Azt mondják, hogy a szeretet nélküli életnek nincs értelme, és ha egy pillanatra valóban átgondoljuk, akkor valószínűleg azonnal igazat is adunk ennek az állításnak. Köztudott, hogy a szeretet legszebb kifejezési módja nem más, mint az ölelés, amelynek jelentős szerepe van az emberek közötti kapcsolatok erősítésében.
Azt azonban kevesen tudják, hogy az ölelésnek egy csodálatos gyógyító ereje van, mely segíthet erősíteni az immunrendszert, gyógyítja a depressziót, csökkenteni a stresszt és biztosítja a pihentető alvást. Aki tehát gyakran átéli az ölelést, az általa felüdül, fiatalodik, és még rossz „mellékhatásokkal” sem kell megküzdenie.
A pszichoterapeuta, Virginia Satir, nem győzi eleget ismételni:
“Napi 4 ölelésre van szükségünk a túléléshez, 8-ra, hogy egyensúlyban maradjunk, 12-re pedig, hogy fejlődjünk és szellemileg gyarapodjunk.”
És hogy meggyőződjünk arról, hogy az ölelés egy nagyon “komoly munka”, amelyből mindannyian csak profitálhatunk, íme 9 ok arra, hogy miért is gyakoroljuk minden nap!
1. Stimulálja az OXITOCIN termelést
Az oxitocin, egy olyan hormon, amely az agy érzelmi központjában termelődik, felszabadítva az öröm érzését, csökkentve a szorongást és a stresszt. Ennek a hormonnak köszönhetően az anyák „elfelejtik” a szüléskor tapasztalt fájdalmakat, és ezek ellenére képesek szeretni a csecsemőiket.
Az Egyesült Államok Kaliforniai Egyetemén végzett tanulmányok szerint, az oxitocin teszi a férfiakat gyengédebbekké és szeretetteljesebekké. Ha valaki megölel bennünket, akkor az oxitocin az agyalapi mirigyen keresztül szabadul fel a testünkben, csökkentve ezzel a szívverést és a kortizol szintet. A kortizol az a hormon, amely csökkenti a stresszt, a magas vérnyomást és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát.
2. Erősíti a türelmet
Olyan világban élünk, ahol az emberek egyre elfoglaltabbak mindenféle problémával, amelyek egyike sem tűr legtöbbször halasztást. Természetesen ezek a „sürgős” helyzetek, amelyeknek túl sok jelentőséget tulajdonítunk, képesek elfejtetni velünk az igazán fontos dolgokat. Az emberek közötti kapcsolatok akkor képesek megerősödni, ha jelen van az elismerés és hála egymás iránt.
Az ölelés a legegyszerűbb módja annak, hogy ha valaki elismerését szeretetét, vagy örömét szeretné kimutatni. Ahelyett, hogy mindig egy új helyzet megoldásán gondolkodnánk, inkább tartsunk egy kis „szünetet”, amelyben adjuk és fogadjuk az öleléseket. Ez által türelmet és nyugalmat gyakorolhatunk, melynek fontosságát sajnos alábecsüli a jelen társadalom.
3. Megelőzi a betegségeket
A következtetés egyszerű: az boldogság csökkenti a test stressz szintjét, így a betegség ritkábban fordul elő. Egy jelentős Miami-i intézet, több mint 100 tanulmányt készített, amelyek kimutatták, hogy az érintés, és az ölelés mennyire jótékony hatással van ránk, sőt még a koraszülött csecsemők számára is segíthet a gyorsabb fejlődésben. Ezenkívül enyhítheti a fájdalmat, csökkentheti a cukorbetegségben szenvedő gyermekek glükózszintjét és erősítheti a rákos betegek immunrendszerét.
4. Stimulálja a csecsemőmirigyet
Nyilvánvaló, hogy az ölelések erősítik az immunrendszert. Így a szegycsontra gyakorolt kis nyomás és az érzelmi töltet, könnyen aktiválhatja a Napfonat csakrát. Ily módon stimulálódik a csecsemőmirigy, amely szabályozza és kiegyensúlyozza a fehérvérsejtek termelését, amelyek biztosítják a jó egészségi állapotot.
5. Egyfajta kommunikáció szavak nélkül, mivel a kommunikáció több mint 70% -a non verbális
Ez a fajta testbeszéd egyetlen mozdulattal értelmezhető, és általa képesek vagyunk kifejezni önmagunkat szavak nélkül. Mondanunk sem kell, hogy azok, akik gyakorolják az ölelést, átérzik a másik ember szeretetét és átadják a sajátjukat.
6. Növeli az önértékelést
Az ölelések erősítik az önbecsülést, különösen a gyermekek esetében. A tapintás nagyon fontos a kisgyerekek esetében, hiszen a csecsemők érintés útján ismerik meg szüleiket. Ezért jó, ha öleléssel tanítjuk a kicsiket, így a gyermekkorban kapott érzések és a szeretet egész életükben elkíséri.
Fontos megemlíteni, hogy a szüleinktől kapott ölelések sejtszinten megmaradnak, így egy ölelés megtaníthatja nekünk, hogy mit jelent a szeretet és az önbecsülés – ez a két létfontosságú dolog minden felnőtt számára.
7. Serkenti a DOPAMIN termelődést
Ez egy nagyon fontos neuro transzmitter az idegrendszerben. Kimutatták, hogy az alacsony dopaminszint fontos szerepet játszik a Parkinson-kórt okozó neurodegeneratív folyamatban. Ez más társadalmi betegségekhez is vezet, például pl. a depresszióhoz.
A dopamin felelős a jólétért és segíti az embereket motivációban! Az ölelés természetesen az agyban dopamint szabadít fel, amelyet „örömhormonnak” is neveznek. A drogfüggők, az agyuk ugyanezen területeit stimulálják a káros drogokkal, anélkül, hogy tudnák, hogy ennek egyszerűbb módja van … az ölelés.
8. Serkenti a szerotonin szintet
Ha átölel bennünket valaki, az agy endorfinokat és szerotonint szabadít fel az érrendszerbe, amelyek szerepe az öröm érzetének a létrehozása, valamint a fájdalom és szomorúság „kezelése”. Emellett távol tart a szívproblémáktól, harcol a felesleges zsírokkal és meghosszabbítja az élettartamot. Érdemes megemlíteni, hogy a háziállatok simogatása szintén csökkenti a stressz szintjét. Ha hosszú ideig ölelkezünk, akkor ez növeli a szerotonin szintet, mely által boldogabb lesz az életünk.
9. Kiegyensúlyozza az idegrendszert
Az ölelések kiegyensúlyozzák az idegrendszert. A Vater-Pacini testecskék egy, a hámrétegben előforduló idegrendszeri „képződmények”, azaz a tapintást (pontosabban nyomást és vibrációt) érzékelő receptorok, melyek közvetlenül érintkeznek az aggyal. A bőr galvanikus reakciója, (ez a tenyérben és az ujjakban tapasztalható, az érzelmek által kiválasztódott sós folyadék, mely növeli a bőr vezetőképességét) azt mutatja, hogy ha ölelést adunk vagy kapunk, a bőr hidratálása révén, változás következik be az idegrendszerbe.
Mindezek ismeretében, fektessünk nagyobb hangsúlyt ezentúl az ölelés fontosságára. Valószínűleg ezen okok miatt a „Ingyenes ölelés” kampány valódi sikert aratott világszerte, melynek szerepe az volt, hogy kiemelje a szeretet iránti igényt, amely a Föld minden lényében létezik …