Menü Bezárás

Minden életkornak megvannak a maga tanulságai – Eláruljuk, hogy életkorod szerint a tiéd mi az!

Lehetünk 20, 30, 40, 50, 60 vagy akár 70 évesek is, mindenik kornak megvan a maga szépsége és tanulsága, és mindeniket megéri megélni valamiért!

Amikor 20 évesek vagyunk

Nem érdekel bennünket mások véleménye, és az, hogy mit gondolnak rólunk!

Húsz és harminc év között sok időt töltünk azzal, hogy másokat lenyűgözzünk, és nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az emberek mit gondolnak rólunk. De az életkor előre haladtával megértjük, hogy mindez nem számít. Ezért igyekezzünk azt csinálni, amit szeretünk, anélkül, hogy mások véleménye befolyásolna bennünket.

Ne rohanjunk!

Manapság mindenki meg van győződve arról, hogy a sikert a lehető leghamarabb el kell érni. De ne rohanjunk, előttünk áll még az egész életünk. Sok a tennivaló, de 20 éves korban nincs értelme pánikolni, ha valami nem sikerül elsőre.

Teremtsük meg azt a világot magunk számára, amelyben élni szeretnénk!

Ne lebegjünk a hullám után. Aktív módon változtassuk meg a minket körülvevő világot úgy, hogy az olyan legyen, ahogyan mi szeretnénk. Gondoljunk arra, hogy milyen emberekké akarunk lenni, milyen légkörben szeretnénk dolgozni. Ha álmunk egy saját vállalkozás, ne várjunk, és most kezdjük el, amikor még kevesebb kötelezettségünk van.

Meg kell értenünk, hogy senki sem tudhat mindent!

Sem a mentorod, sem a főnököd, sem pedig az esetleges bálványod nem képes megválaszolni minden kérdést. Ez természetes. Dolgozz, hozz létre, és próbálkozz. Fejleszd magad és kevesebbet hasonlíts önmagadat össze másokkal.

Ne legyünk túl szigorúak magunkkal!

Ne kritizáljuk folyamatosan önmagunkat. Ne vegyük a szívünkre a hibákat és a kudarcokat. Adjunk hangot véleményünknek, és ne engedjük megsérteni magunkat.

Ne feledjük, hogy a készségek fontosabbak, mint az osztályzatok!

Ez igaz a legtöbb szakmára, különösen a kreatívokra. Tehát kísérletezzünk minél többet!

Ne aggódjunk folyamatosan!

20 éves korban valószínűtlen, hogy valóban súlyos problémákkal szembesüljünk. Ami most úgy tűnik, hogy a világ végét jelentheti, hamarosan mosoly tárgyává válhat. Próbáljunk ki valami újat, sőt  néha még őrültségeket is akár! Csak éljünk!

Alkossunk!

Dolgozzunk, törekedjünk, csináljuk azt, amit szeretünk. És ne felejtsük el, hogy az életben a legfontosabb dolog a kreativitás, mely még az üzleti életben is szükséges. A kreativitás és az inspiráció teszik az egész életet szebbé és izgalmasabbá.

Amikor 30 évesek vagyunk

Ne féljünk a hibáinkból, inkább tanuljunk belőlük!

Annak érdekében, hogy valamit megtanuljunk, ahhoz saját tapasztalatokat kell gyűjtenünk. Ha saját vállalkozást indítunk és félünk a rossz döntésektől, ne feledjük, hogy a hibákat nem lehet elkerülni. Egy napon megesik, hogy rossz irányba térünk, egy nem megfelelő alkalmazott foglalkoztatásával, és veszteségeket szenvedünk. Maga a vállalkozásunk lesz a legjobb tanárunk önmagunk számára.

A túlzott empátia veszélyes is lehet!

Egyes tevékenységi területeken nem kívánatos, hogy túl sok empátiával rendelkezzünk. Például egy elsősegély-nyújtási ponton. Igen, az orvosnak kedvesnek kell lennie a betegei irányában, de nem annyira, hogy ez megakadályozza a munkája végzésében. Természetesen nem mindenki dolgozik olyan körülmények között, ahol az emberi élet a tét. De mindenképpen fontos tiszteletben tartani az együttérzést embertársaink irányában.

Minden tapasztalat értékes lehet!

Ha úgy döntünk, hogy karriert változtatunk, és kipróbálunk valami újat, akkor minden, amit korábban tettünk, hasznos lehet egy új területen. Még ha nem is hasonló a tevékenységi terület, az élettapasztalat segíteni fog bennünket.

Amikor 40 évesek vagyunk

Az üzleti életben a bizalmat ötvözzük a személyes felelősséggel!

Próbáljuk meglátni a jót az emberekben, ugyanakkor vállaljunk felelősséget és ne támaszkodjunk teljesen másokra. Az üzleti vállalkozás fejlődése érdekében meg kell találnunk az egyensúlyt: mi magunk legyünk a hajó kapitánya és legyen egy jó csapatunk, amelyre támaszkodhatunk.

Lehetetlen mindent ellenőriznünk, de meg kell tanulnunk alkalmazkodni!

Még a nehéz és nyugtalan időkben is próbáljunk alkalmazkodni. Képzeljük el, hogy olyanok vagyunk, mint a fű: a szélben meghajlunk de nem törünk meg. Legyünk nyitottak a változásokra és fogadjuk el őket hálával.

Próbáljunk engedményeket tenni!

A munkahelyen és a személyes életben mindig vannak nézeteltérések. Próbáljunk tárgyalni és kompromisszumot találni. Annak érdekében, hogy valami fontosat elérjünk, együtt kell cselekednünk.

Amikor 50 évesek vagyunk

Örüljünk!

Élvezzünk minden egyes napot. Kísérletezzünk tovább, próbáljunk ki valami újat. Ha szeretnénk csinálni valamit, akkor tegyük meg!

Állítsuk fel saját szabályainkat!

Ha úgy tűnik, hogy állandóan nagy nyomás alatt vagyunk, akkor vizsgáljuk meg, van-e okunk rá. Sokan azt hiszik, hogy mindig mindenben részt kell venniük, és egyszerre több projektet is kell vinniük. Ezért óvatosan állítsuk fel a saját szabályainkat.

Amikor 60 évesek vagyunk

Legyünk türelmesek és kitartóak!

A célok elérése sokkal hosszabb ideig tart, mint gondolnánk. Legyünk türelmesek és kitartóak, így nem fogunk csalódni.

A bölcsesség idővel alakul ki!

25 évesen egyszerűen nem rendelkezhetünk azokkal a bölcsességekkel, mint 65 éves. Igen, lehet, hogy erre nincs is szükség. Ez megakadályozna abban, hogy minden olyan ostobaságot elkövessünk, amelyet fiatalon megtettünk.

Amikor 70 évesek vagyunk

Minden kornak megvannak a maga előnyei és hátrányai!

25 éves korunkban azt gondoljuk, hogy mindent tudunk. 30 és 40 éves kor körül kezdjük felismerni, hogy ez nem így van. És a következő évtizedekben valóban megértjük és megismerjük magunkat és vágyainkat.

És 77 éves korban is érezhetjük magunkat fiatalnak!

Ehhez azonban törekedjünk arra, hogy érdekeljen minden, ami körülöttünk történik, és próbáljuk meg a lehető legtöbbet kihozni minden egyes napunkból.