Egy gyermekpszichológus megosztotta, milyen hibákat követnek el a szülők, amikor a gyerekük ideges vagy dührohamot kap, és tanácsokat adott arra vonatkozóan, hogy lehet a leghatékonyabban kezelni a hasonló helyzeteket.
Amikor a gyerek éppen a leghangosabban hisztizik, könnyű lehet elutasítani az érzéseit abban a reményben, hogy így elcsendesíthetjük és megoldhatjuk a problémát. Egy szakértő szerint azonban óriási hiba, ha azt mondjuk a gyereknek, hogy ne érezzen valamit, és ehelyett sokkal hatékonyabb módszerekkel enyhíthetjük a kialakult helyzet feszültségét.
Sam Wass gyermekpszichológus, akinek szakterülete a stressz és annak kezelése, megosztotta, mik a legjobb dolgok, amit a szülők mondhatnak ilyen esetekben, kiemelve: a legfontosabb, hogy segítsünk a gyereknek megérteni és megnevezni az érzéseit.
A szakértő hangsúlyozta, hogy a kisgyerekek nem reagálnak a logikára, mivel az agyuk még nem elég fejlett ehhez, ezért más módszerhez kell folyamodni.
Wass szerint, amikor látjuk, hogy egy gyerek valamiért rosszul érzi magát, például féltékeny egy másik gyerek játékára, vagy rosszkedvű, mert nem mehet a parkba, amikor éppen szeretne, fontos, hogy segítsünk neki tudatosítani az érzéseit, ahelyett, hogy egyszerűen megszólítanánk emiatt.
„Hatásos lehet, ha megpróbálunk kommentárt fűzni ahhoz, amit mondanak, visszhangozzuk azt, és megpróbáljuk az ő nyelvüket használni” – mondja a pszichológus. „Van valami abban, hogy tudatában vagyunk annak, amit érzünk, ami segít kezelni ezt az érzelmet, és segít csökkenteni azt” – tette hozzá.
Wass részletesebben is elmagyarázta a folyamatot: „Az érzelmek az agyban eléggé lent, a gerincvelő tetején jelennek meg. Az érzelmek leírásának és az önismeret megszerzésének ez a folyamata segít az érzelemnek elterjedni az agy nyelvi és elemző központjaiban. Az érzelmek szétterjedésének folyamata az agyban pedig segít abban, hogy jobban tudjuk kezelni azokat.”
Ezért szülőként a legjobb, ha segítjük ezt a folyamatot, és nem használunk ítélkező kifejezéseket. „Például azt mondjuk: úgy tűnik, hogy ezt és ezt érzed, és verbális címkével látjuk el azt, amit szerintünk a gyerek érez” – tanácsolta Wass, hozzátéve, mennyire fontos a gyerek helyébe képzelnünk magunkat.
A stressz gondolatával kapcsolatban a pszichológus egy kutatásról beszélt, amit felnőttekkel végeztek el. A kérdőív kitöltőinek mutatnak egy létrát, és elmondják, hogy a létra tetején azok az emberek állnak, akik teljes mértékben kontrollálják mindazt, ami az életükben történik (például azt, hogy hol ének, milyen munkát végeznek, stb.), míg a legalján azok vannak, akiknek semmilyen irányításuk nincs az életük felett, majd megkérik őket, hogy jelöljék meg, szerintük nekik hol van a helyük ezen a létrán.
„Rengeteg tanulmány azt mutatja, hogy nagyon szoros az összefüggés a között, mennyire érezzük magunkat a saját életünk irányítójának, és a hosszú távú stressz között” – magyarázta a szakértő.
„Mindenki stresszesnek találja, ha úgy érzi, elveszíti az irányítást” – mondja Wass, hangsúlyozva, hogy a gyerekeknek különösen nehéz dolguk lehet. „Gyerekként annyi mindent nem tudsz irányítani az életedben. Nincs választásod, mikor kezdődik és mikor ér véget az iskola” – magyarázta, de egy másik közismert példát is felhozott: a bevásárlás alatti hiszti rohamokat, ez ugyanis szintén olyan tevékenység, ami stresszes lehet a gyerek számára, és ami felett nincs irányítása.
„Fogalmuk sincs, hogy meddig fog tartani a bevásárlás. Nem ők döntöttek úgy, hogy vásárolni akarnak menni. Olyan helyzetbe kerülnek, amikor teljesen elvesztik az irányítást. És tapasztalatom szerint a szülők nagyon-nagyon ritkán ismerik fel, hogy senki sem szereti, ha nincs a kezében az irányítás. A gyerekek élete sokkal gyakrabban kicsúszik az irányításuk alól, és ezt ők is ugyanúgy stresszesnek találják, mint mi. Úgyhogy azt hiszem, ez a legfontosabb üzenetem a szülők számára: próbáljuk meg egy kicsit jobban átgondolni, milyen a világ a gyerekeink szemszögéből nézve.”
A szakértő szerint ebben a helyzetben is az a legcélravezetőbb módszer, ha segítünk a gyereknek felismerni és megérteni az érzéseit, és megbeszéljük vele azokat. Ha pedig már sikerült kicsit megnyugtatni, átterelhetjük a beszélgetést más témára.
