Tracey McAtamney 2004-ben vesztette el a férjét, Tonyt, aki egy spanyolországi vakáció ideje alatt hunyt el. A nő azóta létrehozott egy alapítványt, hogy segítsen másoknak feldolgozni a gyászt.
Tony McAtamney 2004-ben Spanyolországba utazott golfozni a barátaival, de már soha többé nem tért haza a vakációról. Egy hasi aneurizma okozta a halálát, és a felesége hajnali egy órakor kapta meg a szörnyű hírt, amit ezután a gyerekeinek, Olivernek és Anthonynak is el kellett mondania.
Tracey azt mondja, azóta is minden egyes nap újraéli azokat a borzalmas pillanatokat, de igyekszik arra használni a fájdalmát, hogy másoknak is segítsen, ezért létrehozta a Surviving Bereavement nevű alapítványt.
A szervezet célja, hogy segítsen másoknak feldolgozni a veszteséget, ugyanakkor a gyakorlati segítség mellett jogi és pénzügyi tanácsadást is kínál.
„Az embereknek nem kellene meghalniuk egy nyaralás alatt, haza kellene jönniük onnan. Elvesztettem a férjemet, a gyerekeim apját, a megélhetésünket, és legfőképpen a legjobb barátomat. Hogy kellene elmondanod egy 7 éves gyereknek, hogy az apukája soha többé nem jön haza? A mai napig ez a legrosszabb dolog, amit valaha is tennem kellett” – magyarázta Tracey.
Felidézte azt a tragikus éjszakát is, amikor értesült férje haláláról.
„Emlékszem, hogy lecsúsztattam a földre a fürdőszoba ajtaja mellett, és azt mondtam: Rendben, most nem tudok beszélni, mert a fiam, Oliver, a hálószobában van. Úgy éreztem, mintha valaki mellbe vágott volna. Kimásztam a hálószobából, mert nem akartam, hogy Oliver meglásson. Egyszerűen nem tudtam szembenézni vele.
Kinyitottam [a nagyobbik fiam] Anthony hálószobájának ajtaját, aki még mindig ébren volt a barátjával, és egyszerűen csak kiböktem. Anthony csak nézett rám. Megöleltük egymást, és elkezdtünk sírni” – elevenítette fel Tracey a nehéz pillanatot.
Tracey azóta már több mint 10 éve van együtt új élettársával, akivel három mostohagyereke és négy mostohaunokája is van. Ugyanakkor abban a reményben vezeti az alapítványát, hogy támogatást nyújthat más gyászoló családoknak.
„Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet nemcsak a gyász érzelmi aspektusára, hanem a gyász túléléséhez szükséges gyakorlati dolgokra és mentális jólétre is. Miután valaki meghal, rengeteg papírmunka veszi körül az embert. Hamar rájöttem, hogy az embereknek segítségre van szükségük” – magyarázta a nő.
Az alapítvány havonta úgynevezett „gyászkávézó” üléseket tart különböző telepéléseken az Egyesült Királyságban, ahol az összegyűlt érdeklődők beszélgethetnek egymással.
„A mottóm az, hogy mindig van fény az alagút végén, és mindig van válasz egy képtelen helyzetre. Ez az, amiben a Surviving Bereavement alapítvány segíteni szeretne” – tette hozzá Tracey.
