Macey jelenleg 16 éves és egy 10 hónapos kislány, Scarlett, édesanyja. Amikor teherbe esett még csak 14 éves volt, és eleinte el sem akarta hinni, hogy ez valóban megtörténik vele.
„Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, nehéz volt feldolgozni, nagyon megdöbbentem.” – mesélte a fiatal lány. Azt is hozzátette, hogy korábban elítélte a tinédzser anyukákat, nem gondolta volna, hogy jó anyuka lenne belőle, és abban sem volt biztos, hogy valaha akar majd gyerekeket.
Macey édesanyja és nagymamája szintén nagyon fiatalon esetek teherbe, ezért pontosan tudták, min megy keresztül a lány, és mindenben támogatták őt, de elismerték, hogy nem ilyen életet képzeltek el neki, és aggódtak érte. Macey azonban bebizonyította, hogy nagyon is készen áll erre a felelősségteljes feladatra, és nagyszerű anyuka vált belőle. A családja továbbra is mindenben segít neki, a nagymamája a legnagyobb támasza, aki gyakran vigyáz Scarlettre, hogy Macey folytatni tudja a tanulmányait.
Scarlett édesapja nincs túl gyakran velük, körülbelül kéthetente látogatja meg a lányát, de olyankor minden figyelmét neki szenteli, és igyekszik segíteni, amiben csak tud. Macey azonban így is nagyon jól boldogul, és azt mondja, semmin nem változtatna.
A fiatal édesanya a közösségi médiában is megosztja a tapasztalatait. Azért kezdett el videókat megosztani a TikTokon, hogy megismerhessen más tinédzser anyukákat, és sok támogatást kapott a közösségi oldalon, de természetesen negatív reakciókkal is szembesült.
„A legtöbb elítélő megjegyzés a közösségi médiából származik. A terhesség alatt sok gyűlölködő megjegyzést kaptam, az emberek meghurcolták a nevemet a sárban.” – mondja Macey, aki mindennek ellenére eldöntötte, hogy nem hagyja magát elbizonytalanítani.
„Az emberek nem gondolják, hogy a fiatal anyukák is olyan képességekkel rendelkeznek, mint az idősebb, házas nők, a hagyományos családok, azt gondolják, hogy mi csak magunkkal törődünk. Gondoskodom a gyerekemről, mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető legjobb életet adhassam neki. Scarlett sok szempontból megváltoztatta az életemet, és átsegített mindenen. Azt hiszem, nagyszerű anyuka vagyok, mindent megteszek, amit csak tudok.” – mondja Macey.