Menü Bezárás

Sigmund Freud 10 igaz kijelentése, ami segít jobban megérteni az életet

Sigmund Freud a 20. század egyik legjelentősebb és ugyanakkor legellentmondásosabb alakja, neurológus és pszichiáter, a pszichoanalitikus iskola megalapítója. Azért küzdött, hogy felfedje az ember legbelsőbb igazságait, és az emberi élet megértésének szentelte az egész életét.

Freud szerint: „A tömegek nem szomjaznak az igazságra. Illúziókra van szükségük, anélkül nem élhetnek. Ezenkívül az igazság és a hazugság egyaránt befolyásolják őket, mert sokan nem tudnak különbséget tenni a kettő között.”

Az alábbiakban összegyűjtöttünk 10 megfigyelést, amit a híres pszichiáter tett az életről.

1. Az élet végcélja a halál

Az, aki ezzel tisztában van, nem fél, és nem kerüli a bátorság mindenféle megnyilvánulását. Ezért az élet legnagyobb igazsága a halál.

2. A lelki egészségnek két kritériuma van: képesség a munkára és képesség a szeretetre.

Nem mondhatjuk azt, hogy egyáltalán nem fogunk élni, csak azért, mert egyszer meg kell halnunk. Ha feltételezzük, hogy már élünk, az azt jelenti, hogy meg fogunk halni. Szeretjük a virágokat, a fákat, az esőt és a föld illatát eső után. Természetes, hogy vannak dolgok, amiket szeretnünk kell az életben. Nem kell úgy gondolnunk, hogy a pohár félig üres. De azt sem, hogy félig tele van. Úgy kellene látnunk a poharat, ahogy van. Egy munka teljessé teheti az életedet, de tönkre is teheti azt.

Ha olyan munkád van, amit gyűlölsz, az nagyobb fájdalmat okozhat, mint amikor megütöd magadat. Hogy miért? Mert a fizikai fájdalom mindössze néhány percig tart, de a lelki fájdalom és a munkád miatti elégedetlenség éveken át elkísérhetnek.

3. Az erőnk épp a gyengeségünkben rejlik

Az egyetlen módja annak, hogy az ellenségeink legyőzzenek minket, ha megcélozzák a gyenge pontjainkat. Ha azonban valaki tisztában van a saját gyengeségeivel, és elfogadja azokat, nincs támadási felület. Ha felismerjük a saját gyengeségeinket és hibáinkat, sokkal erősebbek lehetünk. Nietzsche is hasonló igazságra mutat rá, amikor azt mondja: „A dilemmáink a reményeink.”

4. Az emberek intelligensek, de erkölcstelenek is, sokkal inkább, mint azt képzelik

Az életben mindig két út létezik. Bármelyiket is választottad, nem bölcs dolog másokat kritizálnod azért az útért, amit ők választottak. Ezt csak az erkölcstelen emberek teszik.

5. Minél tökéletesebbnek tűnik az ember, annál több démonnal kell szembenéznie legbelül

Senki sem tökéletes. Ne próbáld annak mutatni magadat, aki nem vagy, mert egy adott ponton úgyis felszínre bukkan a valódi személyiséged.

6. Az álomfejtés az a királyi út, amellyel a szellem tudattalan működése megfejthető

Egy másik fontos tényező az emberekkel kapcsolatban a tudattalan. Freud szerint az álomra szükség van az önismerethez. „Folyton álmodom, és mindig csalódott vagyok, ha arra gondolok, hogy az álom mindössze legfeljebb 11 másodpercig tart.”

7. A neurózis azt jelenti, hogy nem toleráljuk a bizonytalanságot

Freud szerint nincs még egy olyan fájdalmas ugyanakkor kielégítő érzelem, mint amit a kétértelműség, kétség. De ez természetesen ez mindenkit másképp érint.

8. Az emberek képesek megvédeni magukat a sértésektől, de kiszolgáltatottak a bókokkal szemben

A legtöbben nem viseljük jól a kritikát, ezért igyekszünk megtalálni a másik ember gyengeségeit, hogy visszatámadhassunk. A sértéseknek sok formája lehet, de a legrejtettebb és leginkább manipulatív a bóknak álcázott sértés.

9. Ahhoz, hogy az ember megértse a nőket, egyenes vonallá kell alakítani egy útvesztőt

„Még mindig nem sikerült válaszolnom a nagy kérdésre, melyre előttem sem válaszolt még senki: Mit akar a nő?” – írta Freud. De ki tudja, a probléma talán inkább a férfiak kiszámíthatóságában rejlik.

10. Mindig önmagunkon kívül keressük a hatalmat és a bizalmat. Pedig ez a két hihetetlen erő bennünk rejlik. Ez a két dolog mindig ott van bennünk, csak meg kell találnunk.

Az önbizalom az a kulcsfontosságú elem, amivel minden embernek rendelkeznie kellene. Minden a mi kezünkben van, és ez mindig is így volt. Mindig azt hittük el, amit hinni akartunk, azt hallottuk meg, amit hallani akartunk, és annyit láttunk meg, amennyit látni akartunk.

Voltak olyan helyzetek, amikor nem tudtuk elfogadni a dolgokat, és nem értettük meg azt, amit mondtak nekünk. És mégis bosszankodtunk emiatt. Ennek oka a saját magunkba vetett bizalom hiánya volt, mert ha hittünk volna magunkban és a képességeinkben, megértettük volna mindazt, amit mondtak nekünk.

A saját magunk erejébe vetett hit mélyen belülről fakad. Semmi sem lehetetlen, ha eléggé akarod azt, és hajlandó vagy keményen megküzdeni érte. A türelem és a megértés kulcsfontosságú elemek.