Menü Bezárás

Valamikor hazánk legnépszerűbb színészei közé tartozott – ma már felkéréseket is alig kap, pedig az arcát ma is mindannyian ismerjük, és rengeteg szép emléket idéz fel bennünk:

Valamikor hazánk legnépszerűbb színészei közé tartozott – ma már felkéréseket is alig kap, pedig az arcát ma is mindannyian ismerjük, és rengeteg szép emléket idéz fel bennünk:
2024-07-05

A 1944-ben született színész a Bornemissza Gergely karakterét keltette életre Várkonyi Zoltán nagyszabású filmadaptációjában, az 1968-as Egri csillagokban.
Hirdetés

Emellett számtalan más ikonikus szerepben is bizonyította tehetségét a filmvásznon.

Ki ne emlékezne példának okáért Sipos Dezső (Deziré) karakterére a Szomszédok című, örök érvényű teleregényből?

Kovács Istvánnak, bár 80 éves korára, most mégis a mellőzöttség érzésével kell szembenéznie.

A Blikknek adott születésnapi interjújában elárulta, a színész manapság egyre kevesebb szerepet kap, ami érthető módon súlyos lelki terhet jelent számára:

„Úgy gondolom, az öregedés olyan dolog, amire nincs ráhatásunk, ezért teljesen felesleges aggodalmaskodni miatta. Már ezzel a nyolcvan évvel is rendkívül elégedett vagyok, hiszen nagyon szép, kerek szám, de örülnék neki, ha a századik évet is megélném, ám erről nem én döntök.

Szerencsére egyáltalán nem érzem, hogy fizikailag romlott volna az állapotom, hiszen még mindig sokat úszom, és ha tehetem, mindenhova gyalog járok, illetve nagy sétákat szoktam tenni”.

Hiába van azonban sok évtizedes szakmai tapasztalata és remek erőnléte, az utóbbi időben egyáltalán nem kap felkéréseket.

Isten éltesse sokáig a művész urat!

Borítókép: atv