Menü Bezárás

Megérkezett a Bagossy új slágere – a közönség már kívülről fújja a Lámpást

Könnyek és közös éneklés: elsöprő sikerrel debütált a Bagossy új dala

Futótűzként terjed a Bagossy Brothers Company legújabb szerzeménye, a Lámpás, amelyet nemrég mutattak be élőben a budapesti Kobuci Kertben. A gyergyói zenekar új lemezen dolgozik, ennek anyagát tavasszal rögzítették, a Lámpás című dalt pedig stúdiózás közben született meg – mesélte Tatár Attila, a zenekar gitáros-vokalistája a hétvégi koncert előtt.

„Ez volt az utolsó dal, és annyira jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, ez lesz az első, amit meg fogunk jelentetni” – osztotta meg a zenész.

A dal már a megjelenés előtt is nagy várakozást váltott ki a rajongókból, és mostanra szinte mindenki együtt dúdolja a fülbemászó sorokat. A zenekar célja, hogy hangszerelésben egy kicsit visszanyúljon első lemezük akusztikusabb, egyszerűbb világához. A szövegeket – mint mindig – Bagossy Norbert írta, és a felnőtté válás kérdéseit, az útkeresést, sőt néhol az „élet utáni életet” is érinti bennük.

„Mindenki beleláthatja azt, ami neki fontos” – hangzott el az új szövegvilág kapcsán.

A Lámpás élő bemutatójára május 16-án és 17-én került sor, két teltházas estén a budapesti Kobuci Kertben. A zenekar tagjai elárulták: a pénteki premier után a szombati koncerten a közönség már velük együtt énekelte az új dalt, ami a Bagossy egyedi hangzásával és mondanivalójával azonnal közönségkedvenc lett.

A srácok nem pihennek, hiszen a nagylemez megjelenése mellett egy különleges, nagyszabású csíksomlyói koncertre is készülnek. A Csillag az égen címet viselő előadást június 14-én, a pünkösdi búcsú ikonikus helyszínén tartják meg.

Addig sem maradnak fellépés nélkül: a következő hetekben Szolnokon, Pakson, Győrben és Gyulán is találkozhatnak velük a rajongók – immár a Lámpás közös éneklésével.