Otthon is elkészíthetjük az alábbi szirupot, amely van olyan hatékony, mint sok gyógyszer, és csak természetes összetevőket tartalmaz.
A régi öregek rendszeresen alkalmazták ezt a keveréket, főleg a téli időszakokban, hiszen erősítette a tüdőt, és sok betegségtől megóvta őket a megfázásokkal, vírusokkal teli szezonban.
Hozzávalók:
- 1/2 kg hagyma,
- 1/2 kg barna cukor,
- 2 közepes méretű citrom,
- 1, 5 l víz,
- 7 evőkanál méz.
A barna cukrot tegyük egy serpenyőbe, és folytonos kavargatás mellett addig forraljuk kis lángon, amíg szirup lesz belőle. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, majd főzzük pár percig, és töltsük hozzá a megadott vízmennyiséget. Addig forraljuk közepes lángon, míg a víz egyharmadára csökken.
Hagyjuk egy keveset hűlni, majd tegyük bele a citrom levét, és amikor már szinte hideg, keverjük bele a mézet. Tegyük félre, és hagyjuk állni másnapig, ezután egy sűrű szűrőn préseljük át, és a levet tegyük jól záródó üvegbe.
Minden étkezése előtt és után együnk belőle egy-egy nagy evőkanállal, míg érezzük, hogy a tüdő jobban lesz, és a probléma javul.