
Fotó: TV2
A 9 milliós csúcs is Fejes Tamás nevéhez kötődik
A Kincsvadászok legutóbbi adásában egy igazi kuriózum érkezett a stúdióhoz: egy régi, osztrák gyártású tűzoltóautó, amely már az első pillanatban felkeltette a kereskedők figyelmét. A retró jármű különleges állapota és megjelenése a szakértők körében is ritkának számít, és a jelenlévők örömmel próbálták ki – még a szirénát is megszólaltatták.
A licit hamar felpörgött, amitől egyértelművé vált, hogy a ritkaságért többen is hajlandóak lennének mélyen a pénztárcájukba nyúlni. A versengés végül Fejes Tamás és az eladó között dőlt el. A Tankcsapda dobosa kitartóan harcolt a tűzoltóautóért, és akkor sem hátrált, amikor a kétmillió forintos ajánlatát kevesellte a tulajdonos.
Végül így adta be a derekát:
„Én szeretek olcsón vásárolni, drágáért a hülye is tud. De nem rejtem véka alá, nagyon tetszik a tűzoltóautó. Elfogadom, kifizetem”
Fejes végül 2,5 millió forintot fizetett az 1963-as Opel tűzoltóautóért, és humorosan új becenevet is kért magának:
” Hívjatok csak nínónak!”
Az üzlettel a Kincsvadászok történetének második legmagasabb értékű vásárlása született meg. A listát továbbra is a zenész korábbi, 9 milliós autóvásárlása vezeti, míg a harmadik helyre most Fodor Zsóka 1,7 millió forintért eladott arany ékszere csúszott vissza.