Menü Bezárás

15 dolog, amit 60 év alatt megtanultam

Dave Barry Pulitzer-díjas amerikai szerző, aki elsősorban humoros idézeteiről híres, melyeket azzal kapcsolatban fogalmazott meg, amiket az élete során megtanult. Most a bölcsességei közül néhány gyöngyszemet osztunk meg.

  1. Soha semmilyen körülmények között ne vegyél be altatót és hashajtót ugyanazon az estén.
  2. Ha egy szóban akarod összefoglalni, hogy az emberiség miért nem érte el és miért nem fogja elérni azt, amit elérhetne, az a szó a “meeting”.
  3. A hobbi és a mentális betegség között hajszálvékony a határvonal.
  4. Azok az emberek, akik a vallási nézeteiket szeretnék megosztani veled, soha nem lesznek kíváncsiak a tiédre.
  5. Ne keverd össze a karrieredet az életeddel.
  6. Senkit nem érdekel, hogy nem tudsz táncolni. Csak kelj fel, és táncolj!
  7. Soha ne nyalogass le egy steak kést!
  8. A világon a legrombolóbb erő a pletyka.
  9. Soha nem fogsz olyan embert találni, aki világos és érthető magyarázatot ad arra, hogy miért használjuk a nyári időszámítást.
  10. Eljön az idő, amikor fel kell hagynod azzal az elvárással, hogy mások majd nagy ügyet csinálnak a szülinapodból. Ez 11 éves korodban lesz.
  11. Az egyetlen dolog, ami nemtől, életkortól, anyagi helyzettől, vallástól, etnikai hovatartozástól függetlenül minden emberi lényben közös, hogy mindannyian azt hisszük, átlag feletti sofőrök vagyunk.
  12. Az az ember, aki kedves veled, de bunkó a pincérrel, nem kedves ember. (Ez nagyon fontos, figyelj oda rá. Mindig igaz.)
  13. A barátaid mindig szeretnek téged.
  14. Ne félj kipróbálni valami újat. Jusson eszedbe, hogy a bárkát is egy amatőr egymaga építette. A Titanic-ot viszont egy nagy csapat profi.
  15. A nap gondolata: A férfiak olyanok, mint a jó bor. Szőlőként kezdik, és a nőkön múlik, hogy összepréselik-e őket, míg valami olyasmi válik belőlük, ami megfelel vacsora mellé.