„Nem voltam elég jó anya, mindent elrontottam… Hogyan tegyem jóvá nagymamaként?” -szegezték nekem múltkoriban a kérdést, ami első hallásra annyira végzetesen hangzik, hogy szakértelem ide, vagy oda, a válasz is végzetes lehetne: Sehogy. De mint az élet sok-sok területén, itt is árnyaltabb a kép.
Anyából nagymama
1. Mit jelent az, hogy „jó anya”? A szülőknek tartott tréningeken is mindig hangsúlyozom, ha „elég jó” szülők tudunk lenni, akkor teljesítettük a hivatásunkat! Ez pedig nem jelent mást, mint hogy az adott élethelyzetünkben, életkörülményeinkben igyekszünk a tőlünk telhető lehető legtöbbet megtenni a gyerekeinkért. Hogy aztán az idő múlásával kiderül, hogy lehetett volna másképp, lehetett volna „jobban”? Utólag mindig könnyű okosnak lenni.
2. Ha valamiről mégis azt gondoljuk, hogy hibát követtünk el, nem az unokánál kell/lehet jóvátenni, hanem a gyermekünknél. Sohasem késő bocsánatot kérni, sohasem késő megbeszélni egy-egy helyzetet, és tiszta vizet önteni a pohárba! A múltat természetesen meg nem történtté tenni nem lehet, de egy tisztázó beszélgetés új fejezetet nyithat bármilyen kapcsolatban.
3. A „mindent elrontottam” megfogalmazás is EGÉSZEN BIZTOSAN túlzó. Ha másért nem, azért, mert életben tartottam a gyerekemet; mert nem vettem el a kedvét a családalapítástól, gyermekvállalástól; mert nem szakadt meg vele a kapcsolatom, és így gondolkodhatok azon, mit és hogyan tegyek az unokámmal – és még folytathatnám a „mindent” megcáfoló gondolatokat! A kérdés megfogalmazójának is azt tanácsoltam, hogy igyekezzen minél több pozitívumot összegyűjteni, amik akármilyen jelentéktelennek vagy magától értetődőnek tűnnek, mégiscsak azt bizonyítják, hogy bizony voltak dolgok, amiket „nem rontott el”.
4. Azzal sem árt tisztában lennünk, hogy nagyszülőként egészen más a szerepünk, a feladatunk a családban, mint szülőként volt. Még akkor is, ha sok feladatat a fiatalok túlterheltsége miatt ránk hárul. Ne felejtsük el, hogy mi már felneveltünk (legalább) egy gyereket, annak minden szépségével és nehézségével. Engedjük ezt meg az utánunk következő nemzedéknek is! A legjobbat akkor tesszük, ha a szülőkkel egyeztetve „kényeztetjük” az unokákat.
5. És végül, de nem utolsó sorban az unokánk igényeinek, szükségleteinek megfelelően kell jó nagyszülőnek lennünk! Nem biztos, hogy aminek a gyermekünk annak idején örült volna, amit annak idején egy adott élethelyzetben, az adott körülmények között egy gyermek igényelt (volna) az a mai élethelyzetben, a mai körülmények között is ugyanannyira fontos, ugyanakkora létjogosultsága van, mint lett volna két-három évtizeddel ezelőtt. Beszélgessünk tehát sokat az unokákkal, térképezzük fel, hogy mire van igényük, és azt (a szülőkkel egyeztetve) igyekezzünk legjobb képességeink szerint megvalósítani.
Szerző: Gécziné Galla Krisztina családterapeuta Forrás
