Gyerekkorunk kedvence otthon is egyszerűen elkészíthető, ráadásul szuper olcsó, hiszen alig kell hozzá alapanyag. Hozzávalók: fél liter tej 3 dl sűrített tej 1 kg kristálycukor…
Sokszor hallani azt a “szlogent”, hogy régen jobb volt, mindenre jutott. Olcsók voltak az élelmiszerek, meg úgy általában minden. Mindenre jutott a fizetésből… Na, de…
Hiába van már az embernek több éve jogosítványa és vezet napi szinten, néha azért nem árt felfrissíteni az elméleti dolgokat, hiszen az, hogy egyszer régen…
Valamikor a hatvanas években – sőt később is – az anyukák azon versenyeztek, kinek milyen gyorsan szokott rá a gyermeke a felnőtt ételre. Persze nem…
Katie Page házassága 30 éves kora előtt ért véget. Kétségbeesés helyett eldöntötte, hogy új fejezetet nyit az életében. Gyerekeket szeretett volna. Mivel már korábban is…
Mai napig faluhelyen az a szokás, hogyha találkozol valakivel jártodban-keltedben, akkor köszönsz. Mindegy, hogy ismered-e az illetőt személyesen, vagy sem, meg kell adni a tiszteletet.…
Ebben a videóban egy 78 éves hölgy átalakulását követhetjük nyomon. A sminkmester nagyon rosszallja, hogy így megfáradt az elmúlt években, a videó elején láthatóan és…
Ezek a gyerekek nagyon sokat adhatnak a szüleiknek. Ők ugyanis a Nap hatása alatt állnak. Szívósak, ellenállóak, aktívak és intelligensek. Kíváncsi természetűek és éles eszűek.…
…a lengyel karamella… Krumplicukrot manapság is lehet kapni, Néhány dekás kiszerelésben, de valahogy teljesen más. Nem az eltelt idő, és az ízérzet miatt. Egyszerűen meg…
Egy 26 éves fiatal nő feleségül ment egy 77 éves férfihoz. Bár a férfi azt hitte, igaz szerelemről van szó, hamarosan megértette, hogy a nő…