, tökéletesen átmossa a szervezetet. Tisztítja a bélrendszert és a vért is, így rendkívül hasznos méregtelenítő kúrák alkalmával. Fogyasztása különösen ajánlott, ha betegségből lábadozunk, mert pótolja vizet, és elősegíti a gyógyulást a szervezet kitakarításával.

JAVÍTJA AZ EMÉSZTÉST

A görögdinnye nagy mennyiségű vizet és sok rostot tartalmaz, amelyek a hidratáció mellett az emésztési zavarok enyhítésében játszanak szerepet. A rostok megszüntetik a székrekedést, jótékonyan hatnak az anyacserére és a bélműködésre, a víz pedig segíti az emésztőrendszer folyamatait.

JÓT TESZ A HAJNAK ÉS A BŐRNEK

A gyümölcsben található A- és C-vitamin rendkívül pozitívan hat hajunk és körmünk egészségére. A C-vitamin elősegíti a kollagén termelődését, amely erősíti a hajat és segít megtartani a bőr rugalmasságát, míg az A-vitamin a bőrsejtek képződésében és regenerálásában játszik fontos szerepet. Talán nem is gondolnánk, de az édes gyümölcs védelmet nyújthat bőrünknek a nap káros hatásai ellen. Ez szintén likopin tartalmának köszönhető, hiszen ez az anyag fogja fel a bőrt érő káros sugarak hatásait.

FOGYÓKÚRÁZÓKNAK IS AJÁNLOTT

A görögdinnye magas víztartalmának köszönhetően úgy telít el, hogy közben nem hizlal. Mivel kevés benne a kalória és a zsír, valamint a fehérje és a szénhidrát, a fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják. Mi több, vannak kifejezetten görögdinnye diéták is, mivel a gyümölcs nem kényszerít koplalásra, és bár kalóriaszegény, nagyon laktató.

Vélemény, hozzászólás?