Egy idő után már tényleg csak öregasszonyok hordták, de ezt a ruhadarabot nagykendőnek nevezték, és megszokott őszi-téli ruhadarab volt minden korosztályban.
Régen a nép viseletét nem kitalálták, nem divattervezők tervezték, hanem rendeletek, törvények szabályozták. Az anyagi helyzet, a társadalomban elfoglalt hely szabta meg, hogy milyen ruhát hordhat az ember.
Másképp öltözött ezért egy jobbágy, később egy paraszt, másképp egy polgár, vagy épp egy nemes. Tehát – hiába szerzett volna magának díszmagyart egy parasztember, azt nem vehette volna fel, mert nem illette meg viselése.
Nem csak a vagyoni helyzet határozta meg milyen ruhát öltöttek magukra az emberek, hanem az is, hogy mely vidéken éltek. Más volt a viselet az ország különböző területein, ezzel is megkülönböztetve magukat idegen települések lakóitól.
Ma már népi viseletet csak ünnepnapokon hordanak, a múlt század közepén azonban még az ország több területen élt az akár mindennapos – természetesen nem ünnepi – népviselet. Hosszú ideig fennmaradt Erdélyben, Kalocsa környékén, és a palócvidéken. Például a Galga-mentén, Galga környékén – vagyis Püspökhatvaniban is, ahol ezek a kislányok éltek, remélhetőleg jelenleg is élnek. A fotó 1953-as, és Raffai Anna felvétele.
Ekkoriban még jócskán viselték a népi ruhákat. . A kislányok ruházata – akik közösségbe jártak – pontos utánzata volt a felnőttekének. A kendő pedig amit viseltek úgy hívták, hogy nagykendő. Ezt a ruhadarabot a vállon, és mellkason át megkötve viselték, hűvösebb időben. De még nem volt olyan hideg, hogy fölé bőrből készült ködmönt vegyenek fel.
Az már valamiféle rangot jelentett egy kislánynak, ha így öltözhetett, hisz a kicsik hátulgombolós ruhácskát, ködmönt hordtak…
