Így telt régen a hét utolsó napja egy magyar faluban.
Vasárnap reggel későbben kel mindenki, férfiak is, „nem súg a füle arra, hogy máma nekem ezt el kell végeznem, úgyse megyünk sehova’. Ráérnek figyelni a madárszóra is, „a kisverebek ugyancsak csivogtak, mikor még feküdtem, hallgattuk – később kelünk, ünnep van’.
Hagyománytartó gazdák ünnepen nem takarítják az állatot se, „ne zavarjuk a jószágot, hadd pihenjen’. Ha szombaton nem seperték volna össze az udvart, utcát, vasárnap reggel, etetési idő alatt teszik meg. Itatnak, s utána indul be mindenki a házba tisztálkodni. „Előbb tisztába tette a portát, aztán tisztába teszi magát.’
Elköltik kényelmesen az ünnepi reggelit, utána meleg vízben mosakodnak, borotválkoznak, tiszta alsóruhát váltanak, s felöltöznek ünneplőbe – készülődnek templomba. Az asszonyok előbb a férfiakat szolgálják ki, azután hozzák magukat rendbe, ők is mosakszanak, s készülődnek a templomba. Az öreg gazdasszony rendesen otthon marad főzni, s a délutáni istentiszteletre megy csak el. (A délutáni rövidebb istentiszteletre szoktak menni a fiatal, szoptatós anyák is.)
Az ünnepi főzés legalább egy órával tovább tart, mint a köznapi.
A vasárnapok és ünnepnapok a köznaptól eltérő volta kifejeződik abban is, hogy míg ősztől tavaszig általában nem ebédelnek, csak reggelit és vacsorát készítenek és fogyasztanak, vasárnap azonban rendes ünnepi ebéd kerül az asztalra.
A vasárnapi ételek általában könnyebbek, mint a köznapiak. Az ünnepi étel „vékonyabb, de jobb’, – „a test nem dolgozik, könnyebb koszt kell a gyomornak’. Az ünnepi étkezés tovább tart a köznapinál – utána szokás „ejtőzni’, üldögélni az asztalnál a délutáni templommenetig. Egyes gazdák csak a délutáni templom után etették az állatot, mások még előtte odatették ennivalóját, s a jószág evett, míg a gazda a templomban volt, amikor megjött, itatott.
A délután a rokoni, baráti látogatások, szomszédi összejövetelek, tanyázások ideje. Egyesek a ház elé ülnek ki – a szomszédság népes csoportja húzódik melléjük. A fiatal házasok szüleikhez mennek látogatóba, vagy a barátokkal jönnek össze. Dologidőben elmarad a férfiak esti istállói tanyázása, de vasárnap a kertekben egy pár órára összeverődik a szomszédság. Még ebéd után, mielőtt szétoszlik a család, megkérdezi az öreggazda: „ki jön haza, vagy én etessek? Számítotok-e elmenni a templom után?’ Előre elrendezik, hogy kié lesz az állatok gondja, hogy aki rokonhoz, barátokhoz akar elmenni, nyugodtan mehessen.
Vasárnapi szórakozás
A legények és lányok találkozásainak, játéknak-táncnak vasárnap délután volt az ideje. Húsvét és október eleje között minden vasárnap délután volt tánc.
A vasárnapon s ünnepnapon belül is vannak azonban szakaszok: van az ünnep „teteje’, a „templomidő’ – 1/2 10 és 4 óra között (ez az az idő, ami alatt a kocsmák ajtajának csukva kell lenni). Utána már ünnep utója van, amivel az ünnep kezdete, a reggel esik azonos elbírálás alá. Ennek megfelelően az ünnepi ruha délutáni etetésig, vagy ha nem etet, estig van az embereken a reggeli templomba menet idejétől kezdve.
Munkák, amit vasárnap is el kellett végezni
A vasárnap ugyan pihenőnap, mégis akadhat a nyári vasárnapok között egy-egy gazdaságban 2-3, amikor az ünnep kezdetén vagy utóján valamely kisebb, megengedett sürgős munkát elvégeznek. Előfordulhat, hogy a gazda számítását a takarmánnyal keresztülhúzta egy kiadós eső, ami miatt mégiscsak vasárnapra maradt a forgatás, gyűjtés. Nemegyszer gyümölcsöt: epret, dinnyét, szőlőt, korai cseresznyét kellett behozni ezen a napon. Ilyenkor azonban korán, „setéttel mentek el, mire a csordás hajtott, némelyik már jött is hazafele, másik része 8 órára jött haza’. Ilyenkor a szőlőben ki se fogtak, „csak szétnézett, lekapta a dinnyét, jött haza’. „Megtörtént, hogy szombaton kinn maradt egy kocsira való takarmány: hozzuk be reggel, a köznapból ne essen ki egy miatta.’ Ilyen volt a téglahordás is házépítéshez, amellyel nem akarták a szoros köznapokat terhelni. De úgy rendezték, hogy sok fogatot hívtak, korán indultak, hogy 8 órára befejezzék a munkát, akkor még mindenki megtisztálkodhatott, s mehetett a templomba. Végül a vasárnap kora reggeli óráira estek a szívességfuvarok, melyet a ház szegény embereinek vagy özvegyasszonyoknak tettek meg.
Az ilyen vasárnap reggeli munka megengedhető vagy inkább elnézhető volt, ha 8 órára befejezték. Ugyanígy elnézhető volt a takarmánymunka az esti időben, az ünnep utóján – bár valamennyi a vasárnap megtörésének számított – általánosságban. Egyesek a reggeli fuvarnál azt is latolgatták, hogy milyen útvonalon kellene megtenni. „Még ha ide kellene hozni, a kertbe – mondta az egyik gazda -, jobban megjárná (téglát kellett volna hordani), de be kell vinni a faluba, nagyon sajnálnám a vasárnapot, hogy ezért törjem meg.
Többen a kora reggeli takarmánymunkát vagy fuvart is elítélték. „Igazi rendes keresztyén embernek elég az egész hét munkára.’ „Ha hat napon nem tudta megtenni, nem tudja az a hetediken se…, a vasárnap pihenőnap, ráfér az emberre is, állatra is.’ Rá is szólnak a fiatalabbra: „tán nem elég neked az egész hét, még vasárnap is mész dógozni?’ „Elég a hétnek a maga terhe.’ Mások tovább mennek, kiváltképp a határi munkák megítélésében: „több esetben megtörtént, hogy vasárnap is dolgoztak a határban, de meg is verte az Isten érte.’ Orbán Ferencné mondta 1954-ben: „nem szoktunk sose menni vasárnap aratni. Őszi árpát kimentünk levágni vasárnap. Lett olyan csattogás, villámlás – nem is megyünk többet.’
Az úrvacsora súlya
A vasárnapok között vannak olyanok, melyek az egyházi ünnepek rangjával érnek fel. Ilyenek azok, amelyeket az egyházi ünnepekhez hasonlóan, a vallási élet intenzívebb gyakorlására szentelnek, amikor úrvacsorával élnek. Évente két alkalommal: új kenyérre (szeptember közepén) és új borra (november közepén) szokás közvasárnapon úrvacsorát osztani. A vallásos alanyiak az előtte való egész héten már készülnek rá: kerülik a perpatvart, káromkodást, hangos szót. Ha mégis
ilyenbe keverednének, nem állhatnak az úrasztalához, s ezt mélyen fájlalják. Forrás
