A szalonnához, kenyérhez nem lehetett ám tisztelet nélkül hozzányúlni.
Kezdjük a legfontosabbal: a bicskával. A bicska egy univerzális szerszám, aminek egy parasztember zsebében kötelező helye van. A bugylibicska egy általánosan használt összecsukható késféle volt, ez a régi időben minden férfiember zsebében ott lapult. Állattartó ember nem létezhetett nélküle, bármelyik pillanatban szükség lehetett rá.
De jó volt a bicska a szalonnaevéskor is. És nem volt ám mindegy, hogy ette a szalonnát, kolbászt – ennek is egyfajta etikettje volt, ami mára feledésbe merült.
Először is a kenyérre megszegéskor keresztet vetettek. Tudták, mennyi munkával jár, hogy a búzából kenyér legyen, kijárt neki a tisztelet.
A szalonnához levágott szelet kenyeret sosem emelték a szájukhoz, hanem törtek belőle, vagy ha “katonákat készítettek, akkor vágtak belőle a bicskával.
Egy kézbe fogták a szalonnát, kolbászt, kenyeret, a másik kézben a bicska volt. Vágtak egy kicsit a szalonnából, vagy kolbászból, és a kenyeret is ilyen módon darabolták hozzá. Szájhoz már csak az elkészített “szendvicskét” rakták.
A szalonnázáshoz idő kellett. Nem lehetett csak úgy – kutyafuttában bekapni.
Bárhol voltak – otthon, vagy kint az udvaron, netán a földeken, vagy a vonaton – mindenütt meg volt a menete.
Szépen, kirakni mindent, tányérra, vagy akár csak szalvétára.
És nyugodtan, akkurátusan elfalatozgatni. Hisz a szalonnát ízlelni kell…
